Megfogan a méhben a jövőm reménye,
Eséllyel indul az élet mesébe.
A fényig hosszú az út,
Utadban számtalan kút,
Mely végig kísér a kezdettől utadon a mélybe,
És nem ad esélyt, hogy révbe érj és kimássz belőle végre.
Más hozza a döntést, mégis te kell, hogy sorba állj.
Az élet szólít téged, de te még várj!
Álmodj kérlek ne ébredj még,
Amit most láthatsz még nem érted!
Százszor mondom, ha kérdeznéd
Nem tenném újra az egészet!
S ha mégis vágysz rá, hogy mi vár rád ébren,
Repülni vágysz majd a végtelen éjben, igen olyan szépen.
Eltervezték már régen
Ne hidd, hogy úgy maradsz épen,
Ha feláldoznak az életedért,
Hogy ez legyen neked érdem
És én sem leszek az aki megért,
Ezért harcolni fogsz majd értem.
Én tudom a végét, látom ami rád várhat még
S ha újra megtehetném nem ébrednék.
(S ha újra megtehetném én is várnék, még várnék.)
Álmodj kérlek ne ébredj még,
Amit most láthatsz még nem érted!
Százszor mondom, ha kérdeznéd
Nem tenném újra az egészet! |
