Úgy, mint egy kirabolt kirakat,
Ma lenullázom az agyamat!
A világ fojtogat,
De ha átlép egy ponton,
Akkor ledöntöm a falakat,
És én állom a szavamat,
Mer' ha ez a lény bennem kiakad,
Abban nem lesz pardon!
Tettem nem sért törvényt,
Mélyen tisztelt ítélőszék!
És tessék:
Mindenki Istenét most pohárba öntöm,
Hogy belül égessen, marjon, mérgezzen, bánatot öljön!
Szívnek gyógyszer, a lelkem pajzsa,
Lepereg rólam a világ minden haragja.
Mindenem tettre kész,
A megmaradt cseppnyi ész
Agysejteket fektet újra egy névtelen tömegsírba.
A józanság elvetél.
Reggel, ha keresnél,
Ugyanott leszek még, és tovább vigadok sírva. |
