Egy elhagyott csónak a viharos tengeren,
Hullámok közt sodródom rég, az iránytű a mélyben!
Keresem a csillagom, de felhő takarja el,
Merre találom helyem, nem mondja senki sem! Nem!
A távolban fény, egy utolsó esély,
Homok a számban, a csónak végleg partot ért!
Félholtan fekszem, remeg a testem,
De megnyugvást hoz a hajnal, ahogy karodban ébredek fel!
Felmelegít a napfény és olvad már a jég,
Még fülembe zúg a tenger, de új értelmet kap a lét!
Refr.
Felolvad a jég, ahogy a testemhez érsz újra,
Sok év magánya hullik végre a szürke porba!
Felkap a szél, érzem többé nincs már határ,
Lelkünk szabadon, láncok nélkül, az égig száll!
Már nem keresem a helyem, nálad partot értem,
Benned megtaláltam mindent, amit valaha is kerestem!
Ami kellett ahhoz nekem, hogy éljek, és ahhoz, hogy élni tudjak,
Nálad révbe értem érzem, te a lételemem vagy!
S már Te melegítesz, nem a napfény, és elolvadt már a jég,
Sok-sok év után felébredt bennem újra a szenvedély!
Refr.
Felolvad a jég... |
