Megint túl kevés az idő,
Testünk összeolvadó árnyékpár,
Falra festeti egy lávalámpa,
Pedig rég indulni kéne már!
Titkod vagyok, de mégsem
Könnyen feledhető szerető,
Akit, ha kedved tartja, majd akkor,
Csak akkor veszel elő.
A telhetetlenségem
Egy örökös szomjúság,
Ne hagyd, hogy nélkülözve éljek,
Szükségem van rád!
A mértéktelenségem
Tálcán rakom eléd,
Mert mindig ugyanúgy kellesz,
Nekem belőled soha nem elég!
Sóhajod párnámba fullad,
Remegő tested ritmusát
Felveszi újra a testem,
Ez egy véget nem érő piszkos tánc.
Harapásom a válladon,
Karmolt jelek a bőrömön.
Maradj titkos menedékem!
Maradj örökké börtönöm!
Nézd a telhetetlenségem...
Megint túl kevés az idő,
Indulni kéne már!
Láthatatlanság, ölelő
Tested menedékemmé vált.
Túl kevés az idő, indulni kéne már!
Titkok vagyunk... |
