Egyszer minden véget ér,
Hinni én már többé nem tudok,
Pedig nagyon szeretnék
Hinni úgy, ahogy rég,
Amit gyermekként nem tudtam,
Hogy milyen más a valóság.
Naiv voltam és védtelen,
Hittem, a szívembe mindenkit befogadhatok,
De jöttek súlyos fellegek,
Jól megtanították nekem,
Amit gyermekként nem tudtam,
Hogy milyen más a valóság.
Refr.: Körülöttem mindenütt emberek,
Egyedül vagyok a tömegben,
Szavakkal halálra szeretnek,
De szívükben nincs könyörület,
Csak vak gyűlölet.
Kivert kutyák vagyunk rég,
Kóborolva a csontról csak álmodunk,
Eljutottunk a falak mögé,
De kérdem, a holnap mit ígér,
Ott, ahol bűnös és bűntelen,
Mindenért egyformán vezekel. |
