Szabad vagy, mint a szél,
Szemeidben ég a szenvedély,
De a küszöbön vár a perc,
Hogy mindent elvegyen.
Átkozott pillanat,
Érzed, már nem vagy önmagad,
Valahol a vonalad megszakad,
Már nem hív senki sem.
Refr.: Egyszer majd várj reám,
Akkor majd szólj hozzám,
Én leszek a híd, hogyha kell,
Hogy partot érj,
Hogy partot érj.
Százezer év magány,
Ami elmúlt, nem jön vissza már,
Keserű könnyek az arcodon,
Ez nem sok jót ígér.
Ha úgy érzed, nincs remény,
Körülötted túl sok már a vér,
A gyermekkor elmúlt, véget ért,
Halált szór rád a szél. |
