Hajtogattam a kukák mögött egy álmot,
egy kerthelyiség félreeső részén.
Eldugult piszoárban vitorlázok,
Sapkám a hold, fésűm a szél.
Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok,
fojtogató bűntudat emészt.
A szívek szemétdombján kapirgálok.
Szeretni, Istenem, milyen nehéz!
Annyi minden bajjal kell még megküzdenem,
plusz még itt van a nyakamba varrva
egy lefejezett szerelem.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem:
Jól áll-e ez nekem?
Annyi minden szarral kell még megküzdenem,
ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem.
Nincsen veszély – mondják –
csak képzelem.
Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver,
és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol:
a lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz,
a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.
Annyi minden szarral kell még megküzdenem,
egy tucat csörgősipkás lidérc horkol mellettem.
Választok egyet. Melyik tetsszen?
Melyik legyen a partnerem?
Sorra tűnnek el mellőlem a srácok,
mindegyiknek jobb dolga akadt.
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt. |
