A tehetetlenség mely tönkretesz, letaglóz de te felállsz
Túlélő terveket kreálsz, ellenálsz
Kezdeti feltételeidhez görcsösen ragaszkodva
Majd sikertelenséged miatt megalkudva
Mint egy megkeseredett bohóc
Elsiratott komédiás
Utcán járókelőket zaklató félnótás
A távolságot mint üveggolyót megkapod
Aludj el szépen kis Balázs
A tehetetlenség mely visszahúz
Hogy ne rugaszkodj el a földtől
Saját hálódban vergődsz
Mint a meg nem értett költő
Ki hiába tépi haját, senki nem hallja hangját
Elfecsérelt időd zárja be börtönöd ajtaját
Mindegy mit követsz, mit kínálsz
Élj úgy ahogy prédikálsz
Élj ugyanúgy ahogy azt másoktól elvárod
Magadhoz légy őszinte ebből nem lesz károd
Nem lesz mit megbánnod
Ha majd eljön az az óra, mikor el kell számolnod
Mit tettél le az asztalra és mit vettél el
Mikor tükörbe kell nézned, látod-e hogy magad, vagy csak
Egy könnyű halálért imádkozó fáradt koldus arca rémlik fel
És ha eljön az az óra mikor gyermeked áll eléd
Rajtad kéri számon saját nyomorult életét
Az erősek vétkeznek, ám a gyengék csak védekeznek
Meghasonlott hősökre csak elkorhadt fejfák emlékeznek
De ha eljön az az óra mikor el kell számolnod
Mit tettél le az asztalra, mi a valódi érték
Az emberi élet sajnos a legrövidebb lépték
„Éltünk mi jól is kölyök. Nesze itt van róla egy megkopott fénykép...” |
