Szenvedő magyarok beh keserves nékünk
Orosz ügynökök közt jaj de búsan élünk
Körülöttünk rendre gyászba borul minden
Elhagyott már minket a nagy magyar Isten
Nem zöldell az erdő, nincs virág a réten
Szívünkből kacagni elfeledtünk régen
S ha felcsendül mégis ajkunkon a nóta
Ávós szitok fakad minden magyar szóra
Pesti srácok hoztak vigasztalást nékünk
A Petőfi szobornál szabadság jött értünk
Tárgyalások helyett könnyfakasztó bomba
Szép reményeinket ez döntötte romba
Vajon mért is vagyunk, vajon miért is élünk
Hisz oda lett már minden halvány reménységünk
Inkább vesszen el hát szívünk drága vére
Meghalunk, de előbb megfizetünk |
