Kinéznél az ablakon, de az üveg csupa pára
Odakint az eső zuhog, az ég mindent eláztat
Ránézel a telefonra, várod, hogy csörögjön
De hiába várod, az aki hívna nincs már ezen a földön
Elmész oda, hol minden nap együtt ültetek
Találkozol egy ismerőssel, kivel sokat nevetettek
Előveszel pár régi, meggyűrt levelet
Akkor írta, amikor írni akart neked
Refrén
Emlékül írta a sors ezt a dalt
Emlékül adta az ég a múltadat
Emlékek olyan szépek, de a hiány fáj
Emlékezz, mert a jelenben hiába várod már
A múlt oly gonosz, mint egy óriási pók
Rosszat hoz magával, de emlékül ad sok jót
Fiatalokat rabol, mint egy bűn szervezet
De vissza soha nem hozza azt, kit valaki szeretett
Refrén
A jelen olyan üres, mint egy hordó belseje
Üres is marad, hisz nincs már ki betöltse
Az emlékek hadával, küzdeni nem tudtok
Ez egy életen át elkísér, s síron túl találkoztok. |
