Hajnali utazás
(Wilhelm Tibor)
Hazafelé
hajnal felé
egy átmulatott éjszakán túl
hosszú az út
s te lábadat húzva lépsz.
Hideg a pad,
egyedül vagy,
sóhajtva a Holdra bámulsz,
zúg a fejed,
még létezned is nehéz.
És keresztülmész az ázott parkokon.
És mosolyból nem jut, csak néha pár pofon.
És röhögnek rajtad, hogy nem találsz haza.
És felemel majd reggel az új tavasz illata.
Nem vagy már húsz,
de nem is javulsz,
lassan tornyosulnak a felhők,
de buli az élet,
tönkre is nevetve mész.
Otthon is várnak,
száz helyen várnak,
barátaid mind tekergők,
addig vagy boldog,
ameddig mozgásban élsz.
És keresztülmész az ázott parkokon.
És mosolyból nem jut, csak néha pár pofon.
És röhögnek rajtad, hogy nem találsz haza.
És felemel majd reggel az új tavasz illata.
Szép! Ez a hajnali utazás
Most épül újra, mi széthullott éjjel
Ez a hajnali utazás
Gondolsz-e rám, itt vagyok és fázom
Ez a hajnali utazás
Változunk, érzem, de az utat nem látom…
…merre tart. |
