Néha elrepülnék messze innen, hogy ne marjon belém
A keselyű, az a mocskos élet, mi száguld már felém
Kidugnám fejem a felhők közül, minden más lenne végre
Nem élnék láncon a sötétben, kijutnék a fényre
Verdes a szárnyam, borzol a szellő
Alattam egyre kisebb az erdő
Otthagyom fájó napjaim
Vérem a keselyű karmain
Ezer sebből ömlik a vérem
De küzdeni kell, én megértem
Fáradt szárnyam kitárom újra
Elindulok ma is egy végtelen útra
Sötét évek, fájó napok
Észre sem veszik, ha nem itt vagyok
szabadságomért örökké küzdök
Ha megtaláltam galambot küldök
Vigye el a hírem, hogy lássátok
Mivé lett kis madárkátok
Megedzem magam, hogy ne fájjon
Ha fészkem pusztulását látom
Ösztöneimen is túllépek
Csak repülök és vissza se nézek
És ha túl messzire mentem
Már nem érzem ha belém marnak
Kitépem magam a karmok közül
Húsom, vérem rajta maradt
És amikor úgy érzem, hogy sikerült
Szabadságom végre megkerült
Párom visszaszáll az erdőbe szomorúan
Én a lábamra nézek és látom: már nekem is karmom van...
Pipi 2008. |
