A Hold árnyékában várlak mindig
És távoli még a Mindenség.
Pedig egyre hidegebbek az éjjelek,
És szívem egyedül izzik a vágy tüzében...
Eljöttél, de menni készülsz.
Megérintesz, de útnak indulsz hamar.
Egyedül hagysz talán...
Talán egyszer...
És a Hold árnyékában
Én sem ülök némán.
Kínoldó csendjén az éjnek
Máshol várlak majd...
Az Örökkévalóságban...
Fények járják be a múltakat
És szomorú énekük hallatszik
Ahogy beleolvadnak elmúlt korokba...
Ugyanolyan szomorúan néznek rám.
Persze várok még.
A múlt engem is megidéz...
...És a pirkadat színes virágaiban
Boldogan engedem szabaddá lelkem
Hogy visszasírjon Téged, könyörögve az álmokért
És hogy tisztán érjen arcomhoz a legelső napsugár...
A hajnal első pillantása végül megtalál,
S én érezlek ugyanúgy...
A múlt engem is megidéz...
És a fények...
Ahogy beleolvadnak elmúlt korokba...
Bennük boldog és szabad a lelkem... |
