Már nem fájnak a gondolatok.
A látóhatár összeforrt.
Minden semmi.
Valami mégis. Mégis feldereng.
Valami a tegnapról, amikor ezüst hajnalként csillogott a nap,
És az ég.
Csodás volt, emlékszem. Most itt érzem emlékét
Hiszen vándor vagyok. Utam a végtelen... Magány...
Előttem még a tegnap álma,
Ahogyan sosem volt még.
Erőt érzek karjaimban - gyönyörű erőt,
Mégis legyőz, aminek meg kell lenni...
Az elmúlás percei...
Oly gyönyörű.
Ilyen minden már...
Vége és elkezd.
Kifakad és összeforr.
Megnyílik -
Ahogy az ég is fölöttem.
Szárnyaim...
Ha ez a halál, akkor hol van az élet?
Ha ez az élet, akkor miért van köztük a tél?
Mert sosem álmodtam még...
Halott álmokat...
És ha ébredek
Lesz-e vajon újrakezdés?
Lesz-e díszes templom
Hitem tengerén?
Lesz-e jövő, ha újra élek?
Élek-e majd egyáltalán?
A véges és a végtelen összeért.
Válaszolnak a fények.
Amikor már nem számít...
Hiszen csak egy van...
Örök magány... |
