A Vándor
Láttam félni
És végtelenbe nyúlva
Várni, élni...
Talán újra.
Az éj szívében
Csodás álom képe
És halkan súgja azt
Hogy élsz. Hogy éltünk...
Érintsd meg,
S halld szavát.
És ne felejtsd el soha
Az őszt...
Harmatját szórja az éj
És könnyeket hullat a vágy
És látjuk, hogy mit érez
És mit érzett egy életen át.
Sima felhőkön túl,
Elhaladva végtelen fölött,
Sírj erdő, sírj éjszaka!
Hiszen a fájdalom örök...
Szavaim suttogják a mélyben
Egykor volt lelkek árnyai
Sírnak velük az egek, a Hold
És nem mehetek velük játszani.
Szavak voltak az érzések
És bennük én a jóság.
Kristályfényű éjben
És gyönyörű nappalokon át...
Gyertyát gyújtott a keserűség,
Fekete fénye világít;
Bolyongok messze,
Amikor már semmi sem számít... |
