Kínzó karmok érintése.
Egy mosoly. Arcom vonalain.
Nem rettent meg rég a mélység
Hisz része vagyok már.
Csak nézem magam
Ahogy ezer sebből vérzek...
Égi óceán...
Nem maradtak vágyak a tűzben,
Nem lángol sem a végtelen, sem a tél.
Vér izzik most, mely óvja csendjét,
Ahogy a Nap korongja az Éj széléhez ér...
Körülöttem idegen remegés.
Nyitott szemem újra érez, újra lát.
Sebek, mely egykor voltak,
Nem hasadnak fel soha. Béke járja át...
Távolról látom; a messzit, a fákat.
Nézem Őt. Furcsa, halk zaj. Simogató, szép árnya
Lassan testemhez ér.
Felébredtek az Alvók. Élő minden.
Gyönyörű képzelet színes képe... Akár a fény...
Mozdulatok, csendes képek,
Nyugtalan mégis még. Lélek... Lelkem...
Éj.
Remegő percek rejtekén... |
