Óda
Kétezer éves ének
Az hol én elmegyek, madárkák keseregnek
Szomorú az idő most minden magyar szívnek
Egy rajzolt világ szélén sokáig várakoztunk
S egy hírhozótól vártuk, hogy jobb legyen a sorsunk.
Vidd el madár hát most az én levelem
Árvíz mosta országunkat - bánat ül szívemen
Fény fiaként tündökölnek rég elbukott angyalok
Hegyek - völgyek között sírnak elfelejtett dallamok
Refr:
Város felé jön az árvíz köd lepi a tájat
Messziről jött emberként szívem mit kívánhat
Legyen minden úgy mint régen legyen valós álmom
Minden testvér legyen vélem szívemből kívánom
Csillagfényes éjszakán megjelent a költő képe
Muszáj Herkulesként ő a magyar sorsot élte
Támadták és bántották tépte őt az élet
Törve is de vállalta, hogy csak magyarként élhet
Vidd el madár hát most az én levelem
Árvíz mosta országunkat bánat ül szívemen
A csitári hegyek alatt édes rózsám sírdogál
Mindent vissza! Mindent vissza! Ne válasszon el rút határ |
