A NEMZETHEZ
TISZTA SZÍVVEL, ÚTTALAN UTAKON
Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
fájdalom és düh habzik szívembe'!
Fájdalom, mert düledék hazámra,
új viharnak közeledtét látom.
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
nem szakad le szemünkről az álom.
Pillanatra fölriadt e nemzet,
s szétnézett, mi zaj van a világban?
És a másik oldalára fordult,
s mostan újra aluszik javában.
Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
aki ott az elsők közt lehetnél.
S kárhozatos lomhaságod által,
mindig hátul és alant hevertél!
Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
míg nevedet sírkövedre vésed! |
