A nyár furcsa titkait
mindig megőrzöm
Az idő homokszemeit
apróra őrölöm
Senki más, csak te meg én
és a holdfényes ég
vissza valahová
ahonnan már nincs tovább
A szerelem karjai között
a nevedet szólítom
őrzött kőfalak mögött
csak némán hallgatok
Az emlékeim hívnak
majd eltűnnek a ködben
bezárva egy körbe
melynek sehol nem lesz vége
Lapoz a Hold
az éj könyvében
Az égen egy csillag
mosolyt küld feléd
Vonalat rajzol rá
a vihar most oly közel
kérlek felejtsd el
a gondjaidat dobjad el
Évek óta folyton csak utazom
téged kereslek
égen, földön, vízen és síneken
még mindig szeretlek |
