Kihányt világ, bomlik az elme
Bármerre nézek, szenvedést látok
Az egyszer már lenyelt és kiokádott
Megrágott ételt zabáljuk
Várjuk a boldogságot
Amit talán még senki sem látott
Keressük, de nem kapunk mást
Csak egy kiégett üres világot
Csak az evés, csak az alvás
És ne feledjük a párzást
Ami mozgat és életben tart
De az életed így mondd merre tart
Nyisd ki a szemed, ébreszd fel
A szíved mélyén érezned kell
Az úton, amin jársz, talán már jártál
Amiben hisz mindenki más, a tömeg, aki vakon lát
Abban már sokat csalódtál
Hazugságban behunyt szemmel létezni, ez nem élet
Önmagadat becsapva élni, ez mindent feléget
Elemészt, hova lett a józan ész?
Mit ér így az egész, ha a végén minden kárba vész?
Miért fáj a végén, ami eleinte szép
Miért rohad minden, ami látszólag ép
Ha az élet szép, miért ér véget?
Az ifjúság árnyéka az öregség réme
Azt mondják így helyes, hát ne kérdezz többet!
Csak megszületsz, meghalsz és majd elásnak a földbe
Ha ez a dolgok rendje, akkor miért félünk tőle?
Miért nem értjük a halált, ha az is az élet része?
Miért fáj a végén, ami eleinte szép
Miért rohad minden, ami látszólag ép
Ha az élet szép, miért ér véget?
Csak átverés az egész, vedd már végre észre!
Ébredj fel!! |
