Asszony feketében:
Az én hazám az őserdő,
Az én anyám egy néger nő,
Éltünk mi az évszázados, ősi fák alatt.
Apám néger földműves,
Bár iskolát ő nem végzett,
De ő mondta, hogy tanuljál hogy ember lehessél.
Áááááááááá
Rizsföldeken ültettünk,
Apám ottment előttünk,
Egyszer csak egy fegyver dörrent, s apám sóhajtott.
Aztán jöttek a fehérek,
És őkmondták: ez nem élet,
És elvittek a tengeren túl, egy újvilág felé.
Áááááááááá
Életem már mit sem ér,
Hisz fehérek közt élek én,
Anyámat az útközen a hajón lelőtték.
Fehérek közt élek én,
Az életem semmit ér,
Élek én egy füstös város kellőd közepén.
Áááááááááá
Élt egy asszony messze rég,
Az életem kezdetén,
Feketében járt a világ rögös útjain.
Egyszer aztán hajnal lett,
A feketéből fehér lett,
Napfény lett az asszony arcán, a fénylő napsugár
Áááááááááá
/Uriah Heep/ |
