Régen volt, soká lesz,
mikor az a nap lesz,
hogy galambom karja
két vállam takarja.
Régen volt vágyásom
igaz szeretőre,
megadta az Isten,
el kell válnom tőle.
Megyek, nem nézek én többet hátrafelé,
Úgyse jövök többé soha visszafelé.
Messze földre megyek, elbujdosok innen
Édes szülőhazám áldjon meg az Isten.
Az idegen földön nehéz a lakásom,
Idegen népek között nincsen maradásom.
Társam csak a magány, olyan beteg vagyok
Nagy honvágyaimtól talán meg is halok
Engem anyám megátkozott
Mikor a világra hozott
Azt az átkot mondta reám,
Ország s világ legyen hazám.
Az átok megfogant, így lettem bujdosó
Rohanok zúgva, mint a megáradt folyó
Elhagyott az Isten, nem hallja sírásom,
Nincs sehol lakásom, nincsen maradásom.
Idegen országban idegen emberek,
Járok az utcákon, senkit nem ismerek,
Szólanék hozzájuk, de ők nem értenek,
Az én árva szívem de nagyon kesereg.
Hazámtól, mátkámtól örökre elvágva
Nincs, ki szólna hozzám, nincs, ki hazavárna.
Árva vagyok árva, mint réten a tarló,
kinek ékességét elvette a sarló.
Porladozik csontom, fekete főd nyomja
az én bús szívemet most már csak az bántja
Szemem nem zárta le csak egy öreg holló,
Árván haltam meg, mint aszályban a kóró.
Rózsa virág voltam,
de már elhervadtam,
elhagyott galambom,
árvája maradtam.
Régen volt, soká lesz,
mikor az a nap lesz,
hogy galambom karja
két vállam takarja. |
