Kedves volt a hangod, a mosolyod szép nagyon
Ragyogott a szemed azon a téli hajnalon
Nem volt félelem, nem volt fájdalom
Lábad könnyedén szökellt a szűz havon
Sirass, rózsám, sirass míg az utat járom,
mer jó Isten tudja, hol lészen halálom
erdőkbe, mezőkbe, földdel takarózom
csúszó-mászó férgek közé vackolódom
Hangodat keresve a fák jaját hallgatom
Szél röpíti tova feltörő bánatom
Nincs már boldogság, nincs fény, nincs irgalom
Nem maradt más, csak lábad nyoma a havon
ahol én elmegyek, még a fák es sírnak
gyenge ágairól levelek hullanak
hulljatok levelek, temessetek engem,
míg az én édesem sírva keres engem
Megyek utánad. Mint vadász jár friss vadnyomon,
Úgy követlek én, sorsom vállalom
Nincs már félelem, múlik a fájdalom
Nem hagyok mást hátra, lábam nyomát a havon. |
