A sor csak lassan kúszik
lefelé, a hátak között,
a minden másodperc ünnepén
senki születik - valaki köpött.
Mindig élet voltam, és mindig megújulok
Arccal a földben, csendben
hagyom múlni a pillanatot.
Nem hiszek egy művilágban,
nem hiszek a társas magányban,
nem hiszek a nagy szavakban,
nem hiszek önmagamban.
A szavak csak szavak voltak,
nem szólnak, nem szólnak,
monotóniás megszokásból
azt hazudtad, csak szavak voltak.
Műmosollyal arcok a falakon - mást ígérnek.
Öntudatlan testek a térben - öszeférnek.
Jelképek közt várom a választ - nem remélek.
A rendszerben csak sorszám vagyok - összetépnek. |
