1997-ben alakult meg a német power metal banda, a Destination's Calling. 2001-ben illetve 2003-ban kiadtak egy-egy demo anyagot, majd 2006-ban megjelent az első stúdió albumok, Invisible Walls címmel. Amikor kézhez kaptam a lemezt, egyből szép reményeket fűztem hozzá, hiszen már a borító is hívogató. Amikor végre végig hallgattam az albumot, sajnos csalódtam. Az elvárt, pörgős, inspiráló power muzsika helyett valami mást kaptam. Na de természetesen nem csak rossz oldala van a műnek. Olykor szép gitár szólók, riffek bukkannak fel, a szövegek között is találhatunk olyat, ami megfog minket.
Sajnálattal kellett viszont észrevennem, hogy az, ami a legtöbb bandánál megvan, hogy egy- egy szám csak beleég az emlékeimbe és néha-néha előtör, itt nincs jelen. Meglehet, hogy csak személyes hibám, de a számok, miután meghallgattam őket, azzal a lendülettel törlődtek is az emlékeimből, vagy éppen csak nem tűnt fel, hogy már másik szám megy. Igen, ez az egyik legalapvetőbb hibája az albumnak: az egyszerűség. Gyakorta egy-egy riff kíséri végig a számokat és csak néha kerül bele egy-egy szóló vagy épp valami különlegesség. Különlegesség? Érdekes lenne itt ezt a szót használni, hiszen a számok összecsengenek. Talán 10-15. hallgatás után megtudnám különböztetni a számokat (szöveg alapján!). Az egész album egy introval kezdődik, ami alatt egy elcsukló férfi hang próbál közölni valamit, de kivehetetlenül, illetve egy laza gitár téma kíséri végig, amibe szépen lassan beszáll a szinti illetve a dobok, egy-egy ütés erejére. Számomra ez a kezdet meglehetősen megalapozza az elkövetkezendőek alaphangulatát, ami egy komorabb, sötétebb képet vetít. De ebből mennyi fog valóra válni? A lassú intro után egyből a húrokba csapnak a fiúk, ami először erősnek tűnhet, de nyugalom, ez csak az intro miatt van. Először egy álmokról, elveszett szabadságról szóló dalt kapunk a Fallen from grace által. Meglehetősen negatívan hozzá állva a dolgokhoz, bár a szám végére megjön az optimizmusok. A Sinthetic előhozza az alapvető emberi rosszat, hogy a világ rossz.
Az elkövetkező szám is hasonló sémákat követ, majd hirtelen visszazuhanás következik a Bleeding Again-nél. Én is itt kezdtem el vérezni, amikor már kezdtek a számok egyre jobb felé ívelni, egyre jobban meghozni az igazi power metalos hangulatot, egy lassú, hasonlóan depressziós szám következett. Az egész két részből állt számomra. Az első, iszonyat lassú (amivel természetesen nem lenne gond, csak végig ugyanaz a pár másodperces gitártéma ismétlődik) szöveg rész, ahol újfent megtudjuk: miért és mennyire rossz. Majd egy kicsit felgyorsulnak a dolgok és még 2 percig hallgathatjuk a refrént. Itt már a hangszerek is végre aktivizálják magukat és változatosabban játszanak. Ezek után jön a Prolog, egyfajta átvezető, instrumentális rész, külön 1,5 perces számként. Egész szép, plusz pont a fiúknak. Bár számomra rejtély, hogy egy amúgy is hosszú (8:15, és ebben egy "Epilog" is van) számhoz miért kell még külön track-ként berakni egy prológust (kb intro 2.0). És igazából a Prolog-ból átfedéssel következik is az album címadó dala, az Invisible walls. Zeneileg egész jó darabnak mondanám, ám mégis benne van az az alapvető egyszerűség, ami miatt sose fog a kedvenceimhez tartozni. A Disconnected egy újabb lassú, negatív hangulatú alkotás. Viszont, ami ezután következett, az egy fajta utolsó cseppként szerepelt nálam. Az egész szám, egy intro szöveggel kezdődik, amely egy számítógép és egy hölgy beszélgetését örökíti meg az önmegsemmisítő rendszer kódjával kapcsolatban. Természetesen ezek után kezdődik is a szám, amelynek témája hasonló elődeihez, csak más irányból boncolgatja az emberiséget. A Turning away egy meglehetősen pörgős szám (dicséretet is kap, mert egész jó riffek vannak benne, csak sajnos ezek is folyamatosak, van hogy egy percen át hallhatjuk egyfolytában), ami után az album záró száma követ, a Destination's Calling. Talán az egyetlen szám, amit úgy fel-fel tudok idézni többszöri hallgatás után valamennyire is. A szám tényleg egy befejezésről, megérkezésről szól. Én úgy gondlom, ha az egész album alatt látszott volna az a próbálkozás, amit itt végre tényleg felfedezni, akkor máris egy sokkal jobb, hallgathatóbb, megfogóbb albumot kapunk Összességben egy nyugis, kicsit egyhangú, de hallgatható albumot adtak ki a fiúk a kezük közül. Valószínűleg a nevüket nem fogjuk egyhamar visszahallani. Látni bennük a tehetséget, viszont nem a legjobb irányba indultak el, de reménykedjünk a jóba, hogy a következő album már viselni fogja a pozitív jegyeket, viszont a negatívakat nem.
Destination's Calling : Invisible walls
01. Intro
02. Fallen From Grace
03. Sinthetic
04. Trapped In Silence
05. Bleeding Again
06. Prolog
07. Invisible Walls
08. Disconnected
09. Sentenced
10. Turning Away
11. Destination's Calling
http://www.destinationscalling.com
|
