
A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezett Szekeres András. A lemezre - ahogy a címe is mutatja - 10 dal került a Junkies frontemberének eddigi életművéből: öt az anyazenekarától, két Stereomilk, illetve két szólólemezes dal, plusz egy új is szerzemény is. “Ez egy szerzői lemez, csak olyan dalok szerepelnek rajta, amelyeknek vagy a szövegét, vagy a zenéjét én írtam - egyedül vagy társak segítségével. Ha jól számolom, akkor a legrégebbi szám ‘97-es (‘Maszk’), a legújabb pedig a ‘Pesszimista dal’, ami tavaly decemberben született.” - mesélte Andris.
A több évtizedet átölelő válogatáslemez összeállításában és feljátszásában a régi barát és alkotótárs, Tempfli Erik volt a megfelelő partner. “Régi tervem volt, hogy készítek Erikkel egy egyszál zongorás lemezt, pontosan azért, mert vallom, hogy egy jó dal akár egyetlen hangszerrel - zongorával vagy gitárral - is jó dal. És Erik teljesen más hangulatba tud elvinni egy-egy dalt… A Tom-Tom Stúdióba is azért kerültünk, mert egyrészt ott van egy felső kategóriás Bösendorfer zongora, ami tökéletes volt a számunkra, másrészt manapság már kevesen vállalják, hogy analóg módon rögzítik a zongorát. Olyannyira organikus a megszólalás, hogy háttérvokál sincs rajta, csak egy zongora és egyetlen éneksáv, mintha a folyosó végén állnék és mikrofon nélkül énekelnék. Teljesen elégedett vagyok, mert mind technikailag, mind hangzásában egy olyan anyag született, amit szerettem volna. Imádom!”
A kedvenc 10 album digipak formátumban a múlt heti TÁBOR Fesztiválhoz időzítve jelent meg - szemfüles rajongók már azóta pörgetik a lemezt - illetve, az online felületeken is elérhető. És… LP formátumban is érkezik majd! A tervek szerint az október 15-ei - már most teltházas - Magyar Zene Házában rendezett Hang/ember műsorbeli szereplés a kitűzött megjelenési dátum. Az augusztus közepén bemutatott A szerelmedtől lettem ilyen után az albumot nyitó Hazudni muszáj is elérhető szöveges videóként is a YouTube-on. A CD a MediaMarkt üzletekben, a lemezboltokban, és a Junkies koncertjein érhető el, de természetesen a kiadói shopból is rendelhető.
https://www.facebook.com/szekeresandrasofficial
https://www.facebook.com/events/746708254962460 |