Réges régen, egy messzi, messzi városban… volt egyszer néhány fiatal, akikből összeállt egy zenekar.. és Exit lett a neve. Szép reményekkel, telve lelkesedéssel, és dacolva a zeneipar közönyével, a terjesztés hiányosságaival, a támogatás szűkmarkúságával. Kezdetben hazai pályán voltak fellépéseik, de hamarosan a környező városokban is, majd Budapesten is és országszerte megismerték őket, s 1991-ben a Nagyferó Produkció támogatásával vették fel az első lemezt, amely talán a legismertebb Exit anyag. A maga tíz számával és rengeteg ötletével és energiájával ez a technikás, gyakran progresszív megoldásokat is felmutató thrash magasra tette a hazai mércét, és lehet, meg is előzték a korukat egy kicsit ezzel az „agyas” zenével. A későbbiekben még két erős anyag látott napvilágot, immáron szerzői kiadásként, a zenekar közben egy kicsit mindig változott, zenében is új utakat keresett, majd 1997-ben jött el az ideje a különválásnak. Mindenesetre a mai napig is majdnem minden Exit tag folytatja zenész tevékenységét, és fellépéseikkor gyakran köszönnek rájuk régi rajongók, akiknek füleiben a rongyosra hallgatott kazetták révén megmaradtak a zenekar dalai.

Az albumok:

1991 – Együtt a szeméttel – öttagú felállás: Miska, Géza, Szebi, Tozó, Retek – a leginkább gyors Exit lemez, sodró tempójú, gyakori váltásokkal, sok társadalomkritikával, összetett szövegekkel (még Tozónak is nemegyszer feladták a leckét a hosszú strófák, amiket belesűrítettek egy-egy dalba – hja, kérem, itt nem csak annyi volt a mondanivaló, hogy a környezetszennyezés rossz dolog!), és a szövegírók között üdvözölhetjük még József Attilát is. Jól széthúzott sztereo hang, minden hangszer rendesen hallatszik, a basszus sem tűnik el, átjön a lendület és a „dög”, témák özöne bukkan fel, sodor a lemez magával. A nyitó szám (te..) sejtelmesen, lágyan kezd, de nem sokáig, riffek tömege kerül elő és sodró tempóban folytatódik, töretlen lendülettel egészen a végéig; talán (?!?) ez a leglendületesebb Exit szám, erős szólókkal, amiből Géza és Miska mindketten rendesen kiveszik a részüket (ami egyébként végig jellemző az albumon), aztán egy kissé lassabb, egy sok váltást tartalmazó szám (Magány), az első szólónál méginkább belassítva az ütemet, majd visszagyorsulva tép tovább, utána egy szintén változatos tétel (Köd) rendesen daráló alapokkal, és egy óriási, szaggató, lassított betéttel és elsöprő ének témával Tozótól, aztán Miskától, ami utána rakéta módjára begyorsul a szólóknál (ahol az igazi rock’n’roll alapok is ott figyelnek elrejtve), Retek meg közben úgy kalapál, mintha az élete függene tőle :), szóval nagyot üt ez a szám! A címadó dal (Együtt a szeméttel) lassan kezdődik, majd egy riff-fel hirtelen olyan vágtába csap, kíméletlen, dühöngő basszus alapokkal, hogy alig lehet követni, a szólók elejénél egy kicsit lassabb témával, ami időszakos pihenőt ad a hallgatónak, de ez csak a látszat, mert bevadul a szám ismét, még a szólók alatt, több váltással, majd az eredeti téma kerül újra elő, Tozó meg végig folyamatosan pörgeti a sűrű énektémákat hozzá. Utána a klasszikus tétel jön (Légy átkozott), rendesen ott figyel a dög benne, reszel, összetett riffekkel, és egy tigris betéttel ahol Miska üvölti a sorokat és Tozó adja alá a refrént, hogy az ember összerezzen, aztán a végére megint egy olyan riff vágta hogy egy normál headbangernek leszakad a feje! Megint egy sok váltást felvonultató gyors, de dallamos szám, a dühöngőben is sokat énekelt sorokkal (Sápadt arcok), ahol egy kétszólamú szóló is bemutatkozik, ezt aztán egy középtempóval induló dal követi (Szerepcsere), ahol szintén nem fukarkodnak a szólókkal, és ami persze egészen begyorsul a közepétől, majd jön a Szebi basszus futamával nyitó, hosszú és ötlettel teli kezdetű, sodró tempójú szám (Igazság) megint egy agyas alap riff-fel, Tozó érces hangjával, és egy igaz refrénnel, ami a végén aztán igazán nagyot szól! Egy újabb reszelős gitár téma indul, ami a szólókhoz érve elveszti az eszét és bevadul, majd meglassul, aztán újra az eredeti sebesség tör elő (Amikor az élők a holtakat irigylik), és végül az albumot zárja (Üres kín) egy lassú gitártéma, gyors basszusra és dobra, majd egy riff-fel beindul minden, mint a gép, aztán több hirtelen megtorpanással újra és újra belelendül; összetett refrének, húzós gitárok és töretlen lendület ami a végéig jellemző marad. Bónusz a címadó szám egy korábbi verziója, ami egy kicsit még gyorsabb mint ahogyan aztán az albumra felkerült, és a szólók is még kissé másképp szólnak; valamint egy 2007-ben újra felvett és frissen kevert, enyhén átírt változata az album egyik számának (Légy átkozott) lassabb, zúzósabb verzióban, pörgős és kemény énekkel, talán egy kicsit modernebb felfogásban feljátszva.

1995 – A Család szégyene – a tagcserék után négyen vitték tovább a zenekar szekerét: Miska, Szebi, Retek és Szilveszter, a kazetta már szerzői kiadásban jelent meg. Továbbra is a Miska-Szebi szerzőpáros gyártja a számokat, de ezen a lemezen már a gitárok lejjebb vannak hangolva, az egész anyag lassabb, több benne a melankólia, de vigyázat, a lassabb tempó nagyobbat is üt! Sokkal inkább belső indíttatású szövegek, gondolatok, emlékek, érzések, életképek, ösztönök, indulatok, amik jellemzik ezt a lemezt. Miska átvette az éneket, ami új színt adott a zenéjüknek, ebbe Szebi több dalban is besegít, és az ének párbeszéd rendesen lök egyet a számok sodrásán. Az első tétel (Készülj) egy gyorsabb, bulis szám, utána viszont rögtön jön a lassabb zúzás, amit Retek rendesen megküld, gyakran variálva a dobtempót (Minden hiába), mindez megerősítve egy fantasztikusan összerakott refrénnel, majd az album leglassabb száma (Árnyék) tör fel egy lágy, de ijesztő kezdés alól, a Szilveszter szólója környékén egy témaváltással, ami meglódítja, de aztán visszalassul és így sokkal jobban átüti a hangfalakat! Ezután egy lendületes tétel jön (Nagyon jó) kettős szólóval és viszonylag kevesebb variával, majd egy súlyos szám az album egyik legnagyobb riffjével (Szeretnék) és egy megint csak telibetalált refrénnel, tempóváltásokkal, Miska szólójával, de mindkét számban jól kijön az oda-vissza felelgető ének téma is; aztán megjelenik az első és egyetlen elmélkedő, lassú tétel is (Szabad), amelyben a szóló ahogy belép a refrén után, az nagyon ott van, és aminek persze a végén azért ott figyel a zúzda! Egy gyors gitáralapra épülő de visszafogott szám sodor tovább (Mélyen) szintén tízpontos refrénnel, váltott tempóval, Szebi brummogó basszusával, majd, a szintén vidámabbra fogott zárószám, ami egyben a címadó szám is (Család szégyene), egyensúlyozza egy kicsit a korábbi zúzdát.

1997 – Yayol – újabb tagcserék, és immáron hárman folytatják: Miska, Szebi, Borbás Peti, még inkább átgondolt tempókkal, távol a rohanó vágtától, megfontoltan, érettebben, mélyre hangolva, szétszaggatva a hangszórókat. Ez a lemez hangzásában már a mostani stílust tükrözi, a felvételek és a keverés a Denevér stúdióban készültek, meg is állná a helyét a mai zenék között. Erős riff-fel robban a nyitó nóta (Más mint más), kissé furcsa címmel, ami a refrénből nyeri el az értelmét (ugyanúgy, mint az előző két lemez nyitószámai) majd folytatódik középtempóban és egy tuti szólóval ami rendesen ott van. Széttördelt dobbal indul, mélyen röfögő gitárra épül, és a sötét hétköznapokról szól elgondolkodtatóan a következő dal (Hétköznapi tragédia), majd egy lendületes témájú, bonyolultabb ütemű szám (Szavazz rám) amit elég régóta játszottak már élőben ahhoz, hogy felkerüljön végre lemezre, itt aztán oda kell figyelni a számra, van sodrása! Megint egy zúzósabb tétel (Túl sok sokk), talán a Yayol album leghosszabb szólójával, és egy újra felvett dal, csak most enyhén tempósabb verzióban, az előző album egyik száma (Szeretnék) Borbás Peti kifejezett kérésére. A legbonyolultabb szám, széttördelt ütemekkel, sötét témával, sok váltással, egyszerű, csupasz és rideg szóló betéttel, az egyetlen angol cimű szám (H8 song), majd a záró szám (Lassú séta), szintén baljós szöveggel, amit Szebi énekel, Miska az elején csak a nyitást adja meg, de azt hátborzongatóan, több síkon, mintha az ürességben egy szomorú számadás visszhangozna, a tempóra utal a cím is, nincs váltás, sem gyorsítás, csak a menetelés, mint a gépies lépések egymás után.. valahová.. A bónusz számok, két 1997-es, de későbbi felvétel, (Képmutató, Viszonlátás) közép lendülettel, erős és tömör riff alapokkal, mélyen morogva zúznak, semmi bonyolítás, csupasz és egyszerűen érthető, headbangelhető számok.

Egy majd’ két évtizedes anyagot üdvözölhetünk most, egy kordokumentumot, amely végre 2011 novemberében napvilágot látott egy dupla CD formájában is, minden eddig megjelent anyagot tartalmazva, a Hammerworld - Nail Records jóvoltából. A zenekar 2011 november 4-én még egy rövid koncerttel is megspékelte (a budapesti Barba Negrában) a friss megjelenést, amely az első lemez kiadása után húsz évvel következhetett be. Hirtelen jött lehetőség volt ez, és rohammunka, de mindenki beleadott amit tudott. A borító és grafikai munka Boros Béla munkája, korabeli fotókat (és egy mait is!) tartalmaz, és talán ha több idő marad, az eredeti borítók és a dalszövegek is helyet kaphatnak. Töfi, a Denevér stúdióban amit lehetett, kihozott a fennmaradt korábbi analóg archív anyagokból is, de természetesen a technikai korlátokat átlépni nem lehetett, azonban még így is élvezhetőek a számok, hű portrét adnak az akkori időszakról.

Azok, akik szeretik a Thrash metal zenekarokat, tartoznak annyival saját maguknak, hogy megismerkednek az Exittel, és meghallgatják a CD-t. Akik viszont akkoriban is ismerték és hallgatták ezeket a lemezeket, na, azoknak ez pedig kötelező! Akik pedig szeretnék még egyszer hallani azt a mondatot, hogy „Sziasztok.. színpadon az Exit!” azok tartsanak ki!!

Roberto

https://www.facebook.com/zenekar.exit