Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
Fezen 2011 - Székesfehérvár (2011.08.04-07.) \

Csütörtök:
Hosszas várakozás után végre eljött 2011. augusztus 4-e, ami sokak számára nem volt különb egy átlagos csütörtöknél, nekünk azonban egyet jelentett a 2011-es FEZEN(Fehérvári Zenei Napok) fesztivál kezdetével. Az időjárás azonban nem kedvezett a fesztiválozni vágyóknak, hiszen a délelőtti, illetve a kora délutáni órákban szinte megszakítás nélkül esett az eső a helyszínen, aminek következménye az lett, hogy a belépésre várakozók szinte egésze megázott, illetve jelentősen megnehezedett a sátorépítés is. Ez önmagában még nem lett volna akkora probléma, ha a fesztiválszervezés nem ejt meg egy, ebben a helyzetben elég kínos, mondhatni idegesítő bakit. A szervezők ugyanis több órán keresztül nem nyitották ki a kemping kapuit, tehát aki sátorral érkezett, nem juthatott be a fesztiválra. Ennek egyik következménye egy véget nem érő sorban állás lett, mely a szakadó esővel nem volt túl jó párosítás. A másik következmény egy szegényes közönséggel megáldott Kalapács koncert lett, hiszen a koncertet csak a sátor nélkül érkező fesztiválozók láthatták, illetve a lassú beengedés miatt azoknak is csak egy része.

A problémák megoldása után sokak örömére végre kitárták a kempingbejárat kapuit, így – az előzőekhez képest – csekély várakozás után mindenki elfoglalhatta a számára legszimpatikusabb sátorhelyet(vagy ami még megmaradt szabadon). A következő nagyszínpados koncertre már jelentős közönség gyűlt össze, nem is csoda, hiszen az Ossian készült felszántani a világot jelentő deszkákat. Szerintem mindenki egyetért velem, ha azt mondom, hogy a rossz idő(bár ekkor már szerencsére abbamaradt az eső) és a viszonylag korai időpont ellenére hatalmas bulit csaptak, feledtették a sorban állás és az esőben történő sátorépítés kellemetlen élményét. A kezdetben inatkív közönség hamar mozgásba lendült, egyre több fej és kar lendült, néhány dal után egyre nagyobb pogok alakultak ki, egyszóval remek fesztiválhangulat kerekedett mindenkiben, köszönhetően az ország egyik legrégebben működő heavy metal bandájának.

No de persze nem csak a nagyszínpadon és annak közvetlen környezetében zajlott az élet, hiszen ezen kívül még 5 helyszín biztosította a hangulatot. Ez 2 fedett(FEZEN Klub Csarnok, FEZEN Kub/On) és 3 szabadtéri színpadot(FEZEN Klub Cabrio, Class FM Színpad, Média Markt Színpad) foglalt magába, melyek mindegyikén temérdek, különböző zenei stílusokat felvonultató zenekar gondoskodott a nagyérdemű szórakoztatásáról.

A nagyszínpad következő sztárja egy szintén magyar, nagy múltú zenekar, a Lord volt. Ahogyan az várható volt tőlük, hatalmas közönséget láncoltak a színpad elé, a még nappali fény ellenére hatalmas, a nevükhöz méltó koncertet adtak. Velük szinte egy időben, fél órával később kezdett a ma már jelentős rajongótáborral rendelkező, „kocsmarockot” játszó Paddy and the Rats a FEZEN Klub Csarnokban. Sajátos hangzásuk, zenei világuk miatt hamar belopták magukat a zenekedvelők szívébe, akik már a koncert megkezdése előtt jóval elfoglalták az általuk legjobbnak ítélt helyeket, így a kezdéskor már, jelentős Paddy and the Rats rajongókból álló közönség várta a színpadra lépő zenekart. Ebből kiindulva nem nehéz elképzelni, milyen hangulat uralkodott a koncert alatt. A közönség megállás nélkül ugrált, énekelte a dalokat, sőt, a zenekar vezénylésével még hullámzott is; kijelenthetjük tehát, hogy a csütörtöki nap leghangulatosabb koncertjét ők adták. Szintén itt lépett fel – igaz, pár órával később, 0:30-as kezdettel – az mai magyar rockzenei életben talán leggyorsabban hírnevet szerző zenekar, a Leander. A késői időpont ellenére az ő koncertjüket sem fogadta kisebb ováció, mint az előtte fellépőkét, sőt. Az eddigi tapasztalatok alapján az ő zenéjük jelentősen megosztja a közönséget, vannak, akik imádják, jelen van azonban ennek az ellenkezője is, és ez a FEZEN-es fellépésükön is megnyilvánult. A színpad előtti dühöngőt Leander rajongók töltötték meg, tehát a hangulat itt is remek volt, azonban legalább annyian hagyták el a termet koncert közben illetve előtt, mint amennyien az elülsőbb sorokban tomboltak.

21:30-kor következett a nap sztárja, a legjobban várt fellépő, amelynek logója a legtöbb pólón szerepelt, az amerikai Dream Theater. A rajongók kezdés előtt jóval, sokan már az előző koncert végén elfoglalták az első sorokat, de szerintem mindenki nevében mondhatom, aki ott volt, hogy megérte várni. Fél tízkor életre kelt a színpad mögött felállított hatalmas kivetítő - mely hihetetlen látvánnyal kísérte kivétel nélkül az összes dalt – és elkezdődött egy 2 óra hosszán át tartó, hihetetlen zenei élmény. A progresszív metal nagyágyúi most sem okoztak csalódást, hihetetlen koncertet adtak, melynek a hosszán kívül az is különlegessége volt, hogy a magyar közönség most láthatta a zenekart először élőben – de remélhetőleg nem utoljára – az új dobossal, Mike Mangini-vel, aki élőben is bebizonyította, hogy tökéletesen illik a bandába.

Az említetteken kívül olyan zenekarok is tiszteletüket tették a csütörtöki napon, mint a Fish!, a Moby Dick, a Hollywood Rose, az Irie Maffia vagy az Irigy Hónaljmirigy – csak hogy párat említsek a nagyobbak közül.

Péntek:
Másnap déli(avagy jelen esetben hajnali) 12-kor mindenfelé italoktól illetve bulizástól megviselt emberek kerestek maguknak utánpótlást, melyet könnyedén találhattak is, hiszen a fesztivál területén rengeteg étellel illetve itallal szolgáló helyet találhattunk, a lehető legváltozatosabb kínálattal; a gyrostól kezdve a pizzán át a kenyérlángosig mindenki megtalálhatta a saját szájízének legmegfelelőbb harapnivalót. Az előző nap esőzései ellenére napsütés ébresztette a fesztiválozókat, ami ettől kezdve egészen a végéig kísérte a FEZEN-t.

A mai nap is jó bulikkal kecsegtetett, hiszen rögtön kezdésnek a Beatrice lépett a Média Markt Színpadra, akik a szinte reggeli – vagy legalábbis sokak számára reggeli - időpont(16:30) időpont ellenére hatalmas bulit csaptak(olyanokat is a színpad elé vonzottak, akik egyébként nem szeretik a zenéjüket, ám a hangulat miatt a fesztivál egyik legjobb koncertje volt), kellőképp bemelegítették a közönséget a nap egyéb fellépőire, akik között szintén olyan bandákat találunk, mint a Road(annak ellenére, hogy sokak szerint a mostani koncertjük meg sem közelítette a tőlük megszokottakat), a Pokolgép, az ország egyik legjobb AC/DC tribute-je, az AB/CD vagy a Dalriada. Az lágyabb zene kedvelői sem csalódhattak, hiszen – többek között – a 30Y és a Vad Fruttik is tiszteletüket tették a fesztivál második napján.

A nap fő fellépője ezen a napon is egy amerikai együttes, az Ignite volt. Amerikai, ennek ellenére a frontemberi posztot egy magyar énekes, Téglás Zoltán tölti be. Származásának(és tört magyarságának) köszönhetően azonnal megtalálta közös hangot a közönséggel, ehhez persze jelentősen hozzájárult a zenéjük, illetve a profi színpadi kiállásuk is. A fesztivál kezdete előtt sokan őket emlegették a 3 napos esemény legnagyobb fellépőjeként, és – ahogy az péntek este kiderült – nem alaptalanul. Ha nem is a legnagyobb, mindenképpen a legnagyobb együttesek közé tartozik a fesztiválon fellépők közül.

Szombat:
A napot a nagyszínpadon a Depresszió nyitotta, és a korai időpont ellenére meglepően sok fesztiválozót vonzottak a nagyszínpad elé, bizonyítván ezzel, hogy nem alaptalan a mára már jelentős hírnevük. Mind a hangzás, mind az előadás tekintetében kiváló koncertet láthatott az, aki a meleg ellenére meghallgatta őket, bizonyítja ezt az is, hogy a rajongók ugrálva, pogozva énekelték a dalokat, elfeledve hogy valójában mennyire fáradtak és kimerültek is ők, a fesztivál végéhez közeledvén.

A mai nap egyetlen sötétebb foltja az volt, hogy a Nevergreen koncert elmaradt, ez azonban szerencsére már nem kevéssel a fesztivál kezdete előtt kiderült. Nem volt azonban ok a búslakodásra, hiszen – a másik két naphoz hasonlóan – ma is remek fellépőket tekinthettünk meg. A magyar old school-abb hard rock kedvelőinek ott volt például a P.Mobil, a keményebb zene kedvelőinek a Watch My Dying, a populárisabb rockot hallgatóknak a Hooligans, vagy az ír kocsmazene rajongóinak a Firkin. De fellépett az említetteken kívül még a – saját megfogalmazásuk szerint – „mocskos Rock&Roll”-t játszó Rómeó Vérzik vagy a mai fiatalok körében egyre népszerűbb Quimby.

A temérdek fellépő közül azonban ki kell emelnem két, hasonló stílust képviselő bandát. Az egyik ilyen banda a power/symphonic metal legjelesebb képviselői tartozó olasz Rhapsody of Fire(korábban: Rhapsody). Koncertjük az elejétől fogva hitetetlenül látványos volt, olyan energiát közvetítettek a közönség felé, amilyet talán még senki ezen a fesztiválon. Látszik rajtuk, hogy a mai napig imádják amit csinálják, és a zenéért, nem pedig a hírnévért teszik azt. Ezt bizonyítandó, hogy fellépés előtt tartottak egy dedikálást is, ahol a közös fényképészkedésre való felkéréseket is szívesen fogadták. Mind a koncerten, mind az előtt végig közvetlenek voltak a rajongóikkal, éreztették velük, hogy a Rhapsody of Fire van itt a rajongókért és nem pedig fordítva.

A másik együttes, akit kiemelnék, a brit Dragonforce. A Dream Theater-het(új dobos) és a Rhapsody of Fire(új ritmus/szólógitáros) náluk is történt egy elég lényeges tagcsere, mégpedig az énekesi poszton: a mikrofont nem kisebb ember, mint Marc Hudson vette át. A koncertet ebből kifolyólag kíváncsian, vegyes érzelmekkel vártam, azonban amint a húrokba csaptak ráébredtem, hogy semmivel sem lett kevesebb a banda a tagcserével, sőt, talán több is lett tőle. A koncert méltó zárása volt ennek a fesztiválnak, minden téren kiválóan teljesítettek a tagok egytől egyig, az már csak plusz pozitívum, hogy koncert után tartottak egy rögtönzött közönségtalálkozót, beszélgettek, fényképezkedtek, együtt söröztek a rajongóikkal.

Összességében tehát egy olyan három napos eseményről beszélhetünk, melyet még sokáig emlegetni fogunk, bánhatja, aki kihagyta. Igaz, a FEZEN évek óta arról volt híres, hogy – mivel őszi fesztivál volt – ez az év utolsó igazi, nagy fesztiválja, idén azonban a fellépők nagysága miatt az időpont nyár derekára került, és véleményem szerint teljes mértékben megállja a helyét nyári fesztiválként, sokan a „második Metalfest”-ként emlegették.

http://fezen.hu

Koko - 2011-08-11 (19:55)

Hozzászólások :
Rocktóber
Rocktóber
2011.08.15. 22:24:47
Koko írta :
Rocktóber írta :
A FEZEN szervezői biztonságtechnikai problémával magyarázzák a csütörtöki beengedést.



És mégis mi az, ami a sátorépítők biztonság veszélyeztette ott?:D



Nem tudom. Én ezt olvastam facebookon fezen oldalán.
Én azt mondom nemcsak a fiataloké a világ bár énis az vagyok. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
Koko
@Koko
2011.08.15. 19:54:46
Rocktóber írta :
A FEZEN szervezői biztonságtechnikai problémával magyarázzák a csütörtöki beengedést.



És mégis mi az, ami a sátorépítők biztonság veszélyeztette ott?:D
A hülyeség nem ismer hatáRockat!
Rocktóber
Rocktóber
2011.08.15. 17:51:32
A FEZEN szervezői biztonságtechnikai problémával magyarázzák a csütörtöki beengedést.
Én azt mondom nemcsak a fiataloké a világ bár énis az vagyok. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
Koko
@Koko
2011.08.15. 00:15:38
right írta :
Csak a csüt.nap a beengedés volt undorító,2órát álltam esőben,mert nem volt karszalag!! Állok tétlenül közben Kalapács kedvencem már 1órája játszott!Ilyet megtenni?Van jegyem s nem mehetek be!Ez szemét munka!Mire fel? Többi klasz volt.



Én is ott áztam, hidd el, tudom miről beszélsz ;)
A hülyeség nem ismer hatáRockat!
right
2011.08.14. 23:27:28
Csak a csüt.nap a beengedés volt undorító,2órát álltam esőben,mert nem volt karszalag!! Állok tétlenül közben Kalapács kedvencem már 1órája játszott!Ilyet megtenni?Van jegyem s nem mehetek be!Ez szemét munka!Mire fel? Többi klasz volt.
 
Koko
@Koko
2011.08.12. 19:54:38
Köszi mindenkinek:) Igen, Richie Kotzen sajna kimaradt, bánom is hogy nem néztem meg a koncertet:S
A hülyeség nem ismer hatáRockat!
Fesztgirl
Fesztgirl
2011.08.12. 10:33:10
Jó lett Koko =)
Daniella
Rocktóber
Rocktóber
2011.08.12. 00:43:17
Jó a beszámoló. Kár hogy Dragonforce alatt kiütöttem magam.
Én azt mondom nemcsak a fiataloké a világ bár énis az vagyok. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.
cseszi86
cseszi86
2011.08.11. 22:08:11
Jó a beszámoló! Egyetértek amúgy, fantasztikus élmény volt!:)
Egy észrevéleményem azért lenne: hiányolom, hogy Richie Kotzen-ről egy szó sem esik itt. Pedig több zenekarhoz hasonlóan Ő is a FEZEN egyik legfantasztikusabb koncertjét adta. Eszméletlen, hogy mit művel az az ember! Fogja a Telecasterét, kiáll a színpadra, és legitározza az ember fejét! A hangjáról nem is beszélve... Szóval megérdemelt volna legalább 1-2 mondatot, de ezt leszámítva tetszik a beszámoló!:)
"Becstelen vagyok. És egy becstelen ember mindig becstelen marad. Becsszó!" (Jack Sparrow... Kapitány!)
Vica
Vica
2011.08.11. 20:59:22
Igazán jó beszámoló!

itt az enyém is:

http://koncertbeszamolok.blog.hu/2011/08/08/fezen_2011_beszamolo
Az alkoholt tartózkodással és mértékkel: mérték a hordó, tartózkodás az asztal alatt :D

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat