Amikor az év elején elkezdték bejelenteni az idei FEZEN fesztivál fellépőit, már az első néhány név után tudtam, ez számomra ismét kötelező nyári program lesz. A fesztivál már évek óta remek zenei felhozatallal rendelkezik, elég csak az utóbbi évekből pár nagyobb nevet megemlíteni: Deep Purple, Europe, Dream Theater. Idén se akarták lejjebb adni a szervezők a színvonalat, lássuk hát hogy sikerült…

Augusztus 29.-én szerda reggel, már délelőtt 10 óra környékén megérkeztünk a fesztivál bejáratához, ahol meglepően kevés ember tartózkodott még. Gyors lesátrazás után 11 óra magasságában már be is juthattunk, hogy az első sör megvétele után átvizsgáljuk, mi változott tavaly óta. Bizony elég sok minden. Rengeteg minden kapott új helyet, valamint a kis színpad idén nyitott lett, az előző évi fedett helyett. Ami véleményem szerint egy kifejezetten jó döntés volt, hisz így sokkal többen tudták élvezni az ott tartott koncerteket is. A nagyszínpad természetesen ugyanott kapott helyet, körülötte pedig félkörben ismét csak rengeteg ételárus/sörös bódét, illetve padot és asztalt helyeztek el. Kínálatból idén sem volt hiány, az alapvető kenyérlángos, gyros, hot-dog mellett szláv, mexikói és angol különlegességekből is választhattunk. Ami kicsit furcsa volt, hogy picit „labirintusosra” sikerült építeni idén a fesztivál területét, hisz rengeteg helyet lekerítettek fémpanelekkel, amelyek között nem mindig volt egyszerű elmanőverezni. A toi toi wc-k is sokkal eldugottabb helyen voltak megtalálhatóak, bár nekem úgy tűnt, hogy idén több van, mint amennyi tavaly volt. Végül néhány szó a sátortáborról. A kempingezni vágyók ugyanott kaptak helyet ahol tavaly, ami kifejezetten jó dolog, hisz hatalmas terület állt rendelkezésükre, így nem volt nagy nyomor. Külön jó pont, hogy elhelyeztek egy 0-24-es bódét, ahol mindenféle itallal szolgáltak, ez pedig néha életmentőnek bizonyult. Amit viszont furcsállottam, hogy idén koedukált lett a vizesblokk, pedig az előző évben el volt különítve, ráadásul a két zuhanyzóból az egyikben, szinte végig csak hidegvíz volt (igaz ez a 35 fokban volt, hogy jól jött).

1. Nap:

A megérkezés, lesátrazás bejutás, körbenézés után, nem maradt más hátra, mint várni, hogy végre megkezdődjenek a koncertek. Eközben megtaláltuk, a már tavaly is jelenlévő Mensa HungarIQa bódéját, ahol rengeteg jópofa fejtörőt fejthet meg az ember, vagy húzhatja fel magát azon, hogy a harmincadik próbálkozásra se sikerült. Miután ezzel elütöttük a délutánt, már nyitott is a nagyszínpad, ahol a Görög Gus G kezdte meg a közönség hangulatának felfokozását. Bár a zeneéjük kétségkívül pörgős, és magával ragadó, engem valahogy abban az állapotban nem fogott meg, így egy bő fél óra után átnyargaltam a FEZEN Csarnokba, ahol a székesfehérvári Térkövön Sült Lángos igazi punk hangulatot varázsolt a csöpp kis terembe. Sose voltam túlságosan punk beállítottságú, de ott valahogy nagyon magával ragadott az életérzés. Külön érdekes, hogy bár az ő szavaikkal élve Punk ’n Troll zenekarról beszélünk, mégis helyet kapott a bandában egy szaxofon is, ami nagyon jó plusz hangzást biztosít a srácoknak. Ment is az ugrálás/headbang/tánc rendesen, még én se tudtam nyugton maradni, pedig a térdem nagyon tiltakozott a hirtelen helyváltoztatások ellen. De hát ki az, akit ez fesztiválon zavarni szokott?

Miután jól „belángosoztunk” irány vissza a nagyszínpadhoz, ahol 20:30-kor kezdődött a fesztivál első igazán nagy neve, a Zakk Wylde gitáros/énekes által vezetett Black Label Society. Az amerikai heavy metal zenekar már nem kevés embert vonzott, ekkor már igazi kihívásnak számított átjutni a küzdőtéren, ha az ember megkívánt egy sört. Wylde bácsiék pedig rendesen átmozgatták ezt a tömeget, hisz elég nehéz egy hozzájuk hasonló zenekart nyugton ülve hallgatni. Koncertjük egyetlen hibája csak az volt, hogy túl hamar véget ért. De minden rosszban van valami jó, hisz így kezdődhetett az első nap és a fesztivál legnagyobb nevű előadója, a Judas Priest! A Metal istenek már 46! éve zenélnek, és nem úgy tűnik, hogy a visszavonulást fontolgatnák. Mire felcsendültek az első hangok, addigra már mozdulni se nagyon lehetett a fesztivál területén. Nagyon jó volt látni, hogy minden generációból bőven voltak képviselők, és a korkülönbség egyáltalán nem zavart senkit. Pár emberrel előttem volt egy idősebb hölgy, aki leheadbangelte a fél közönséget a nézőtérről. A Judas továbbra is kortalan zene, amit bárki tud élvezni. Halfordék pedig igazán kitettek magukért, hisz közel két órán át szórakoztattak minket a muzsikájukkal, melynek lassan tananyagnak kéne lennie. Nem sokkal éjfél után kezdtek elszéledni az emberek az addigra már üres nagyszínpad elől, hogy keressenek még valamit, amivel elüssék az idejüket. Mi is így tettünk, így akadtunk bele az utána már mindennapossá váló programunkra, ami nem volt más, mint a FEZEN csarnokban fellépő DJ Kecske. Aki a retro és modern slágerek keverékével várta minden este azokat, akiknek az éjjel két óra még korai az alváshoz. Pár óra tánc, aztán irány a sátor, hogy azért a második napra is legyen energiánk.

2. Nap:

Mivel ugye a sátor mindig hamar kidobja magából az embert, ezért reggel 10 körül már irány a szupermarket, hogy valami reggelit szerezzek. Miután visszaértem ismét realizáltam a Fezen évek óta tartó legnagyobb hibáját, miszerint minden nagyon későn nyit. 16:00 előtt szinte minden be van zárva, még sört szerezni is igazi kihívás. Úgyhogy ilyenkor nincs más hátra, mint malmozni, míg el nem kezdődik valami érdekes koncert végre. Erre egészen a 18:30-as Danko Jonesig kellett várnom, aki ismét visszarántott a punk féle életstílusba. Bár egy elég egyszerű zenekarról beszélünk, tehát nem tőlük kell 20 perces gitárszólókat várni, a hangulatot viszont bármeddig fel tudták fokozni. Remekül kommunikáltak a közönség felé, folyamatosan viccelődtek, és remekül átmozgatták a még nagyrészt másnapos embereket. De bármilyen hangulatos is volt ismét punkoskodni egy kicsit, már alig vártam, hogy vége legyen Danko-éknak, hisz utánuk következett személyes zenei toplistám negyedik helyezettje a melodic death metal zászlóshajója, a svéd Soilwork. Az idén 20 éves banda pedig jött, látott és lerobbantotta a fejeket. Az enyémet legalábbis biztosan. Minden hang a helyén volt, a dalok tökéletesen illettek egymás mögé, s még egy megható pillanatnak is szemtanúi lehettünk, amikor is Björn „Speed” Strid énekes felhívta a színpadra a születésnapját ünneplő édesanyját. Az egyetlen negatívum, amit sajnos ki kell emelnem az a közönség volt. Az egész csütörtöki napra rányomta a bélyegét az, hogy az emberek 95%-a csak és kizárólag a Sabaton miatt érkezett, a többi zenét pedig alig akarták befogadni. De lássuk csak milyen is volt a svéd csatametálosok koncertje. Nem tartom kizártnak, hogy a Sabatonos srácoknak lassan saját házuk lesz Magyarországon, hiszen szinte minden fél évben találkozhatunk velük. És bármennyire is jönnek gyakran, mégis mindig teltházas bulikat tudnak adni. Most is bőven gyűltek az emberek a színpaddal szemben, és hatalmas volt az ováció, mikor a színpadon szokás szerint felépített tank lövése után megkezdődött a koncert. Természetesen megint volt pálinkaivás, és eljátszották az összes nagy slágerüket, és mégse tudtam magam olyan jól érezni. Az igazság az, hogy a Sabaton nagyon elszállt magától. Úgy vannak vele, hogy bármit megtehetnek, mert annyira szeretik őket itt, hogy úgyis elnézik nekik. A FEZEN boltban egy hivatalos Sabaton póló 3000! forinttal került többe, mint egy Judas Priest! A két zenekar közti különbséget pedig senkinek nem kell bemutatnom. Ráadásul Joakim Brodén hangja élőben, valahogy egyre gyengébbnek tűnik sajnos. Sabaton után jöhetett a szokásos Dj Kecske, majd szundi, és másnap megláthattuk a Fezen másik „arcát”.

3. Nap:

Harmadik nap… elég sok félelemmel keltem ezen a napon, hisz azt se tudtam hova fogok menni, mert a nagyszínpadot látni se nagyon akartam, hisz sem a Hooligans, sem a Magna Cum Laude, sem Ákos zenéje nem éppen az, amit szívesen meghallgatnék. Úgyhogy eléggé kétségbe voltam esve, mert a programfüzetemet még az első napon elhagytam, újat kérni meg mindig elfelejtettem, tehát reménykedtem, hogy találok valamit, ami számomra hallgatható lesz. Ez fél 6 körül be is következett, mikor a kisszínpadon belebotlottam a Kalapácsba, akik ha már ott voltak tartottak egy Omen és Pokolgép koncertet is. Jó volt látni, hogy még mindig mennyi embert vonz a klasszikus hazai metal, de azért egy picit el is szomorított, mikor rádöbbentem, hogy azóta nincs olyan kiemelkedő fiatal rock zenekar, amely majd átvehetné a stafétát, ha Kalapács Józsiék esetleg visszavonulnának. És ha már visszavonulás: Az ítélet helyett utolsó hangjai után, már el is kezdődött a színpad átszerelése, a következő fellépőre, az idén már csak búcsúkoncerteket tartó Subscribe-ra. Volt is érdeklődő bőven, hiszen 16 év alatt rengeteg rajongót gyűjtött a Budapest banda. Rengeteget kommunikáltak a közönséggel, előkapták a legnépszerűbb számaikat, tehát összességében úgy érzem, méltó módon búcsúztak a fehérvári közönségtől. Utánuk jött még egy számomra leginkább semmilyen Depresszió majd a nap megkoronázásáért benéztem Ákosra is, ahol rádöbbentem, hogy bár eddig se szerettem a zenéjét, de úgy, hogy minden klasszikus számát átírta elektronikusra, rosszabb lett az egész. Úgyhogy inkább a sörnek szenteltem a figyelmemet az este hátralévő részében, és vártam az utolsó napot, hogy felpörgesse a fesztivál kissé lelanyhult hangulatát.

4. Nap:

Az utolsó napon, már nagyon látszott, hogy fáradnak az emberek, ráadásul addigra már a hőmérséklet is közelebb volt a víz forráspontjához, mint az ideális lett volna. Ezért aztán amíg a Napnak nevezett halálsugár el nem tűnt, mindenki valami árnyékos helyen keresett menedéket a hőség ellen. Miután már tudott mozogni az ember anélkül, hogy 3 lépés után meg ne süljön, gyorsan áttettem székhelyem a nagyszínpad elé, ahol a Road nyitotta a záró napot. Velük nekem csak annyi volt a problémám, hogy egy-két számtól eltekintve nagyon semmilyenek. Persze ez lehet az én zenei műveletlenségem hibája. Ráadásul valahogy ugyanígy voltam a Road után fellépő Lord zenekarral is. Nem találok bennük semmit, ami megfogna. Persze vannak, kiemelkedő nótáik ezt nem tagadom, és nem mondom, hogy rossz, amit csinálnak, mert ízlések és pofonok, de egyszerűen egyik banda sem az én ízlésvilágom. A Lord közben a nap végre teljesen lement, így az emberek kezdtek új erőre kapni, ami jól is jött, hisz elérkezett az idő a 2015-ös FEZEN utolsó nagyszínpados fellépőjéhez a HIM-hez. Az önmagukat „love metal”-ként definiáló csapat koncertjére természetesen főleg a 14-18 év közötti lányok voltak kíváncsiak, vagy a szöveg, vagy Ville Valo személye miatt. Maga a koncert kifejezetten jól szólt, bár elég hamar vége lett. Utána nem maradt más hátra, mint egy kis lezáró Dj Kecskére elmenni, hogy stílusosan fejezzem be az idei FEZENt.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy nagyon kétarcú lett az idei FEZEN. Számomra biztosan. Míg az első két nap majd minden színpadnál szívesen megálltam bele-belehallgatni abba, hogy épp mi szól, addig a második kettőn, már válogatnom kellett, hogy találjak számomra értékelhetőt. Nagyon remélem, hogy jövőre visszatérnek az eddig járt útra, és ismét 90%-ban csak rockot/metált hallhatunk Székesfehérváron.

A fotókat Balázs Orsi készítette:
Galéria: 1. nap