“Tudom, hogy én magam sem tudom úgy elénekelni ezt a dalt, mint Zsuzsa, de akkor sem engedhetjük tovább, mégpedig azért, mert ez a lány nagy sztár lesz a Megasztár nélkül is.” –mondta Pély Barna.
Amikor megtudtam, hogy Garda Zsuzsa a Városligeti Sörsátorban lép fel Janis Joplin Emlékzenekarával, megdobbant a szívem. Félreértések elkerülése végett, Zsuzsát kislány korom óta ismerem, követem pályafutását, és felettébb örömmel töltött el, hogy ezen a színpadon, ebben a formációban láthatom, hallhatom hangját. Hosszú utat kellett megtennie, mire idáig elért. Mára már keresett énekesnő, megszaporodó teendői miatt szinte alig lehet pár szóra megállítani. Mielőtt színpadra lépett volna, köszöntöttük egymást, és csak annyit mondott: “ Saci küldd a kérdéseket, de nem tudom, mikor válaszolok rá, mert három koncert vár még rám ezen a héten.” Majd felszökkent a színpadra, és én csak néztem a kislányból kinőtt nőt, aki megvalósította egy álmát…

zöldmókus: Régen beszélgettünk már, nagy sajnálatomra. Tán még két év is eltelt előző interjúnk óta. Mi újság veled mostanság? Hogy telnek a mindennapjaid? Garda Zsuzsa:: Az utóbbi években új koncepció szerint élem az életem. Kiderült számomra, hogy egy időre fel kell hagyjak azzal az álommal, hogy a zenéből éljek - ezért civil munkákat is vállalok a megélhetés miatt. Így most az éneklés mellett a munka, ami viszonylagos rendszert visz az életembe - persze így is elég extrém életmódot folytatok a "normális" életvitelhez képest!
zöldmókus: Több műfajban mozogsz. Ha a szívedre teszed a kezed, melyiket érzed igazán magadénak? Garda Zsuzsa:: Blues!
zöldmókus: Miért? Garda Zsuzsa:: Ahogy Albert King mondta (és Benkő Zsolt Őt idézi szinte minden koncerten): 'Everybody understands the blues'. Végtelenül egyszerű és mégis mélységes műfaj... Nagyon át lehet élni - így énekelni is katartikus élmény, nem csak hallgatni.
zöldmókus: Milyen álmod nem valósult még meg? Garda Zsuzsa:: Nem lettem sztár.

zöldmókus: Melyek a rövid és hosszú távú terveid? Garda Zsuzsa:: Rövidtáv? Szeretnék megélni a zenélésből. Ez most körvonalazódni látszik, hiszen van egy nagyon jó party zenekarom, a Mr. Sam Band. Ezen kívül Benkő Zsoltival szeretnénk egy koncert dvd-t végre kiadni, és ősztől dolgozni az új lemezünkön. A Keep Floyding-gal pedig a MüPa után reméljük megnyílnak a kapuk a külföldi fellépések felé... Szakmailag ezek a legfontosabbak most. Hosszú távon....? Egy súlyos hangszálgyulladáson vagyok túl. Esélyes volt, hogy 19 év után abba kell hagyjam az éneklést. Hosszú távon az az egy vágyam van - nem csak ennek hatására - hogy 84 évesen a színpadról essek a sírba!
zöldmókus: Pályafutásod alkalmával melyek azok a találkozások, események, amire igazán büszke vagy? Garda Zsuzsa:: Benkő Zsoltival a Hangfoglalás és Gastroblues Nagyszínpad. 3000 ember előtt zenélni (vokálosként) a Szigeten egy sátorban a Kimnowak-kal. Egyáltalán: a Kimnowak vokálosának lenni 4 évig óriási megtiszteltetés és csodálatos emlék! Hadd említsem itt meg nemrég elhunyt kedves barátomat, Pribil Gyurit, aki a Kimnowak gitárosa és zeneszerzője volt. Zseniális, szenvedélyes, csodálatos ember volt! Természetesen felejthetetlen a Keep Floyding 2012-es MüPás dupla, telt házas koncertje!
zöldmókus: Afféle többes én lakozik benned. Néha a Keep Floyding háttérembereként tündökölsz, néha lakodalmakon adod a talpalávalót, néha pedig a lassú blues világában barangolsz. Közvetlen környezeted mit lát neked a legtesthezállóbbnak? Garda Zsuzsa:: Én úgy látom, ők is a blues-t.

zöldmókus: Mennyire érzed magad kiegyensúlyozott előadónak? Garda Zsuzsa:: Érzelmileg semmiképp! Minőségileg igen. Még ha nagyon rosszul vagyok, akkor is a maximumot nyújtom - még ha az csak a teljes "fény" 40-60%-a is....
zöldmókus: Van e jó példád arra, miként változtál az elmúlt két évben? Garda Zsuzsa:: Nagyon sok mindenen mentem át megint… főleg magánéletileg. A hitem azt mondja, mindenből tanuljak. Minden rossz élmény nagy tanítómester - és minden ember, aki nagy hatással van rám. Úgy érzem - bár ez még friss élményem - önállóbb, erősebb, öntudatosabb lettem. Pontosabban meghatározom és megtervezem az életem. Azt hiszem, ez az új tudás létfontosságú is, hiszen annyi mindent csinálok, hogy egyébként szétesnék! Köszönettel tartozom annak, aki erre megtanított az elmúlt 4 évben.
zöldmókus: Hogyan látod a mai hazai zeneiparban való érvényesülés lehetőségét? Garda Zsuzsa:: A zeneIPARban - sehogy. Legalábbis a sajátomat. De az nem baj! Nem az én világom. Az én világom intim és tele van érzésekkel.
zöldmókus: Nemrég Janis Joplin, a 27 éves korában elhunyt énekesnő dalait adtad elő a Városligetben. Ehhez mindenképp gratulálok! Mennyire tudsz azonosulni Janis személyével? Mi a véleményed, ha Janis még élne, mit szólna a te hangodhoz? Garda Zsuzsa:: Hát azt nem tudom, mit szólna hozzám! Azonosulni a szenvedélyével tudok leginkább. Csapongó életmódot hozzá képest csak felszínesen, bár viszonylag sokáig éltem, de azt a lassú öngyilkosságot, aminek a terhét ő saját magára rótta, nem vállalnám semmiképp.

zöldmókus: Ha a jövődet nézed, mit látsz magad előtt, mint magánember? Élhetsz filmes hasonlattal is akár... Garda Zsuzsa:: Hát, nem vagyok valami nagy film-mániás, úgyhogy ilyesmi hasonlatot nem tudok mondani. Nyugodt, kiegyensúlyozott lélekkel szeretnék rendelkezni, amely a nagyobb mélypontokon is átsegít és biztonságot sugároz. Amúgy ami jön, jön, ahogy lesz, úgy lesz jó...
zöldmókus: Az idő múlásával gyarapodni látszik a rajongóid száma. Hogyan kezeled magadban az egyre nagyobb ismeretséget? Garda Zsuzsa:: Hát ez annyira azért még mindig nem durva. Nem ismernek meg az utcán, nem szólítanak le és még koncerteken is ritkán kérnek autogramot. A koncerteken kapott elismerés pedig boldoggá tesz, feltölt energiával - ahogy koncert közben én teszem ezt azokkal, akik odajönnek... Ez egy nagyon szép játék.
zöldmókus: Mi az, aminek leginkább örülsz? Garda Zsuzsa:: Ha megnevettetnek! Egy repülős, erőteljes koncertnek! Egy őszinte, mély ölelésnek. Barangolásnak a Templomomban - az erdőben. Kollégák csodálatos koncertjének.
zöldmókus: Melyik zenekar előtt/zenekarral énekelnél a legszívesebben? Ha lehet nagyot álmodni, most írd le, mi a te leghőbb álmod. Garda Zsuzsa:: Alter Bridge. Csak nincs még olyan bandám, amivel megtehetném.
zöldmókus: Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok neked!
https://www.facebook.com/pages/Garda-Benk%C5%91-Blues-Du%C3%B3/187240794656464?fref=ts https://www.facebook.com/keepfloyding?fref=ts https://www.facebook.com/gardazsuzsahivatalos?fref=ts http://www.mrsamband.hu
|