"Gyűlölj! Ez az aktuális politika üzenete, ami mélyen bele van itatva a társadalomba. Gyűlöld a cigányt, a zsidót, a buzit, a kommunistát, a fasisztát, a mindenkit és a bárkit; Aki nem olyan, mint Te, akinek nem ugyanazok a gondolatai, mint Neked, vagy csak szimplán, aki nincs velünk. Torz egy gondolkodás ez, amit sokan elutasítunk. Annyira mélyen, hogy még a gyűlöletet elutasítók között is felüti a fejét a gyűlölet. Pedig olyan nincs, hogy én toleranciát és elfogadást akarok a saját véleményem tekintetében, de nem vagyok hajlandó mást véleményét tolerálni. Olyan nem lehet, hogy a kirekesztés ellen küzdök, de csak akkor, ha engem nem rekeszthetnek ki, de, ha bármilyen olyant hallok, ami szerintem nem helyes, akkor én bizony kirekesztem. Ez nonszensz. Sokkal visszataszítóbb egy ilyen meghasonlott közösség, mint az, ami ellen küzd. Ha toleránsnak gondolom magam, és ha a kirekesztés ellen küzdök, akkor én nem lehetek az, aki kirekeszt, betilt. Ha nem is értek egyet a véleményeddel, mindent megteszek, hogy elmondhasd – ez, és csak ez lehet az alapelv. Ha elfogadod, hogy létezik vélemény, amit üldözni és tiltani kell, akkor egyben elfogadtad azt is, hogy ez az üldözés bizony Téged is utolérhet. Egy rohadt szavad nem lehet, ha majd Téged tiltanak be, hiszen Te voltál ott az első sorban, amikor másokat tiltottak. Még a fasisztának is joga van bizonygatni azt, hogy ő mekkora seggfej.

Sok embert ismerek. Jobb-, és baloldalit egyaránt. Sok véleménnyel találkozom. Van, amivel egyetértek, és van, amivel nem sikerül. Van, amiről vitatkozunk, és van, ami mellett csak elsétálunk. Emberek vagyunk, annyi téma van még a világon, amiben megtalálhatjuk a közös hangot és a közös utunk során csiszolódhatunk egymáshoz, tanulhatunk egymástól. Lehet, hogy az a véleménykülönbség a hosszú beszélgetések során már nem is lesz akkora. Sokkal többre becsülöm azokat, akik ez mellett a véleménykülönbség mellett is képesek az azonosságokra figyelni, mint azokat, akik csak bólogatnak egy vélt, vagy valós torz ideológia mentén minden mást elutasítva, mint amit a vélt, vagy valós ideológiájukkal képviselni próbálnak. A világ nem fehér, vagy fekete. Soha nem lesz olyan, hogy mindenki ugyanazt gondolja.

És mégis megtörténik a 21. Században, sok évvel az átkos rendszer betiltó hagyományai után, hogy egy zenekar azért nem léphet fel egy rendezvényen, amire korábban meghívták, mert az valakinek nem tetszik. Olyan embereknek nem tetszik, akiknek a nagy része el sem akar menni arra a rendezvényre, mert az szar. Igen, ez megtörtént a Rózsaszín Pitbull nevű formációval az idei Punk Karácsony kapcsán. Azért, mert a zenekar állítólag náci. Mennyire egyszerű is rásütni bárkire is a náci bélyeget… Sokkal egyszerűbb, mint felhívni őket, beszélgetni velük, megkérdezni tőlük, hogy vajon, mit is akartak mondani abban az inkriminált dalban. A művészi kifejezés eszközei végtelenek; sokszor nyúl a vitriolos szarkazmus, a groteszk, a túlzás, vagy a görbe tükör eszközéhez. Különösen akkor, ha dühöt, vagy más ellenérzést kell kifejezni. A Pitbull ezt a múltban is sokszor tette; nem volt még az országnak olyan szereplője, akit ne kapta volna meg tőlük a pikírt véleményt. Igen, a dalban hangzanak el erős mondatok, amiket a közbeszédben nem biztos, hogy bölcs dolog elmondani. De ó, istenem, egy punk zenekar felháborító! Hova lesz így a világ – mondta a többi punk zenekar. Igen, a menekültekkel kapcsolatban fogalmaztak meg egy olyan véleményt, amivel nem mindenki ért egyet. Az a zenekar mondja el ezt a véleményt egy hajléktalan nevében, aki vállalta, hogy nevetséges összegért fellép egy hajléktalanokat segítő fesztiválon. Ha sikerül elviszonyítani az aktuális politikai harcvonalaktól és ideológiáktól, akkor gyorsan belátható, hogy ha a Magyarországon élő hajléktalanok ugyanakkora segítséget kapnának, mint a menekültek, akkor nem lennének hajléktalanok. Nem kapnak közel sem annyit, és ez a hajléktalanoknak bizony nem túl felemelő érzés. Menj le az utcára, és beszélgess el egyikükkel arról, hogy mit gondol, miközben a kukából szedi ki a szendvicset, azt, amit a menekült kézbe kapott és kidobott. Mindegy, miért dobta ki. Kérdezd meg, hogy ő mennyi takarót kapott, hogy ne fázzon. Vagy csak menj le Komlóra – ahonnét a Pitbull jön – és beszélgess el egy kocsmában az ottaniakkal, hogy mennyire egyszerű havi negyvenezer forintból eltartani a családodat úgy, hogy ezt a pénzt heti hat nap, napi 12 órai munkáért kapod és ott is pontosan annyi a tej a boltban, mint Pesten. Mielőtt félreértesz, kedves olvasó, szeretném tisztázni, hogy szerintem helyes a menekültek segítése, és nem gondolom, hogy le kellene ölni őket a határon. Nem értek egyet a kerítéssel sem, sőt, kifejezetten elutasítom az aktuális kormányzati kommunikációt. Csak megértem azt, amit a Pitbull mondani akart. Érzem benne az elkeseredettség okozta dühöt.

Ismertem nagyon régen egy matematika professzort, aki az állomáson lakott. Hajléktalan volt. Minden reggel találkoztunk, amikor mi buszra szálltunk és volt pár percünk beszélgetni a didergő öregemberrel. Megtanultuk, hogy ő a tudománynak élt, és a diákjai jelentették neki az életet. A felesége elhagyta sok év után és a bíróság kitette az egyetemi fizetéséből összespórolt lakásából, amit a feleség kapott. Utcára került. Mivel már nem tudta teljesíteni a társadalmi normákat a lakhatással kapcsolatban, az állását is elveszítette. Az idősebb olvasónak felrémlik az ilyen esetben rendszeresített REF és a KMK rövidítés azonnal. Mi reggelente vittünk neki kakaós csigát, és este elvittük a kedvenc kocsmánkba babgulyást enni. Mi voltunk az egyetlenek, akik segítettünk neki. A társadalomtól csak elfordulást, gyűlöletet, és leköpést kapott. Cserébe a segítségünkért, ő elmagyarázta nekünk a statisztikai matematikát, a valószínűség számítást és az analízist. Csont nélkül vettem a matematika szigorlatot."

A cikkíró személye nem publikus