Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Evanescence

Steel Panther - Budapest

III. Halász-Rock Fesztivál és Családi Nap

Országos Beatles Találkozó 2019

a Concerto Music bemutatja: When Shadow Is Forced To The Light Tour Part II

[Tovább...]
Hatóságilag Tilos - Tapolczai Attila interjú \

Tapolczai Attilát legtöbben a Hatóságilag Tilos énekesi posztjában ismerhettük meg, együttese a szemünk láttára vált lázadó, egyszerű punkbandából egytöbbre hivatott, megfontoltabb gondolatokat közvetítő csapattá. A HT aztán negyedik lemezük (Filmek) után rövid szünetet tartott, hogy 2007 végén térjen vissza egy A híd című lemezzel. Azóta ismét nem sok mindent hallani felőlük, Attila pedig Németországban kezdett szólólemezek készítésébe folkg/bluegrass stílusban. Interjúnkban megtudhatjuk tőle, mi a helyzet a régi bandával manapság, milyenek is ezek az új albumok és hogyan éli manapság napjait odakinn külföldön.

Tapolczai



caulfield: -Attila, hadd kezdjem az interjút rögtön a Hatóságilag Tilossal és az együttes jelenlegi helyzetével! Létezik egyáltalán még a banda, terveztek további koncerteket/albumokat?

Attila: -Jelenleg a zenekar nem működik, ez a helyes kifejezés. Nem szűnt meg, nem oszlott fel, csak nem működik, mivel elköltöztem Magyarországról. Az energiám nagy részét az akusztikus zenémbe fektetem -ezt értem a dalszerzésre is-, tehát nem foglalkozom mostanában a HT-val, és nem is tervezek új albumot. Ha úgy alakulna az életem, hogy újból visszatérnék Magyarországra (amire mostanában gondolni sem szeretnék), akkor valószínűleg tovább csinálnánk a zenekart, hiszen mindhárman szeretjük, és jól kijövünk egymással.



caulfield: -Legutóbbi lemezetek néhány éves szünet után 2007-ben jelent meg A híd címmel. Milyenek voltak a visszajelzések, a korábbi rajongók hogyan fogadták ezt az albumot?


Attila: -A visszajelzések vegyesek voltak, éppúgy, mint az összes többi lemeznél. Olvastam, hallottam nagyon negatív kritikát, és volt, aki szerint a legjobb lemez lett. Bár megmondom őszintén, nagyon keveset foglalkoztam a "visszajelzésekkel". Amit ez alatt a néhány koncert alatt tapasztaltam, az azt mutatta meg, hogy van egy réteg, aki nagyjából csak az első két lemezt szereti (vagy legalábbis az új dalokhoz nem tudnak hogy viszonyulni, és ezt tudomásunkra is adják), és van, aki az összes lemezt kedveli, mondhatni hűséges rajongók. A legtöbb kritika abban éri a lemezeinket -és ez már "A folytatás"-nál is megvolt-, hogy túl "depressziós".

caulfield: -Volt valami előzetes koncepció az album készítésekor, mind zenei, mind szövegi téren? A társadalomkritikus mondanivaló gondolom adott volt, ezzel együtt és ezen kívül mi inspirált még a banda életre hívásakor és az album készítése közben?


Attila: -Annyi volt csak a koncepció, hogy szerettem volna egy viszonylag egyszerű, zeneileg letisztult lemezt készíteni, megtartva a zenekar eredeti, pörgős, dallamos punk stílusát. Nem akartam kísérletezgetni. Emellett, mivel már jó ideje akusztikus zenét, folkzenét is játszom, mondjuk úgy, letisztult a dalok zenei szerkezete. Erre a lemezre már nem jellemző a kiszámíthatatlan dalszerkezet, meglepő váltások, amik az előző lemezeinket (vagy jó példa erre a NOFX) jellemzi. Szerettem azt is nagyon, de a folkzene ezt valahogy kivette belőlem. Inkább az egyszerű, de jól bevált akkordmenetekre, riffekre koncentráltam, néhol kis technikás szólókkal. Emellett elmondható az is a lemezről, hogy elég rock-os lett. Ez, bevallom, nem volt koncepció. :-) Így sikerültek a dalok. (Pl. A Gonosznak nincsen szarva, Szenvedély, A híd). Azt még hozzá kell tennem, hogy Benjinek az ötletei, dobjátéka nagyon sokat hozzátettek ahhoz, hogy olyan legyen a lemez, amilyenről álmodtam. Benji csiszolatlan gyémánt, rendkívül jó ötletei vannak, ösztönös zenész. Persze mindent megbeszélünk, de ennél a lemeznél -bár én írtam a dalokat-, különösen figyeltem arra, hogy kibontakozzanak a többiek a saját hangszerükön. Egy dalhoz, a "Korunk magányos Krisztusai"-hoz egyébként Benji írta a gitártémát is. A "társadalomkritikus mondanivaló" sajnos mindig adott, és sok ember azt gondolja, hogy ha ezekről beszélünk, vagy a művészetben kiadjuk magunkból az ezzel kapcsolatban érzett bánatunkat, akkor már "depressziósak" vagyunk. A művészek többsége talán sok embernél érzékenyebb az őt körülvevő dolgokra, legyen az negatív vagy pozitív. Egy virág szépségéről is lehet ódákat zengeni, és engem is ugyanúgy megérint, megihlet a szépség, mint a csúfság, gonoszság, de a punk véleményem szerint nem az a műfaj, amelyben a virágokról kéne énekelni.Az az érdekes, hogy "A híd" lemez mondanivalója akkor érett meg, akkor jött az ihlet, amikor 2006 végén hazaköltöztem Magyarországra. Tudtam, hogy fel fogunk venni egy lemezt, meg is volt pár dal, de az otthoni életbe való visszaérkezésem nagyon sok ihletet adott a szövegekhez. A legnagyobb különbség a korábbi szövegek és az újabbak között az volt, hogy most először egy kissé más perspektívából szemlélhettem a kapitalista rendszer természetét. Ez alatt azt értem, hogy megházasodtam, gyerekem lett (azóta már kettő van), és a rendszer hihetetlen embertelensége, ellentmondásai, kudarca, irracionalizmusa (amikről azelőtt rengeteget olvastam ugyan, de nem éltem meg ilyen mélységben) a szemem láttára bontakoztak ki. Félre ne érts, Budapesten éltem az életem nagy részét, nem voltunk soha jó anyagi helyzetben, mindig proletár szemszögből éltük meg a rendszert, de megvolt mindenünk, édesanyám igyekezett mindent megadni, iskolába jártunk, nem éheztünk, nem kellett a mindennapi megélhetés miatt aggódnom (nekem legalábbis). De amikor 2006 végén Németországból, majd Írországból visszatértem Budapestre, alig hittem a szememnek (és a többi érzékszervemnek)! Érezhetően megváltoztak a dolgok, és tudom, hogy nem én lettem amnéziás. Az egész politikai hangulatot -ami a konkrét politikai, gazdasági intézkedéseknek a következménye- a düh, az elkeseredettség jellemezte. Legalábbis abban a társadalmi osztályban, ahol én élek. Azóta persze még rosszabb lett a helyzet, és ma, ahogy egy kicsit többet tudok a rendszer természetéről, tisztán látszik, hogy ez az egész egy folyamat volt, ami az elmúlt 20 (vagy még több) év alatt lassan a katasztrófa felé sodorta az országot. Ez a folyamat, iletve az emberek kapitalizmusba (bocsánat, "piacgazdaságba") vetett hite, és ennek a hitnek az összeomlása, kudarca, erről szól "A híd" című dal, és mondhatjuk, hogy az egész lemeznek ez az üzenete. Ezt néhány szövegben megpróbáltam egy punk dal körülményeihez képest mélyebben kifejteni ("Rendszerlogika", "Szenvedély", "A híd") néhol csak dühös megnyilvánulás lett az eredménye ("Mennyit ér, "A mesének vége"). Azóta még többet megértettem a dolgokból, és most már lehet, hogy máshogy fogalmaznék egyes helyeken, de úgy kell nézni ezeket a dalokat, mint egy baloldali nézeteket valló ifjú családapa érzelmi megnyilvánulásait, ahogy próbál a kelet-magyarországi vadkapitalizmusban helytállni. És itt jönnek a képbe a személyes témájú dalok, amik ugyanúgy hozzátartoznak az egész képhez, mint a "társadalomkritikus" (nevezzük inkább rendszerkritikusnak) dalok. Még annyit ehhez a kérdéshez, hogy a banda életre hívása teljesen nyilvánvaló volt számomra, mert mindenképpen szerettem volna egy új lemezt készíteni, nem akartam abbahagyni a "Filmek" után.

caulfield: -A visszatérő koncertek hogyan sikerültek? Még 2007 szeptemberében láttalak titeket az azóta megszűnt Padláson, akkor egész jó formában voltatok, de te hogyan értékelnéd az együttes szüneteltetése előtti fellépésekkel összevetve őket?


Attila: -Annyiban mindenképp jobbak voltak ezek a koncertek, hogy mivel a Budapest Rock and Roll szervezte őket, levették ezt a terhet a vállunkról. Én legalábbis jobban tudtam a zenére koncentrálni. Sajnos a zenekar felszereltsége, illetve sok magyarországi klub technikai feltételei elég szegényesek voltak, így nagyon sokszor nem tudtunk úgy megszólalni, ahogy szerettünk volna. Ez komoly probléma volt, mert a zenében tudom, hogy fejlődtünk az évek során, de ezt a minőséget nagyon nehéz úgy visszaadni, hogy nincs egy normális erősítőd, vagy nem hallod a saját hangodat a színpadon. Ez engem nagyon zavart, hogy több mint 10 évvel a zenekar megalakulása után nem tudunk igazán igényes produkciót nyújtani. Tudom, itt jön az, hogy "de hát ez punk", de szerintem a punknak nem feltétlenül kell rosszul szólnia, amint ezt láthatjuk sok amerikai zenekar esetében. Itt pénzről van szó, ami nekünk nem volt soha, legalábbis annyi nem, hogy tudjunk venni jó felszerelést. Ez a zenei része a dolognak, a közönséggel, a bulik hangulatával kapcsolatos dolgokról pedig a következőket tudom mondani: A zenekar, Laci, Benji, én, és az aktuális sofőrünk, mi mind nagyon élveztük ezeket a koncerteket, hiszen imádjuk ezt csinálni, és amint már írtam, egymással is nagyon jól kijövünk. A közönség is mindig tud valami újat nyújtani számunkra. Értem ezalatt azt, hogy mindig megismerkedünk új, és érdekes emberekkel, és természetesen mindig jó érzés, ha ezek az emberek odáig vannak a zenénkért. Voltak negatív élményeink is, de alapvetően jók voltak a koncertek. Azonban érezhetően megcsappant a közönség. Erre persze mindenki próbál okokat keresni. Én azt nem hiszem, hogy különösebben elfordultak volna tőlünk, inkább jellemző ez a közönségszám-csökkenés az egész hazai punkra. Új szelek fújnak. Viharos szelek. Emellett rengeteg impulzus éri a fiatalokat, egyre több szuperprodukció jön Magyarországra, ami valószínűleg nem kedvez a klubkoncerteknek. De ez így van itt Németországban is. A stadionokban, nagy koncertarénákban tízezres tömegek vannak, a kisebb klubokban pangás van. De nem akarom túlmagyarázni, főleg, hogy lehet, hogy nincs is igazam. :-) Összegezve, nagyon élveztük a koncerteket, de érezhető volt a változás, ami azt jelenti, hogy sok helyre elég kevesen jöttek el. CD-ket alig tudtunk eladni.


caulfield: -A híd-on a rendszerkritikus gondolatokon kívül személyesebb személyesebb szövegek is találhatóak, gondolok itt a Kicsi lány-ra, de a Ne várjatok rám is ilyen. Ez utóbbi és hasonló szövegek írásakor inkább saját életed inspirál vagy csak próbálsz egy lehetséges képet felvázolni a különböző sorslehetőségekről?

Attila: -Eszem ágában sincs ilyen sorslehetőségeket felvázolni. :-) Ami velem történt, az részben tragikus, részben csodálatos. A művészi szabadság, a kreativitás persze itt-ott hozzátesz ezekhez a sztorikhoz, de konkrétan ez a két dal (Kicsi lány, Ne várjatok rám) az én életemről szól, persze sok szimbolikus értelemmel. Pl. az, hogy a "fiú" egy ferde éjszakán dönt a sorsáról, annyit jelent, hogy megszabadulva a mindennapok nyomásától, gátlásaitól, hamis racionalizmusától.

caulfield: -A HT esetében a fejlődés egyértelműen látszik zene és szövegek terén, ez a fajta megkomolyodás már A folytatás-on érzékelhető volt, de a Valahol és a Filmek albumon is hallható elgondolkodtató és letisztult dalokkal vált egyértelművé. Látsz esélyt a változásra, a jobbá levésre? Miben kellene szerinted az embereknek legfőképpen változtatniuk életük alakításában?


Attila: -Ez egy elég mély téma. Az első kérdésre az a válaszom, hogy igen, mindig látok esélyt a változásra. Azon az állásponton vagyok, hogy minden mozgásban van, minden változik. Meggyőződésem, hogy az emberek képesek változni, és ezt nap mint nap tapasztalhatjuk. Azt, hogy mi milyen irányba változik, különböző erők alakítják. Nem mondanék ilyet, hogy "jobbá levés", hiszen tudjuk, hogy mennyire mást jelent a "jó" különböző embercsoportoknak. Persze nekem is van erkölcsi megítélésem arról, mi a jó és a rossz. A világgazdaságot irányító tőkés osztálynak például az a jó, ha az emberek termelnek, fogyasztanak, nem kérdeznek, nem kritizálnak, nem szerveződnek, egyszóval termelő, fogyasztó automataként viselkednek. Az én nézeteim szerint ez nem jó. A nagy kérdés az, hogyan lehet ezen változtatni. Erről lehetne az örökkévalóságig vitázni, és természetesen én egyedül nem tudom rá a választ. Vannak elképzeléseim. Például hiszek abban, hogy a társadalomban kíméletlen, egyre leplezetlenebb osztályharc folyik, amelyben a proletariátus (a dolgozó ÉS a munka világából kirekesztett emberek tömege) vesztésre áll. Ezzel meg is válaszoltam a kérdésedet, hogy tudniillik ezek az emberek egyénileg sokat nem tehetnek az életük változtatásáért, hiszen gyengék, el vannak nyomva. A kapitalizmus, a "piac" ideológiája folyamatosan rombolja a közösségi szellemet, és ez az amit újra fel kéne fedezi az embereknek, mert ez az egyetlen dolog, ami veszélyes a tőke számára, a szervezett tömegek. Erre mutatkoznak jelek a világon mindenhol, csak sajnos hazánkban ez a közösségi szellem főleg a szélsőjobboldalon csapódik le, eltorzult formában.


caulfield: -Egyes vélekedések szerint a tömegek ugyanúgy hibásak az elnyomás meglétéért és beletörődésükkel, társadalomba való beolvadásukkal ők is felelősek azért, amiért csak a hatalmakat szokás hibáztatni. Erről mi a véleményed?


Attila: -Először is, véleményem szerint az emberek "társadalomba való beolvadása" természetes folyamat, hiszen a társadalom egy közösség, és minden embernek elemi vágya, hogy valamilyen közösségbe tartozzon. A kérdés az, hogy milyen közösség ez, milyen elvek alapján működik. A hatalom mindig igyekezett irányíthatóvá tenni a tömegeket, és erre minden eszközt felhasznál. Az a vélekedés, ami a kérdésedben van, azt tükrözi, hogy aki hagyja magát, az is hibás az elnyomásért. Azért hagyják magukat, mert gyengék, fáradtak és szervezetlenek, vagy valóban jól érzik magukat a rendszerben, illetve le vannak kötve valamivel. A II. világháború után a fogyasztói társadalommal a kapitalizmus centrumországaiban valóban sikerült növelni a proletariátus életszínvonalát. Ez sok tényezőnek az eredménye, de mondhatjuk, hogy egyfajta kompromisszum született a tőkésosztály, illetve az akkoriban jól szervezett munkásosztály között. Azonban ennek a Reagen-Tacher korszak véget vetett, a szakszervezeteket meggyengítették, és kíméletlen harc kezdődött a szociális rendszer lebontásáért, ami még ma is zajlik, többek között Magyarországon is. Ehhez jön hozzá még a finánckapitalizmus szerepe, a hitelek. Jó, ha van házad, autód, de amíg az emberek félnek attól, hogy elveszítik a munkahelyüket, nem tudják fizetni a hiteleiket, elveszíthetik az otthonukat, addig nem is nagyon lázadoznak. A szervezetlenséget, gyengeséget, atomizáltságot, fáradságot a tőke a rendelkezésére álló mindenféle hatalmi eszközzel igyekszik fenntartani, hiszen a tőkés osztály nagyon jól tudja, hogy a szervezett tömegek erősek, és képesek a történelem menetét megváltoztatni. A hatalmon lévők igyekeznek az elnyomást mindig magasabb, kifinomultabb szintre fejleszteni. Ezért kellene az ellenállásnak is ugyanígy fejlődnie. Összefoglalva, ez egy összetett jelenség, nem hiszem, hogy a tömegeket vádolni lehetne a tehetetlenségükért. A tőkés rendszer totalitás, mindenhol jelen van, és ha az emberek bénultak, beletörődnek a helyzetükbe, azért nem lehet őket kollektíven hibáztatni.


caulfield: -A Filmek-en a Kisfiú szövegével kapcsolatban vagyok bizonytalan. Miről szól pontosan a dal és mennyire tekinthető szimbolikusnak az itt megjelenő kisfiú?

Attila: -Rendben van, segítek feloldani ezt a bizonytalanságot. :-) A Kisfiú (másnéven Little Boy) nagyon is szimbolikus. Ez konkrétan a Hiroshimára ledobott atombomba neve volt. Nem tudom, hogy ezek után szükséges-e még tovább magyaráznom a szöveget. Színtiszta irónia.

caulfield: -Mit gondolsz ma a punkról mint szubkultáráról? Hogyan ítéled meg a színtér alakulását, a különböző hazai együtteseket?


Attila: -Ezen rengeteget gondolkodtam az elmúlt években. Számomra a punk mindig a társadalmi, politikai berendezkedéssel szembeni ellenállás egyik formája volt. Ez különböző országokban különböző dolgot jelentett. Angliában, az Egyesült Államokban sok tekintetben teljesen mást jelentett, mint Kelet-Európában. A magyarországi punkra jellemző volt, hogy nem volt képes a "kommunista" rendszer elleni lázadás hagyományán túlnőni (Néhány zenekar még ma sem képes). A punk, mint szubkultúra próbált mindig a rendszeren kívül helyezkedni, de ez sosem sikerült teljesen. A punkon belül ugyanúgy megvoltak mindig az ideológiai ellentétek, mint a társadalom nagy részében, sőt valójában a punknak sosem volt akkora politikai jelentősége, mint amekkorát én szerettem volna neki tulajdonítani. Szerettem volna azt hinni, hogy a punk valódi mozgalom, sokkal több, mint egy zenei irányzat, de ezt ma már nem gondolom. Kétségtelenül több, mint zenei irányzat, de ezt elég sok zenei stílusról el lehet mondani. Viszont a punk életforma nagyon meghatározó, és nagyon sokat jelent számomra. Ez az a közeg, amelyben minden országban, ahol jártam, a legtisztább gondolkodású fiatalokkal találkoztam. Sokan közülük, akik később maguk mögött is hagyják a punkot, mint a mindennapjaik részét, olyan emberekké válhatnak, akik sokkal többet felfognak a világ dolgaiból, mint a mainstream kultúrát fogyasztó kortársaik. A magyarországi színtér jelenlegi alakulásáról, bevallom, nem sokat tudok. Amit már korábban említettem, a mi közönségünk eléggé megcsappant, még ha voltak igazán jó koncertek is. Azt, hogy a mai magyarországi politikai, és kulturális közegben, ahol a szélsőjobboldal ennyire meghatározó tényezővé vált, miként tud a punk fennmaradni, nem tudom, de szívből szorítok minden olyan fiatalnak, akik ezzel az árral szembefordulva képesek valami maradandót alkotni. Végső soron művészetről, kultúráról beszélünk, még ha a punk nem is így definiálja magát. Ám sajnos azt látom, hogy nagyon sok tiszta szívű fiatalt is megfertőz ez a mindenhova behatoló rasszista mocsok, ami a magyarországi közéletre telepedett.

Tapolczai Attila



caulfield: -Hogyan vélekedsz mai fejjel a különféle vallásokról? Csak szervezett formában utasítod el vagy a transzcendensbe vetett hittel úgy általában vannak kifogásaid?


Attila: -Egyre mélyebb dolgokat kérdezel. :-) Nem utasítom el a vallást, mint a különféle formákban elképzelt Isten (istenek) létezésébe vetett hitet, és mivel ha vallásról beszélünk, akkor ez általában szervezett formát jelent. Nekem is megvan a saját elképzelésem a létezésről, univerzumról, életről, halálról, ez azonban ateista természetű. Természetesen vannak elméleti kifogásaim a legtöbb vallással szemben, ezek főleg filozófiai jellegűek. De úgy gondolom, hogy a különféle vallások kialakulása történelmi folyamat, az emberi evolúció eredménye, ezáltal ez is folyamatosan változik. Lehet, hogy az ember egyszer eljut arra a szintre, amikor már nem lesz szüksége Istenre ahhoz, hogy felfogja és megértse a létezést, a halált.


caulfield: -Ugyan tudom, hogy a politikával szemben is elutasító véleményed fogalmaztad meg korábban, de hadd kérdezzelek az ország jelenlegi állapotáról. Szerinted lehetséges-e a változás, szükség van egyáltalán rá és eljöhet-e egy tisztább politika jövője, amivel most többen is hirdették magukat?

Attila: -Ez tévedés. Soha nem volt elutasító véleményem a politikával szemben, mivel úgy gondolom, hogy politika minden, ami társadalmi döntésekkel kapcsolatos. Ha ezt elutasítanám, az egyet jelentene a teljes passzivitással. Ellenkezőleg, mindig is állást foglaltam politikailag. Ha az ország jelenlegi állapotáról kérdezel, akkor röviden így tudom összefoglalni: 1989-ben Magyarország a rendszerváltással a kapitalista nyugat részévé vált. Ez a folyamat korábban kezdődött, de ez most nem lényeges. A lényeg, hogy nagyon sok ember komolyan hitt abban, hogy jobb lesz az életük az új rendszerben. Még akkor is hittek ebben, amikor különféle megszorításokkal terhelték őket, mondván, ennek majd később meg lesz a gyümölcse. Sokaknak persze jobb is lett, de annál még többnek nem. A gyárak egy része tönkrement, a többi magántulajdonba került. Vagy mindkettő. A privatizáció mindenféle társadalmi ellenállás nélkül zajlott. A keleti országrész infrastrukturálisan, és egyéb értelemben is lezüllött, az emberek nagy része, úgy tűnik, vesztett a rendszerváltással, a tőkés rendszer semmiféle jólétet nem hozott a többség számára. Most, 20 évvel később, amikor beköszöntött az újabb gazdasági világválság, már nem lehet az emberekkel elhitetni, hogy "majd jobb lesz" csak még bírjunk ki egy pár megszorító csomagot. Mostanra számomra legalábbis nyilvánvalóvá vált a osztályharc leplezetlensége, amelyben a magyarországi proletariátus a nyugati társaihoz viszonyítva különösen sebezhető, és gyenge. (Ennek több oka van, erről érdemes többek között Szalai Erzsébet írásait elolvasni)
Iszonyatos társadalmi feszültségek keletkeztek. Mivel azonban az ellenállás a munkahelyeken nem lehetséges, az emberek elkezdenek ellenségképet, mítoszokat gyártani, amelyre a szélsőjobboldal tökéletes terep. Mivel antikapitalista baloldali erő ma Magyarországon csak csírájában létezik, az emberek, akiknek elegük van a rendszerből, a szélsőjobboldalhoz csatlakoznak. Aki egy kicsit ismeri a történelmet, az nem lepődik meg, nem új jelenség ez. De szerintem ez ma a legnagyobb probléma Magyarországon, illetve ami ezt kiváltotta. A tőke profitjának megtartásához az állami, szociális kiadásokat a kormányok elkezdték lefaragni. Egész Európában ez zajlik, a reakciók azonban különbözőek. Sok helyen megerősödött szélsőjobb, sok helyen kormányzati tényezővé vált. A magyarországi szélsőjobboldal az emberek kapitalizmussal, parlamenti demokráciával szembeni teljes bizalmatlanságát lovagolja meg, de csak jelszavakban antikapitalista, valójában semmiféle alternatívát nem tud kínálni az embereknek, csak a pusztítás alternatíváját. Változás? A változás nemcsak lehetséges, hanem mindig jelen van. A kérdés, hogy melyik irányba változnak a dolgok. Ez mindannyiunkon múlik. Tisztább politika? Üres szavak, politikai marketingfogás. Ennek ellenére a kezdeményezőket (LMP) nem tartom ellenszenvesnek, és örülök, hogy legalább szülővárosomban több szavazatot kaptak, mint az újnyilasok.


caulfield: -Miért döntöttél a külföldre való utazás és a másfajta zenei világ felfedezése mellett? Ezt a bluegrass-hoz közel álló, folkos irányt érzed inkább magadénak?


Attila: -Azok után, amit most leírtam, azt hiszem érthető, hogy miért utaztam külföldre. Nem bírtam elviselni ezt a társadalmi közeget, bár amikor én az elvándorlás mellett döntöttem, még nem volt ennyire eldurvult a helyzet. Valójában már elég régóta tervezgettem, hogy elköltözöm. Utazni mindig is szerettem, mert rengeteg dolgot tapasztaltam és tanultam így, többek között a nyelvet. A bluegrass zenével kb. 12 éve ismerkedtem meg (nem vagyok jó a dátumokban plusz-mínusz 2 év), amikor Tarr Dávid gitáros cimborámmal zenéltünk a budai várban. Ő nagyon nagy hatással volt rám, ami a gitárjátékot illeti. Tanultam tőle pár dalt, és el voltam ezekkel sok évig, mivel főleg a HT-re koncentráltam. Aztán valahogy a gyors, dallamos punkból eljutottam a gyors, dallamos akusztikus zenéhez, és elkezdtem a saját dallamvilágomat bluegrass alapokra építeni. Egyre inkább éreztem, hogy ez az a zene, amiben igazán ki tudom magam fejezni. Szóval eléggé elmélyültem az angolszász népzene világában, és főleg a bluegrass gitártechnika fogott meg, amit mára, azt hiszem, sikerült egy elég magas szinten elsajátítanom. Különösen nagy öröm volt számomra, hogy több korábbi vagy jelenlegi punkzenész is hasonló útra lépett. Egyébként éppen a Bad Religion volt az a zenekar, ami a kapcsot jelentette számomra a punk és a folkzene között.


caulfield: -Két albumod is megjelent azóta, a We are the ones és a Dreamer. Ezeket hogyan fogadta a kinti és a magyar közeg? A HT-rajongók körében mekkora érdeklődésre tartanak számot az újabb lemezek?


Attila: -Most jelent meg a harmadik, "The Guy From a Big Town" címmel, ez teljesen szóló, gitár és ének, a másik két lemezen basszusgitár, brácsa, gitár, mandolin, illetve néhány dalban bendzsó, és cselló is hallható. A "kinti" közeg épp annyira vegyes, mint az otthoni. Mivel én a punk közegből jöttem, számomra a legnehezebb feladat az volt, hogy megtaláljam azt a hallgatóságot, akik igazán szeretik ezt a zenét. Ez nehéz is meg nem is. Nehéz, mert itt Dél-Németországban nincs meg igazán az angolszász népzenének a kultúrája, csak töredékekben. A country romantika (country falvak, fesztiválok), illetve a 60-as 70-es évek ismertebb folkzenéje (Bob Dylan, Cat Stevens, stb.) itt is kedvelt ugyan, ám igazán mélyen nem érzik át az itteni emberek ezt a műfajt, nem szerves része a kultúrájuknak, illetve a nyelv miatt sem értik teljesen. Viszont könnyű abból a szempontból, hogy a folkzene mindig is populáris volt, a nép zenéje, ezért gyakorlatilag minden korosztályban vannak, akik nagyon kedvelik a művészet eme formáját. Főleg délebbre, a német Alpokban (Allgäu) találkozom olyanokkal, akik nagyon közelinek érzik az ilyen jellegű folkzenét, sőt többen játszanak is bluegrass-t. Szóval meg lehet azért itt is találni a közeget, csak lehet, hogy én sem éppen a legmegfelelőbb helyen vagyok ilyen tekintetben. Münchenben nyilván nagyobb a folk/bluegrass színtér, mint Augsburgban. Gyakorlatilag 2006 óta turnézunk a folk trióval (különböző felállásokban), és egyre jobban sikerülnek ezek a turnék. A koncerteken fogynak a lemezek, ha a trióval játszom, ha szólóban, de ezek persze nem nagy számok. A magyar közegről annyit tudok mondani, hogy az alatt a két év alatt, amíg otthon voltam, voltak sikeres, és kevésbé sikeres koncertjeink, és kapcsolatba kerültem az otthoni bluegrass/folk zenészek egy csoportjával, akik összességében nagyon szimpatikusak voltak nekem, ugyanúgy, mint a punknál, itt sem szoktam csalódni az emberekben. A folk közeg éppolyan őszinte, és tiszta gondolkodású, mint a punk, sőt, azt gondolom, sokkal letisztultabb, és gyakran a rendszerkritikai potenciál is erősebb. Ezt főleg az amerikai, angol és ír folk zenészek körében lehet tapasztalni. A HT rajongók körében nem tudom azt mondani, hogy különösebb érdeklődés lett volna az akusztikus lemezeim iránt, de tudom ,hogy vannak azért sokan, akik hallgatják. Olykor-olykor kapok e-mail-eket, hogy mennyire értékelik amit csinálok. Ez mindig jólesik.


caulfield: -A We are the ones-hoz képest miben érzed másnak a Dreamer-t? A szövegvilágukat összevetve miben látod a fő hasonlóságokat és különbségeket?


Attila: -Ezt a két lemezt nem nehéz összehasonlítani. A We Are The Ones az első akusztikus lemezem. Mindkettő lemezt otthon vettük fel az aktuális lakásban, ahol laktam, és minőségileg a Dreamer-t egy sokkal jobb lemeznek tartom. Nagyobb zenei tudás, jobb hangszerek, jobb technikai felszereltség, több tapasztalat áll mögötte. Ami a dalokat illeti, nem látok sok különbséget, talán annyit, hogy az angolom javult, több lett a folkos, és kevesebb a punkos elem, ezek természetes folyamatok. A harmadik, szólólemez már teljesen folkos, de az egy kicsit más kategória, inkább nem keverném most bele. Igazából mindkét lemezt kezdetnek, próbálkozásnak élem meg, mivel rengeteg új dolgot tanultam a felvételek alatt, között, mind zenei, mind hangtechnikai téren. Tudom, hogy még ennél sokkal többet lehet nyújtani ebben a műfajban, de amikor a dalok megszületnek, úgy érzem, ki kell adni magunkból, amilyen szinten éppen állunk, hiszen így tanulunk, fejlődünk. Azért annyi különbség van, hogy míg a We Are The Ones egyértelműen az augsburgi első kiköltözésemhez kapcsolható, a Dreamer főleg a Mátraházán, illetve a Magyarországon töltött időszakot fogja át, és ez a szövegekben, illetve a borítón is észrevehető.


caulfield: -Angol nyelven írott soraid mennyire számítanak személyesnek összevetve a HT-szövegekkel? Inkább a társadalomkritikát vagy a pozitívabb gondolatok közvetítését részesíted itt előnyben?


Attila: -Ez egy jelentős pont, mondjuk úgy, a folk műfajban írott dalok között lényegesen több a személyes témájú. A rendszerkritikát és a pozitív gondolatokat nem állítanám szembe egymással, bár értem a kérdést, és tudom, hogy a HT szövegek sokak szemében nagyon negatívak. Ehhez képest tény, hogy a folkzene világa sokkal nagyobb teret enged a könnyedebb témáknak is. A punkban mindig fontos volt számomra, hogy kritikai üzenetet hordozzon, míg a folkban sokkal több dal szól egyszerű emberi érzésekről, történetekről. Azért úgy érzem, eléggé nyíltan jelen van a rendszerkritikus mondanivaló ezekben a szövegeimben is, mint ahogy a HT szövegekben is benne volt a személyes élmény.


caulfield: -Többnyire külföldön koncertezel mostanában. Hol van nagyobb igény ezekre a fellépésekre, itthon vagy a határontúlról? Tervezel a jövőben több hazai koncertet?


Attila: -Azért koncertezek főleg itt, Németországban, mert itt élek, a koncertjeinken többnyire értékelik a zenénket, és az anyagi feltételek sem rosszak. Mivel a zenélésből élek, és két gyermekem van, ez is egy fontos szempont. Szívesen turnéznék Magyarországon is, csak elég nehéz összeszervezni a zenekart, ugyanis három, egymástól elég távol lévő városban lakik a trió három tagja (Berlin, Augsburg, Budapest). Most örülünk, ha egy évben egy nagyobb turnét össze tudunk hozni. A többi időszakban főleg szólókoncertjeim vannak, illetve rengeteget tanítok, no meg az utcán zenélek. Azt nem érzékelem, hogy otthon nagy igény lenne a fellépéseinkre. Ha ott élnék, biztos más lenne a helyzet. Megkeresett már egy ismerősöm, aki szervezne koncerteket, de az említett problémák egyelőre nem foglalkozom ezzel.


caulfield: -A We are the ones szövegében az egykori tradíciók őrzése ellen szólalsz fel. Mindig is ellentétes volt a kérdés megítélése, de te látsz-e valamiféle pozitívumot benne, mint egykori értékek fenntartása? Mennyiben érzed helyénvalónak azt a feltevést, hogy csak múltunkat ismerve és őrizve vagyunk képesek valami újat létrehozni?


Attila: -A We Are The Ones-nak az a fő üzenete, hogy vegyük észre, mi vagyunk jelenleg azok, akik a hagyományokat alakíthatjuk, mi, fiatalok, öregek, akik jelenleg élünk. A tradíció, hagyomány nem egy elvont fogalom, egy szent valami, amit őrizni kell, hanem egy folyamatosan változó jelenség, az élő történelem. Egyetértek, a múltat ismerni kell, hogy újat alkossunk, de hiába ragaszkodunk bizonyos dolgokhoz, az idő úgyis eldönti, mi marad meg, és mi tűnik el. Illetve ezért sokat tehetünk mi is. Manapság a civilizált emberek közül nem soknak jutna eszébe gyermekáldozatot bemutatni az isteneknek, vagy a szikláról ledobni a gyenge, életképtelen csecsemőket, holott egykor ezek is hagyományok voltak. A bikaviadal is egy hagyomány, ami sokak szívét megdobogtatja, adrenalinszintjüket megemeli, sokak szerint viszont egy barbár hagyomány, és a szemétbe való. Aztán ott van a népzene, ami szerintem egy pozitív hagyomány (és ebben majdnem minden ember egyetért), de ott is az az álláspontom, hogy ez egy mindig változó hagyomány, amit nekünk is lehetőségünkben áll változtatni. Ez a lényeg, fel kell ismernünk, hogy a cselekedeteinkkel mindig változtatunk a dolgokon, ezáltal új hagyományokat is teremtünk. Tehát lényeges, hogy nem a hagyományok őrzése ellen énekelek, hanem új hagyományok megteremtéséért, amit a következő generációk fognak őrizni, alakítani, vagy elhajítani.


caulfield: -Költők és írók tekintetében van olyan aki hatott rád, aki különösen közel áll a szívedhez? Filozófiai irányban mennyire vallod magad tájékozottnak?

Attila: -Kellemes kérdés ez számomra, hiszen a zenélés mellett a filozófia az egyik kedvenc időtöltésem, bár mostanában kevesebb időm volt olvasni. Természetesen filozófiában nem lehet soha elég tájékozott az ember, de mondjuk úgy, érdekel, hogy működik az emberi társadalom, ezért sok filozófiai témájú könyvet olvastam, amióta csak az eszemet tudom. Ezekre persze érettnek is kell lenni, tehát valószínűleg nem ártana valamikor újra elővenni azokat, amiket már régen olvastam. Platón, Arisztotelész műveibe belekóstoltam, és elterveztem, hogy rengeteg klasszikus filozófus műveit elolvasom, de persze ezt nagyon nehéz kivitelezni, ha az ember más, még fontosabb dologra koncentrál. Aztán a helyzet úgy hozta, hogy jött egy gazdasági világválság, és Marx "Tőké"-je nagyon népszerű olvasmány lett legalábbis Ny-Európában. Ezúttal "hagyományaimmal" ellentétben engedtem a divat csábításának, és a terveimhez képest korábbra tettem a "Tőke" elolvasását. Komolyra fordítva a szót, Marx mindig is érdekelt, de szerettem volna Kant-ot, Hegel-t és a többi, időben Marx előtt lévő nagy filozófust tanulmányozni, de majd ezekre is talán sor kerül. Egy időben, amíg még Budapesten laktam, gondolkodtam, hogy jelentkezem valamelyik egyetemre filozófia szakra, de aztán végül a zenére való koncentrálás és a kiköltözés mellett döntöttem. Úgy voltam vele, hogy a filozófia nem olyan dolog, amivel az embernek sietnie kell. Ami érdekel, azt úgyis elolvasom, nem hiszem, hogy egy iskola ennél sokkal többet tudna nyújtani. Költők, írók nehezebben foglalok állást, de azért vannak meghatározó élményeim. Most legutóbb Charles Dickens "Hard Times" c. regényét olvastam. Tolsztoj-t igen kedvelem, főleg az "Feltámadás"-t. Aztán ott van Hemingway, őt is kedvelem (na, ő pl. nagy bikaviadal rajongó volt). Sok fantasy regényt olvastam korábban, igazán szerettem ezt a műfajt, de aztán valahogy magam mögött hagytam. Aztán Orwell is meghatározó volt a könyves élményeim között, több művét is olvastam. Nagy kedvencem Dürenmatt, imádom azt a száraz iróniát, ami jellemzi a műveit. Azonkívül olvastam több különböző külföldi és magyar regényt is, de mindig is inkább a politikai, filozófiai témájú könyvek érdekeltek. Költők közül, bevallom, nincs olyan, aki igazán hatott volna rám, nem nagyon olvastam verseket, annak ellenére, hogy dalszövegeket írok, a vers sosem volt igazán az én műfajom. Magyarok közül Eörsi Istvánt olvastam sokat, de neki is inkább a prózai írásait, külföldiek közül Bertold Brecht, illetve Heinrich Heine voltak azok, akik közel állnak a szívemhez. Brecht egyébként itt élt Augsburgban. Eszembe jutott még valaki, Arthur Miller, aki az Ügynök halálát írta, na az zseniális mű. Nagy vonalakban ennyi.

Guy from a big town



caulfield: -Így a végén hadd kérdezzelek még a Magánzárkáról, ahol gitárosként segítetted ki a többieket. Mi a helyzet ezzel a bandával, lesz-e folytatás?

Attila: -Nem nagyon hiszem, hogy ennek lesz bármilyen folytatása. Úgy tudom, Laci megelégedett vele, hogy fel tudtuk venni a dalait, aztán nagyjából ennyi.

caulfield: -Attila, köszönöm az interjút, további sok sikert az életben!

Attila: -Én is köszönöm, minden jót neked is!

http://www.myspace.com/hatosagilagtilos


caulfield - 2010-08-16 (16:45)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4892)
2.Metallica (4857)
3.Ossian (3927)
4.Depresszió (3684)
5.Pokolgép (3677)
6.Nightwish (3624)
7.Kárpátia (3434)
8.Iron Maiden (3429)
9.Road (3333)
10.Rammstein (3288)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat