Művészi vagy elrettentő példa? Céltalan vagy hitet adó? Kárba ment idő vagy kellemes nosztalgiázás? Dicsfény vagy hanyatlás vár rájuk? Valljuk be, hogy az ilyen és ehhez hasonló kérdések, illetve pikáns válaszok miatt egyre kiélezettebb a helyzet a feldolgozásokat játszó zenekarok körében, ami a Uriah Heep magyarországi tribute band-jét, a Heep Freedom-ot is érinti. A február 5-én megrendezett születésnapi partyjuk és a tribute vonal kapcsán kérdeztem Körmendi Rolandot, aki immáron már a Lead Zeppelin (Led Zeppelin tribute band) hivatalosan is újdonsült tagja. Én nyíltan kérdeztem, Roland pedig nem félt őszintén válaszolni. Idén lett 3 éves a zenekar, és már Németországból, Oroszországból is kapnak felkéréseket, rohamosan felfelé ívelő karrierjük megdöbbentő. Vajon ez az anyazenekar hatásának vagy Roland nemzetközi szinten is elismert hangjának köszönhető? Alább kiderül, mit gondol Roland a zenekar jelenlegi állásáról. (Fotók Polczer Eszter, sther.hu)

zöldmókus: Az említett születésnapi bulin több ritkaságot is elővettetek, olyan dalokat is hoztatok, amelyek nem túl ismertek még azoknak sem, akik kicsit többet hallgattak, vagy hallgatnak Uriah Heep-et. A közönségben állva és most is felteszem a kérdést: Miért? Önmagatokért vagy a közönségért?
Roland: Egyrészt nekünk is kell a változatosság, hogy ne mindig ugyanazt játsszuk. Nem szeretnénk haknibanda lenni, akik mindig a jól bevált 10-15 slágerdalt nyomják le a közönség torkán. Arra törekszünk, hogy ne meghatározott műsorral érkezzünk mindenhova, hanem a meglévő repertoárt folyamatosan mozgásban tartva, változatos koncerteket adjunk, akárhol járunk. Szeretjük apró jammekkel, rögtönzött ötletekkel színesíteni a produkciót, és szerencsére ez egyre inkább így van. Most például a koncert előtt volt egy nóta, ami Gábor fejéből pattant ki, hogy "de jó lenne ezt játszani", majd egy próba alatt összeraktuk, és máris bekerült a műsorba.
Jó példa előttünk a Cry Free, akik már 20 éve a Deep Purple muzsikáját adják vissza szinte tökéletesen. Ők szerintem majdnem mindent színpadra vittek, amit ezzel a zenével meg lehet valósítani a deszkákon, ha valaki autentikusan szeretné csinálni. Mindig megpróbálnak valami különlegességgel kedveskedni a rajongóknak, pl. teljes album, vagy koncepciós buli, esetleg akusztikus koncert.
Összességében számunkra első a szórakoztatás, de ezt úgy próbáljuk elérni, hogy közben mi is élvezzük a muzsikálást, szeressük azt, amit előadunk. A koncertjeink nem szoktak unalmasak lenni, ezt láthattad te is, és egyre többen fejezik ki örömüket felénk, ami jól eső érzéssel tölt el bennünket.

zöldmókus: Te el tudod azt képzelni, hogy 20 év múlva is Uriah Heep-et énekelj?
Roland: Számomra a Uriah Heep egy különleges dolog, szeretem énekelni. Hogy meddig fogok tribute énekesként tevékenykedni, azt nem tudom, de amíg van rá igény, örömmel teszem. Rövidtávon szeretnénk a Heep Freedom nevet felfuttatni, amennyire csak lehet, aztán meglátjuk mire elég ez. Nem állunk olyan rosszul, ha visszatekintünk az eddig eltelt 3 évre, persze fejlődni akarunk minden tekintetben, és a fellépések számát is megemelnénk.
Vannak olyan hazai bandák, akiknek bejött a dolog, ilyen pl. a Kiss Forever Band. Ők többet járnak határon túlra, mint amennyit itthon koncerteznek, természetesen mi sem bánnánk, ha így tehetnénk.
Személyes célom viszont az, hogy idővel a tribute vonal kicsit háttérbe szoruljon, mert nagyon szeretnék saját zenét írni, és azzal megmérettetni magam. Addig énekelnék egyébként, amíg tudom hozni azt a minőséget, amit elvárok magamtól, és fel is tudok vállalni.

zöldmókus: És persze te sem ebben a stílusban kezdted. Ami volt, az maradjon a ritkaságok tárában?
Roland: Emlékszem én a korai időkre, milyen kezdők voltunk, azokat a szerzeményeket csak ritkán szoktam mutogatni másnak. Persze utólag nevetek rajta, de jó iskola volt mindegyik korábbi zenekarom, sok tapasztalatot szereztem, és koncertekben sem volt hiány. A Uriah Heep fokozatosan épült be az életembe, viszont csak idővel kezdtem érezni hogyan kell ezt a zenét játszani, hogyan kell énekelni, miről is szól. És hogy egyáltalán milyen módon érdemes ezt előadni.

zöldmókus: Szerinted miről szól? Te mennyiben tudod megélni önmagadat ebben a formációban?
Roland: Igyekszem kicsit a saját hangomat is hozzárakni David Byron legendás témáihoz, nem is tudnám másképp csinálni. Ahogy szippantottam magamba a régi zenéket, nagyon ’70-es évek mániás lettem, de nagy lökést adott a Heep Freedom is. Amit akkor csináltak a zenekarok, az a mai rockzenéhez képest egy sokkal természetesebb valami volt. Az emberek jobban tudtak játszani az érzelmekkel, jobban ki tudták használni a hangszerek tulajdonságait szerintem. A technika persze akkor még nem volt olyan fejlett, de ez a tehetséget talán csak jobban ösztönözte. A dalírás is egy természetesebb, lélekből jövő tett volt, a szerzeményeket pedig képesek voltak élőben is átadni az embereknek. Persze mondhatnánk, hogy akkoriban totálisan más volt a világ, mentek a drogok, az alkohol, meg mindenféle tudatmódosító szerek.

zöldmókus: De ez működhet anélkül is. A hippi koron túl vagyunk, drogok vannak, de azok nélkül csak azt tudod lehozni a színpadról, ami a korongokon szól. Ezért kellesz hozzá te is, hogy hiteles legyen. Tehát mennyiben látunk téged a színpadon?
Roland: Nem esik nehezemre Uriah Heep-et énekelni. Számomra David Byron, Ian Gillan, Glenn Hughes, David Coverdale voltak a nagybetűs énekesek. Ha valaki mástól énekelek, akkor akaratlanul is próbálom úgy csinálni, mint ahogy ők csinálták. Ahogy a zenekar is próbál egyre improvizatívabb lenni, én is szeretném szabadabban, kicsit „Rolandosabban” előadni a témákat, hogy ne mondják azt, hogy "te egy David Byron kópia vagy." Persze, ha totálisan másképp énekelném, akkor kevésbé lenne hiteles, de úgy érzem, megtaláltam az egyensúlyt.

zöldmókus: Mi az, ami hiányzik még szerinted?
Roland: A hangszerparkunk eléggé rendben van, viszont régi vágyam egy analóg Hammond orgona. Persze nem egyszerű beszerezni a hangszert, mert brutál drága, és egyelőre még nem tudnánk maximálisan kihasználni, de nagyon sokat lendítene szerintem a megszólalásunkon. Egyébként a repertoárt jelentősen megnöveljük az idei évben, hogy még több lehetőségünk legyen variálni, akár egy-egy „special show” is belefér majd. Röviden: próbálunk, finomítunk, bekebelezünk egy csomó új dolgot.

zöldmókus: Minél több nótát bekebelezni? Egy száz dalos maratont akartok?
Roland: Attól azért messze vagyunk, de érdemes átgondolni, hogy mit szeretnénk a műsorban tartani, mi az amit szeret a közönség, mi az amit nem biztos hogy erőltetni kéne. Mindig vannak ötleteink szerencsére. A dobosunk, Szergej is nagy classic rock fanatikus, mint én. Mindig mondja, hogy játsszuk ezt, játsszuk azt. Persze ésszel kell haladnunk, hogy mindenkinek jó legyen.

zöldmókus: Milyen elv alapján alakítjátok ki a koncertprogramot?
Roland: Ez nem csak rajtam múlik, de elindultunk egy úton, ami szerintem jól sül majd el. Túl messzire nem érdemes talán, de bizonyos kereteken belül simán lehet.
Az újkori Heep dolgokat eddig nem nagyon erőltettük, hanem terveink szerint totálisan rámennénk a klasszikus témákra. Ennek fő oka az, hogy a Uriah Heep maga sem játszik túl sok régi dalt, kb. 6-8 nótára korlátozzák a régi korszakot, aztán az újakra koncentrálnak. Ezzel kapcsolatban mi teljesen másképp vagyunk. Tehát nem azt kapja a közönség tőlünk, mintha elmenne egy mostani Uriah Heep koncertre, hanem azt kapja tőlünk, mintha 40 évvel ezelőtt bulizna.

zöldmókus: Ti vagytok egyedül UH tribute band Magyarországon jelenleg. Bár már volt aki próbálkozott.
Roland: Szoktunk nézelődni a neten, hogy tudjuk mi a helyzet ez ügyben a világ többi részén. Itthon volt már egy, de nem igazán erőltették a dolgot. Olaszországban, Csehországban, sőt Japánban is van ilyen banda, de egyik sem tűnik innen nemzetközi szinten kiemelkedőnek.

- Hé, az egy gitár ott a sarokban! Van kedved játszani rajta?
- Mit szeretnél?
- Mondjuk Bon Jovit... ez egyértelmű.
- Állandó díszlet itt a FAK-ban, de működik, és szokták is használni.
- Leszek egyszemélyes közönség, nyugi.
(Roland belekezd: The Wizard részlet, Devils's Daughter részlet)

zöldmókus: Hogy komolyra fordítsuk a szót... Neked mi a fontosabb, a Uriah Heep, vagy a zenekar?
Roland: Sokat ad nekem mindkettő. Imádom énekelni, és fontosnak tartom a Heep Freedom szerepét, mert ilyen tényleg nincsen még egy a világon. Pont ezért törekszünk igényes produkciót nyújtani minden egyes alkalommal, hogy a közönség abszolút megtapasztalhassa az időutazás élményét. Fontos az interakció számunkra, szeretünk beszélgetni. Néha belebotlunk hasonlóan fanatikus Heep-esekbe is, olyankor aztán megy a sztorizgatás. Sokszor mondják, hogy visszakapják fiatalkorukat arra a két órára, amíg a színpadon vagyunk, és ez a legnagyobb öröm számunkra.

zöldmókus: Mennyire érzed magad művésznek, hogy tribute énekesként használod a hangodat? Szerinted minőségi művészek vagytok? A facebook-os intrikáció is erre éleződött ki. Te hogyan minősítenél egy másik tribute zenekart? Csak remélni merem, hogy van egy olyan válaszod, ami elősegítené a pozitív gondolkodást ezzel kapcsolatban.
Polczer Eszter vette magához a szót: Nem rég voltam a Dürer Kertben egy 12 tribute zenekarból álló koncertsorozaton, amiből talán 4 volt olyan, amire azt mondom, hogy minőségi. Volt olyan fellépő, akinek a koncertjéről kijöttem, mert kevésnek éreztem az éneket. Ismerem Atkát, Rolandot, Schrott Petit, stb. Hozzájuk képest az minősíthetetlen volt. Akkor döbbentem rá, hogy nagyon kevesen tudják azt a minőséget nyújtani, amit például a Heep Freedom visz a színpadra. Én soha nem hallgattam Deep Purple-t vagy Uriah Heep-et. Amikor Roland elhívott fotózni, akkor kezdtem felfigyelni arra, mit játszanak, de talán csak a 4-5. buli után hallgattam bele az eredeti dalokba. Egyből megértettem, hogy egy az egyben hozzák azt, amit az albumokon hallani. És Atka is ugyanez. Innen jutottam el odáig, hogy megéltem egyszer az életben, hogy kifizettem tízen-ezer forintot egy koncertért, az pedig a Deep Purple magyarországi fellépése volt. Szerintem egy tribute zenekarnak ez az egyik legnagyobb dicséret, ha általuk valaki megszereti az eredeti dalokat, annak ellenében, hogy előtte nem ismerték az anyazenekart, de mégis miattuk kezdték el hallgatni.

Roland: A tribute/cover muzsikálás is egyfajta művészet, csak más oldalról közelíti meg azt. Az emberek azt várják el, hogy David Byron legyek valamilyen szinten, mert akkor tud igazán hiteles lenni egy Uriah Heep-et előadó zenekar, ha valaki úgy énekel. Előadom a dalokat Körmendi Rolandként, de úgy, mint David Byron.
Nem az én feladatom megmondani, hogy mennyire vagyunk jók. Persze hallom, és érzem sokszor a különbséget, de elsősorban nem ez a motiváció, hanem hogy minél jobb legyen a zenekar. A közönség úgyis eldönti maga, hogy miért hajlandó fizetni, mi pedig igyekszünk ezt meghálálni.

zöldmókus: És az se semmi, ha olyan jár el pl. a Heep Freedom a koncertjére, aki előzőleg negatívan vélekedett. Elmegy, csak azért, hogy belekössön, hogy piszkálódjon, aztán idő múltával, változik a véleménye és már csak spontán jól érzi magát.
Polczer Eszter: Igen, vannak olyanok, akik nem értik miről szól ez az egész.

Roland: Szerencsére nem igazán fordul elő velünk hogy belekötnek abba, amit csinálunk, szinte kizárólag pozitív reakciókat kapunk a koncertek után, vagy egy-egy Youtube videónál. Sőt van egy olyan tendencia is, hogy privát üzenetben hálálják meg, hogy egyáltalán létezünk, és ahogy az interjú elején elhangzott, tényleg várnak minket Lengyelországba, Oroszországba, sőt még Kanadába is. Áprilisban először koncertezünk Szlovákiában, Erdélyben már kétszer voltunk, igyekszünk nyitni a határon túlra is, reméljük sikerül.

zöldmókus: Ezek után van egy sejtésem, hogy ebben a történetben nem is kell arról beszélni, hogy mennyire művészi ez, vagy mennyire van azon a szinten mint egy anyazenekar. Ami számít, hogy legyen jó hangzás, és add magad a színpadon. Nekem sokkal többet jelent, hogy zenéltek annál, hogy elkezdjek mérlegelni, vajon jól csináljátok-e vagy sem. Egészséget, boldogságot, szeretetet kapunk tőletek. Hogy idézzem magam:
"Régen én is úgy gondoltam, hogy a tribute-kodás béna és elpocsékolt a belefektetett idő, de ma már másképp gondolom. Nem vagyok túl idős, de nekem a fiatalságomat elevenítik fel ezek a zenészek. Ahogy a Heep Freedom, úgy más tribute zenekar is felüdít, bevon valami értékessel, közvetít valami emberit. Bennük van az alázatosság mind az anyazenekar iránt, mind a nosztalgiázni vágyó közönség felé. Én beteg vagyok, emellett dolgozom, és tanulok, ha pedig eljutok egy tribute koncertre, akkor egyrészt megpihenek, másrészt visszaadja számomra az egészséges és harmonikus élet gondolatát, hiszen gyerekként ezt éltem meg "hippiként". A lelkem szabad maradt, és ők megerősítik bennem ezt az érzést. A Heep Freedom ráadásul még egy régi szerelmet is felelevenít, szerintem ezzel mások is így lehetnek, ezek a muzsikák őrzik szívünk titkait..."

zöldmókus: Megtisztelő volt veled beszélgetni, köszönöm!
Roland: Én is köszönöm!


A zenekar elérhetőségei:
Heep Freedom honlap: http://heep-freedom.com/
Heep Freedom Facebook oldal: https://www.facebook.com/heepfreedom/
Heep Freedom Youtube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UC9s-Apz52uPmbEP86IXWnzg