A Helldiver együttes neve beleívódott már a motorostalálkozók, városi rendezvények, falunapok szervezőinek telefonkönyvébe. Felmerül a kérdés, mi a titka az egyre nagyobb népszerűségnek és hogyan tovább. Erről beszélgettem Hajdara Gáborral (Gilen) és Agócs Sándorral a nógrádsipeki falunap alkalmával.

zöldmókus: Nem rég voltatok 5 évesek, amit egyben a 100. fellépéssel együtt ünnepeltetek. 5 évvel ezelőtt így gondoltátok, hogy pár évvel később itt fogtok tartani?
Sanyi: Nem, ez egy egyszerű, úgyszólván örömzenélésnek indult. Fiatal srácokat gyűjtöttem magam köré, akikkel azzal a céllal jöttünk össze, hogy csak úgy játszogassunk. Aztán a Helldiver zenekar pillanatok alatt kinőtte magát a próbatermi zenélésekből. Fennállásunk első évének végén adtunk egy óriási koncertet Mátranovákon és onnantól kezdve beindult a gépezet. Majd azt követően folyamatosan koncerteztünk, átlagban 20-25 koncertet adtunk évente. Nagy örömünkre motorostalálkozókon, rockfesztiválokon, jótékonysági koncerteken, falunapokon és számos rendezvényen léphettünk fel. A századik jubileumi fellépést nagy kaliberű szervezés előzte meg, minek köszönhetően problémamentes, magas látogatottságú (teltházas) koncert sikeredett, persze külön köszönet a rajongóknak, hogy megtiszteltek jelenlétükkel.

zöldmókus: Gilen! Meg tudnád fogalmazni egyetlen mondattal, hogy mit jelent számodra a Helldiver? Akár idézhetsz mástól is…
Gilen: Egy mondatba nem lehet belezsúfolni ezt az 5 évet. A régi tagok közül páran már felnőtt korúak, illetve a jelenlegi tagok is lassan felnőnek, így nehéz megfogalmazni egy mondatban mit jelent számomra velük megélni ezeket az éveket. Ha mégis idéznem kellene, akkor csak ez jut eszembe: „Kövéren és kopaszon, a hangerőt már nem bírom. De ha már eljöttetek, egy kicsit még ilyen leszek.” S én ilyen is vagyok. Úgy érzem, erősítem a csapatot, ahogy tudom. Fontos kiemelnem, hogy nem frontemberként, hanem csak énekesként. A frontember, zenekarvezető az Agócs Sanyi, aki a hátán cipeli a banda minden ügyét, én csak szeretnék továbbra is oszlopos tagja lenni ennek a csapatnak.

zöldmókus: Több tagcserét említettél. Mi ennek az oka?
Sanyi: A fiatalok velünk együtt belecsöppentek egy olyan élethelyzetbe, mondhatni olyan életvitelt vettek fel, ami iszonyatosan nagy munkával jár. Rengeteget dolgozunk a zenekaron belül és kívül is. Voltak olyanok, akik ezt sajnos nem bírták. Azt hozzátenném, hogy én egyetlen egy embert sem tettem ki soha a zenekarból, mindenki magától jött rá, hogy neki már ez nem fér bele az idejébe, vagy csak kevésnek érzi magát ehhez. Az örökös koncertre járás elég megterhelő. Van, aki ezt bírja, mint például Gilen, mert ő színpadra született, neki a színpad a mindene, miközben felelős családapa is egyben. Akik hozzá hasonlóan fel tudják vállalni ezt a megfeszített tempót, azok még mindig benne vannak a bandában. Utólag belegondolva a tagcserék sokszor erősítették a zenekart. Valójában az alapító tagok közül már csak ketten vagyunk a Makovinyi Ricsivel (dobok). Ő az az ember, aki azon túl, hogy iszonyatos erővel püföli a bőröket, nagyon sokat segít nekem a zenekar ügyes bajos dolgainak intézésében, többek között a grafikai feladatokat is Ő látja el.

zöldmókus: Mit gondolsz, akik most benne vannak a zenekarban (rajtatok kívül), ők is színpadra születtek és ott a helyük a Helldiver soraiban és maradnak is?
Sanyi: Ez menet közben alakul ki. Ezt most még nem tudom kijelenteni, főleg a mostani helyzetben, hiszen legfrissebb tagunk, Sipos András (szólógitár) még csak most szokja a légkört. Tehát ezt majd az élet hozza. Mi is érdeklődéssel figyeljük, hogy Bandi mit-hogy szeretne elérni a zenekaron belül. Erre jó példa Pilu is (Herceg Tamás, ritmusgitár), aki már pár éve velünk tart, de mostanra érzem úgy, hogy a színpadon a helye, hiszen szívvel-lélekkel csinálja azt, amit csinál. Vagy vegyük Pistikét (Kucsik István, dob). Mindenki Pistikéje. Egy óriási dobos, persze a szó nem fizikai értelmében véve.
Gilen: Pistike 12 éves kora óta jön velünk mindenfelé. Amellett gyakran jött be hozzánk próbára, várta mikor végzünk már, hogy ő is dobolhasson. Pistikét részben Andó József látta el hasznos tanácsokkal, de nagyobb részt szorgalmának köszönheti tudását. Érdekes mód civilként egy visszahúzódó piruló, pattanásos lurkó, a dobok mögött pedig egy vadállat.
Sanyi: Rögzítettünk egy három számos kislemezt, amin Pistike dobolta fel mind a három számot. Tehát vehetjük úgy, hogy a Helldiver egyetlen létező, kézzel fogható lemezén Ő hagyta nyomát tehetségének. Az 5 éves bulin a zenekar tiszteletbeli tagjává fogadta, tehát bizalmat szavazunk neki a későbbiekben is. Pistikének meg van a saját zenekara, de mi is bármikor számíthatunk rá. Egy érdekes még, hogy mindenki értsen, Pistikével mi nem próbálunk együtt, de próba nélkül is ledobolja a dalokat. Ő erre született…

zöldmókus: Akkor térjünk rá a már említett Végtelen felé című kislemez részleteire. Hogy zajlottak a munkálatok?
Sanyi: Ez az album úgy született, hogy kaptunk egy felkérést a Mátra Motoros Baráti Társaságtól. Az indulójukat a Helldiver zenekarral akarták megiratni és a mi előadásunkban szerették volna hallani. Ekkor fogalmazódott meg bennünk a kislemez ötlete. Ebben a gondolatban kezdődtek el a munkák. A felvételeket Horváth Ádámnál rögzítettük.
Gilen: A lemez bár három számból áll, de ennél többet jelent valójában. Ez egy komoly csapatmunka volt, hiszen mindenki beletette azt, amit tudott. A motorosok igen szigorú zsűrik voltak, addig gyúrtuk a témákat, amíg azok tényleg jók nem lettek. Ők megmondták, milyet szeretnének, mi pedig igyekeztünk megvalósítani az elképzeléseiket.

zöldmókus: Érdekes, hogy „tribute band”-ként saját dalokkal jöttetek ki első ízben. Milyen visszajelzéseket kaptatok? Nem ezt várták tőletek vagy örültek neki?
Sanyi: Visszacsatolás legjellemzőbb példája, hogy a koncerteken velünk együtt éneklik a saját dalainkat is. Ebből úgy gondoljuk, hogy elég jól sikerült, a célunkat elértük.
Gilen: Természetes, hogy tribute zenekartól tribute albumot vár a közönség. Számomra ez nem teljesen egyértelmű, mivel a tribute-ség ott meg is áll, hogy a színpadon ezeket a dalokat eljátszuk. Bár nem egyszerűen eljátszuk, hanem hitelesen elő tudjuk adni. Nem mindegy… A tribute-ségnek az a lényege, hogy egy adott előadót tiszteljem meg annyira, hogy hitelesen elő tudjam adni a számát. Nem a saját dalomat veszem elő, azaz idegen tollakkal nem szabad ékeskedni. A koncerten pedig azt az üzenetet kell közvetíteni, amit az eredeti előadó szeretne vagy tenné, ha még élne. Előfordul, hogy az eredeti előadó nem jut el oda, vagy már nem is él, de a zenénkkel visszahozhatjuk azokat a régi időket, amikor az emberek megszerették ezeket a zenéket és a közönség ezt igazolja számunkra. Lépjünk fel akár ezer vagy száz ember előtt nekünk az a legfontosabb, hogy sokakban ébresszük fel azt a gondolatot, hogy „De jól éreztem magamat, hiszen már húsz éve nem voltam ilyen jó koncerten. Visszahoztátok a fiatal koromat.” Ötven-, hatvan éves emberekkel is beszélgettünk, szinte elkönnyezik magukat, amikor meghallják kedvenceiket ebben a nyers stílusban. Viszont úgy érzem, hogy a Helldiver zenekarnak muszáj egy saját image-t kialakítania, azt hűen képviselnie.

zöldmókus: A pozitív visszajelzések ellenére nektek is meg kell küzdenetek a negatív sztereotípiákkal, amikor a színpadra álltok. Többen elcsépelté tették, többen minősíthetetlenül, kategórián kívül adják elő ezeket a rockhimnuszokat. Többek előadásmódján érződik, hogy nincs bennük az általatok említett tisztelet és alázat. Ti hogyan tudtok érvényesülni ezekkel a dalokkal most és akár 5 évvel később is?
Gilen: Úgy érzem, ezekre a dalokra szükségük van az embereknek, hiszen szeretnek nosztalgiázni. Ezek olyan nóták, amelyeket megírtak annak idején, akár abban a korban, amikor nem volt szabad bármit mondani, ők mégis beszéltek másokhoz a dalok útján, és aki ezt megérti, az nem nézi le többet a Két forintos dalt, vagy a Rocktóbert. Legyen szó bármelyik más feldolgozás zenekarról, ha hiteles átéléssel szólalnak meg, akkor még évekkel később ebben a digitális világban is meg tudják állni a helyüket. Nekünk ez a fő irányvonalunk. A saját számaink csak egy kitekintés a megszokottból, és persze meg akartuk mutatni, hogy mi is tudunk „zenélni”, nem csak koppintani.

zöldmókus: Gyakran léptek fel motorostalálkozókon, falunapokon, fesztiválokon stb. Ez az életmód sejtetni kíván némi rosszaságot is, mégsem hallani felőletek semmi pletykát. Fejtsétek ki, mi lappanghat nálatok, amiről eddig nem esett szó?
Gilen: Nagyon egyszerű erre a válasz. Mi ugyanolyan emberek vagyunk, mint a közönség. Mi mindig a többi ember szintjén élünk, mi nem rocksztárként megyünk bárhova is. Egyszerűen lezenélünk, majd elfogyasztjuk a pálinkát, lekezelünk bárkivel, elbeszélgetünk. Mi szeretünk az emberekkel kontaktolni, hiszen értük teszünk mindent, kisrészt persze magunkért is. Attól még, mert mi fennállunk a színpadon, mi ugyanazok az emberek vagyunk, ugyanazokat a számokat szeretjük, mint mindenki más, akik a színpad előtt állnak. Az más kérdés, hogy arra a három órára a hierarchiában kicsit feléjük emelkedünk, hiszen mi adunk elő, de amikor lejövünk a színpadról, akkor onnantól kezdve nem zenészek vagyunk, hanem rajongók. Asszimilálódunk a rajongók közé, nem arcoskodunk, tehát ez lehet az oka annak, hogy nem vagyunk támadások célpontja. Van egy jó példa minderre. Egyszer felvidéken játszottunk, és a közönség, a kordonokat lebontva beszabadult a színpad elé és közvetlenül a lábam előtt verték az ütemet.
Sanyi: Ez tényleg óriási élmény volt. Belenyúltak a gitáromba, erre mi letérdeltünk eléjük, hagy pengessék a húrokat ők is. Tudtuk, hogy nem fognak bajt csinálni. Egy mondatban megfogalmazva a A Helldiver zenekar együtt él a közönségével.
Gilen: Felléptünk már teherautó platóján is, ahol a csajok feljöttek a színpadra mellénk táncolni. Ahogy mozogtak, érződött, hogy a kelleténél jobban billeg a teherautó. Másrészt körülöttünk minden tele elektromos árammal, ők pedig épp akkor jöttek ki a vízből hiányos öltözetben. Persze örültünk, hogy kicsalogattuk őket a medencéből, de ez mégis necces volt. Úgy érezzük, hogy át tudjuk adni az embereknek ezt az életérzést, ők pedig megtesznek mindent, hogy ezt meghálálják nekünk.

zöldmókus: El tudjátok azt képzelni, hogy akár 60 évesen is a színpadon álltok?
Sanyi: Természetesen ez a cél. Amíg bírjuk energiával, erővel, addig ezt folytatjuk. Nagyon nehéz egy csapatot összetartani, ezt mindenki tudja, de mindig olyan ember került a zenekarba, aki igazán velünk akart lenni. Legjobb példa rá Pilu, aki egy hónapos felkészülés után már betöltötte a helyet ritmusgitárosi poszton. Csak egy listát kapott tőlem, ennyi neki bőven elég volt, könnyedén teljesítette azt, amit én elvártam.

A ex-Helldiver tagok is hasonlóképp álltak a dolgokhoz, bár magánokokra hivatkozva kiléptek a zenekarból, mégsem váltunk el haraggal. Mai napig büszkén viselik a Helldiver pólót és jönnek a koncertünkre. Mondjuk ki őszintén, én diktálom a tempót a Helldiverben. Általában minden az én irányvonalam szerint történik, viszont ezt a zenésztársaim elfogadják és sok esetben meg is köszönik nekem.

zöldmókus: Úgy tudom, hogy a Helldiver-en belül nem csak zenésztársak, hanem barátok is vagytok. A tagok, hogyan fogadják Sanyi sajátos irányítási elveit a zenekaron belül?
Gilen: Egy zenekarvezetőnek meg kell mondania a frankót, nem lehet hagyni, hogy mindenki azt csináljon, amit akar. Hülyén is nézne ki, ha mindenki mást akarna. A próbákon, a színpadon „Sanyi a király”. Amikor lejövünk a színpadról, Sanyi mandátuma lejár. Amikor próbálunk, ismét ő diktál, a próba végétől ő megint Agócs Sándor, nem egy „diktátor”. Ha pedig a zenéről, a megjelenésünkről van szó, akkor ő dönt. Bár Sanyi is hallgat néha a „jobb kezére” (vagy a balra), néha azért van némi beleszólási jogunk a dolgokba.

zöldmókus: Nekem két dolog nagyon szimpatikus veletek kapcsolatban. Az egyik az, hogy akár több száz ember előtt, akár 20 ember előtt léptek fel, mindig szívvel-lélekkel játszotok. Nem csappan a lelkesedés, nem csappan az összenergia, hanem mindenki egyesével odateszi magát. Másik az, hogy Sanyi mindig kikéri párunk véleményét a fellépések után.
Sanyi: Mi a közönségnek köszönhetjük, hogy idáig eljutottunk, és ezért hálásak is vagyunk nekik!
Gilen: Jó ez az észrevétel. Ha 5 ember áll a színpad előtt, akkor annak az 5-nek kell teljes bedobással játszani. Bár lehet, hogy másképp fogjuk fel, kicsit próbaszerűvé válik a helyzet. Előfordul, hogy elmegyünk egy kis faluba koncertezni, és szerencsétleneknél csak ennyi az össznépszám, akit érdekel ez a zene. Ennek ellenére is elmegyünk és játszunk nekik. Közben ők jól érzik magukat, koccintgatják a sörös korsókat. A lényeg, hogy azért mentünk el, hogy nekik örömöt okozzunk.

zöldmókus: Az élőzene hálás, de egyben veszélyes játék.
Gilen: Élőzene alkalmával bármi előfordulhat. Húrszakadás, elhangolódás, de ami a legfontosabb, hogy mi ne vádoljuk egymást. Ha bármi történik, akkor ne nézegessünk hátra, hogy „te mit csinálsz, te eszement?” Hanem odafigyelünk a másikra, de közben mentjük, ami menthető, hogy a közönség ne vegyen belőle észre semmit. Valószínűleg a közönség is észreveszi a kisebb-nagyobb bakikat, de azt tisztelni fogja, hogy úgy próbálunk továbbmenni, mintha mi sem történt volna. Sem egy operátor, sem egy üzemvezető nem tud órákon keresztül úgy dolgozni, hogy ne vétsen egy apró hibát, tehát mi is toleráljuk egymásnak az ilyen fennakadásokat. Ez az élőzene varázsa. A nagyoknál is gyakran azt nézik, hogy ki hogyan vétett hibát, a kritikusok ezeken szeretnek csámcsogni, pedig nem ezt kell nézni. Azt kell felfogni, hogy tetszett-e, amit hallunk, vagy sem. Átjött e vagy sem… Ezért szeretem a laikus hallgatóságot, mert ők nem tudják, hogy melyek esetleg a hamis hangok, hanem csak azt érzékeli, hogy minden harmóniában van e vagy sem. Ez a legnagyobb dolog az egészben, hogy mi, a Helldiver zenekar, mindezt harmóniában tudja átadni ezeket a számokat.

zöldmókus: Hogy alakul a nyaratok?
Sanyi: Nem rég játszottunk Kishartyánban, Nógrádsipeken, a júniusunk végig foglalt, jövő héten Barcsra megyünk a Ghost MC buliján lépünk fel, innen kb 450 km-re. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ország távolabbi részein is kíváncsiak a muzsikánkra Megyünk még Tiszaföldvárra és a felvidéki Nagybalogra is, továbbá játszunk Szorospatakon a North Patrol MC motorostalálkozóján.

zöldmókus: Minden koncert végén eljátszátok a Székely- és a Magyar Himnuszt. Akartok állást foglalni ezzel kapcsolatban?
Sanyi: Mindenféleképpen. El is szoktam mondani koncert végén, hogy soha nem feledkezünk el a határon túl élő testvéreinkről. Ez tiszteletadás részünkről. Nagyon örülök, hogy ezt megtehetjük, mint zenekar ezt közvetítsük feléjük, hogy mi velük vagyunk és velük is maradunk örökké. Ez számunkra nagyon fontos.
Gilen: Ezekbe, az eszmékbe sokan balga módon beleviszik a politikát, holott, abszolút nem erről van szó. Valaki megszületik valahol, végképp nem ő tehet róla. Arról viszont tehet, hogy milyen érzése van, és hogyan viselkedik. Tud-e ember maradni élete során, vagy nem tud. A bűnöző az bűnöző lehet akárhol, de ha egyszer volt egy nemzet, és voltak olyan emberek, akik egy irányba szerettek volna menni, majd felsőbb hatalmak széttépték ezt a törekvést, attól még nem vallom azt, hogy nacionalista eszmékre hivatkozva ne foglalkozzunk a másikkal. Nálunk Nógrád megyében a Somoskői vár példája erre a legjobb. A vár bejárata még Magyarországhoz tartozik, de már a hátsó része határon túlinak számít azért, mert valaki annak idején húzott egy vonalat a térképen. Pedig ugyanúgy barátom, emberem az is, aki a vonalon túl él. Az egymás iránti gyűlöletkeltést kellene kicsit visszafogni, példának okául ilyen gesztusokkal, mint ahogy megpróbáljuk ezt az eszmét a koncertekre bevinni. Akképpen valljuk, hogy attól még mert valaki szlovák, lengyel vagy magyar, ne érje megkülönböztetés olyan dolgokért, amik akkor születtek, amikor még ő maga nem is élt. Lehet, hogy apuka, anyuka megélte a maga történelmét, de a fiatalabb pl. harmincas korosztálynak már miért is lenne oka engem vagy mást utálni alanyi jogon? Ha meghívnak minket Ausztriába, Németországba vagy a Felvidékre, ami az emberségességet illeti, számunkra ugyanazt jelenti, országhatárok nélkül. Nekünk a lényeg, hogy szeretik e zenét vagy nem szertik a zenét, illetve tudnak e emberként viselkedni vagy sem.


zöldmókus: További sok sikert kívánok és köszönöm az interjút!
Sanyi, Gilen:Mi is köszönjük!


https://www.facebook.com/pages/Helldiver-zenekar/220680531288851?fref=ts
http://rockerek.hu/helldiver_5_eves_jubileumi_koncert_100fellepes.html