2015. Július 3. Jim Morrison halálának 30-ik és a The Doors együttes megalakulásának 50-ik évfordulója alkalmából került sor Hobo: Doors 50 című produkciójára a Budapest Parkban. Már jártam pár Hobo koncerten, előadáson és mindig úgy értem haza, hogy ez teljesen más volt, mint a többi. Persze ebben szerepet játszik a helyszín, a közönség és az előadás / koncert mondanivalója.

Az említett napon nem csak egy megszokott koncertre mentem, hanem Jim Morrison előtt tisztelegtem. Ahogy beléptem a Budapest Parkba, egy különleges, ugyanakkor furcsa érzés töltött el. Az emberek söröztek, beszélgettek, izgatottan várták a koncertet, de szívük gyászban volt egy olyan művészért, akik az emberek szívéhez szólt. Hobo ismét megmutatta a közönségnek, hogy 70 évesen is lehet nagyon színvonalas koncertet előadni. A repertoárban jelen voltak Jim Morrison híres dalai és versei, mint például az Alabama song, Furcsa napok jöttek ránk (Strange Days), Lobbants lángra (Light My Fire), stb. Az itteni közönség nagyon hálás lehet Hobo munkájáért, mert általa magyarul hallhattuk az amerikai művész világhírű szövegeit/ dalait. A zenészek nagyon sok energiát fektettek a műsorba, a közönség pedig hangosan énekelt együtt velük.

Az est csúcspontja a visszatapsolás után kezdődött. A közönség Hobo kérésére síri csendben és vak sötétben (úgy a színpadon, mint a nézőtérben) végighallgatta, ahogy elszavalja az Amerikai Imát. Hihetetlen hangulat keletkezett, szerintem mindenki libabőrös lett és nem kevés szemből még a könny is kicsordult. Azt a hangulatot nem lehet leírni. A szavalás után Hobo is meg volt lepődve, hogy mire képes. Nem gondolta volna, hogy pályafutása alatt sikerülni fog ezt a verset így előadni egyszerre pár száz embernek. A közönségnek megköszönte a nagy megtiszteltetést és elmondta, hogy “ezért a pillanatért érdemes volt végigcsinálni ezt a 40 évet”. Leginkább azért szeretek Hobo koncertekre és előadásokra járni, mert ő a közönségnek énekel/ szaval, az ember szívéhez szól. Szerintem aki elmegy egy koncertjére vagy előadására utána hazaérve nem azt fogja mondani, hogy ez jó volt vagy rossz, hanem a feje körül fognak keringeni a szavai, a gondolatai és nem fogja tudni hová tenni. Én ehhez a koncerthez már csak annyit tudok fűzni, hogy Jim Morrison ennél szebb megemlékezést nem kaphatott senkitől, se zenész társaitól, se rajongóitól. Ég veled Jim Morrison!

“Ha rá gondolok, dalok jönnek elém
Nem látok dühöt, vért, könnyet, forradalmat
Csak a gyík surranását a szikla tetején, ahol a tűzben levedli bőrét
A sámán táncát, ahogy férfivé avat egy egész nemzetséget
A rock and roll veteránok öngúnyát és méltóságát
Szemük fényét, mikor róla beszélnek, vagy hallgatják zenéjét
Őrzik az elmondhatatlan, eljátszhatatlan titkot

Mióta elment, még többet jelent
Mégsem gyászolom
Hallom az utolsó farkas kétségbeesett és fenséges üvöltését
A zene örvényében hörgő-bömbölő szavak áriáját
A tudatalatti szótárat
A blues büszke bánatát
Látom és érzem a tükröt átfúró lázas tekintete “
Földes László Hobo - Séta a Pére Lachaise temetőben

[Képek az oldalon...]
[Képek az FB oldalunkon...]