Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
23. Hellness Hétvége Arlón (I. nap)I

SONS OF APOLLO

A Hammer Concerts bemutatja: AMORPHIS & SOILWORK CO-HEADLINE TOUR 2019

Marillion: Theatre-Tour

A Hammer Concerts és a BARBA NEGRA bemutatja: THE POODLES (SE) - PRISMA FALL TOUR

[Tovább...]
In Flames: Siren Charms \

Egy őszinte bevallással tartozom, mert a cikknek a Reroute to Remain 2, vagy Re-reroute címet akartam adni, csak a fejemben nagyon elcsépeltnek hangzott és így maradtam ennél a kifejezetten béna dalcímekből összetákolt avagynál... De ami a lényeg, a folyamatosan mozgásban lévő In Flames ismét sikerült megtalálja magát egy pazar stílusújítással, főleg az utóbbi pár évet nézve. Nekik is nehéz lehetett újat alkotni abban az időszakban, amikor mindenki az őáltaluk kitaposott jegyekben írt dalokat, épp tetőfokára hágott a melodeath zenekarok száma, vagy Amerikából az ő középrészeikből továbbgondolt zenekarok garmadája hajózott vissza Európába, vitorláikkal a metalcore szelébe kapaszkodva. Mikor is lehetne valami frisset produkálni, mint mikor az összes ilyen stílusjegy begyűrűzik, és ők ismét győzedelmesen állhatnak a jesteres zászlóval a dallamos modern metal hősiesen elbukott holttesteinek dombján?

inflames



Az In Flames története eleve kusza, 1990-ben Jesper Strömblad, azóta alkoholproblémáiról és balhéiról elhíresült gitáros alapította, akkor még trióban, ami a kötelező tagcserék után megjelentette a göteborgi death metal egyik alaplemezét, a pár nap alatt megírt és felvett Lunar Straint. Az igazi átütést az évekkel későbbi The Jester Race hozta, amin már a Dark Tranquillity-ből ellopott Anders Fridén hörgött-morgott (jó csere volt, mert a Lunar Strainen éneklő Michael Stanne pont a DT-ben kötött ki), és ezen az anyagon szerepelt először a mára már a csapat alappillérének számító Björn Gelotte, habár akkor a dobok mögött püfölt. A következő, Whoracle lemez már nyitott a dallamosabb, modernebb death metal felé, megőrizve a göteborgi stílusjegyeket, és előremutatva a későbbi Flames lemezek saját ízét. Itt került a gitár Björn kezébe, és a jelenleg Jespert leváltó Niklas Engelin pár koncertre megfordult a csapatban. A dobok mögé Daniel Svensson ült, akit a mai napig sem lehet kirobbantani onnan, és máris kész a jelenlegi felállásunk, a mostani csapat mindegyik tagja játszott már együtt. Az ezután érkező Colony - Clayman kettőst tartják rengetegen a dallamos death csúcslemezeinek, és nem véletlenül. A tömött gitárharmóniák, változatos szólók, megunhatatlanul kitalált énektémák felejthetetlen lemezekké emelik a duót, aki valaha is hallgatta őket, tudja jól, miről van szó, aki nem, az be a sarokba és sürgősen kezdje el, minden metalszerető embernek be kell szoruljon a fülébe ez a dalcsokor minimum két hétig. Nincs apelláta.



Az ezután következő időszak ismét előrelépés volt a csapat számára, habár nem úgy sült el, ahogy szerették volna. A Reroute to Remaint gyakran szokás botránylemeznek emlegetni, pedig egy igen igényes dalcsokor, a régi jegyeket ugyanúgy hordozza magában, mint az újításokat, habár a 2000-es évek eleji trendek igencsak megmutatkoznak az anyagon, és nem feltétlen pozitívan. Kezdve ott, hogy harmadára csökkentek a gitárszólók, megjelentek az elektromos effektek, és Anders komolyan elkezdett kísérletezni az énekhangjával, ami sajnos akkor még (és utána évekig) kifejezetten kritizálható volt. Egy pár nóta klasszikussá érett, mint a Trigger, Cloud Connected, System, de a lemez java sajnos a süllyesztőben végezte. Az összhatás nem volt annyira egységes, mint a pár évvel azelőtti anyagoknál, nem kapaszkodtak egymásba a dalok. A következő Soundtrack To Your Escape sajnos erre is ráfejelt, itt már tényleg csak az igazán szemfülesek kaphatnak el egy-egy gitárszólót, a dalok modernek, énekelhető refrének vannak előtérben, ámde a lemez gitár-és dobsoundja a mai napig példaértékűvé vált a hasonló stílusban lavírozó zenekaroknak, amikből ebben az időszakban több volt, mint őzlábgombából nyári zápor után. A csapat ettől függetlenül egyre nagyobb sikereket ért el, kiadtak egy igen igényes DVD-t, két koncerttel, Used and Abused címmel, aminek a vágása és a soundja ismét példaértékű. A zenekar élő teljesítményét rossz szó nem érhette, valahogy ez vitte őket előre mindig a folyamatos stílusbeli mozgásban. Az élő produkciójukban megtalálták a tökéletes arányokat a döngölés és samplerezés közt, ettől baromi hitelesen és energikusan szóltak a lemezen még gyengén is szereplő dalok, majd a soron következő Come Clarity albumuk nem feltétlen előrelépés volt, hanem a régi dolgok újraértelmezése ebben a modern környezetben, ám ami innen következett, azt már kevesen viselték el. A metalcore és a dallamos death fejlődései visszacsaptak a svédekre, akik ebben a stílusban próbáltak valami olyan alkotni, hogy az példaértékűvé váljon, de az eredmény csak egy megfáradt, amerikáner, fárasztó dalcsokor lett, Sense of Purpose címen, aminek hallatán a Flames-fanok fordultak más zenekarok felé tömegesen.
Itt kezdődtek Jesper alkoholproblémái, amik miatt elvonóra szánta magát, sajnos a turnén már nem volt jelen, és itt kezdődött az a folyamat, ami egy közepesen gyenge lemez (Sounds of a Playground Fading) után a szerintem idei év csúcstermését adó Siren Charmsot adományozta.

Voltak előzetes videók a Rusted Nail és a Through Oblivion dalokhoz, amiknek hallatán jópáran hasonlóképp kezdtek viselkedni a számítógépükkel, mint ez a gyerek, (többek közt jómagam is):



Viszont az előzetes kritikák egy baromi jó lemezről szóltak, és ugye olyankor maratonit szalad a szemöldök, hogy "biztos hogy ugyanazt hallgattuk?" és az ember kíváncsivá válik. Tudni kell itt, hogy az előző Sounds... lemezt szerény személyemnek több, mint egy évbe telt úgy meghallgatni, hogy egyáltalán fel akarjam fogni, mit is akar mondani a szerző. Aztán valahol éreztem, hogy egy eddig még nem kitaposott ösvényre tévedtek a fiúk, ami most ért be, és bizony akkorát dörren, mint még sosem.
Azt mondom, Reroute to Remain 2... Mert változatos, a dalok ismét nem kapaszkodnak egymásba, de ebben a környezetben az előzetes Rusted Nail és Oblivion is megállja a helyét, ráadásul annyira, hogy favoritokká növik ki magukat pár hallgatás után. Ilyen még a lyric videós Everything's Gone, ami a durván lélegző effekttel nyitó In Plain View után a legszebb Flames-es hangulatokat hozza vissza, mindezt úgy, hogy semmilyen utalás nincs benne a korábbi anyagaikra. Egy igazi tökös, lendületes, monumentális dal, amit csakis emelt fővel tud hallgatni az ember, erőt ad, megvesz kilóra. Anders elkezdett énekelni az ezredfordulón, és ezért igen sok pofont kapott, jegyezzük meg, kiérdemelte. Amit az ember nem tud, azt nem kell erőltetni, akármilyen fasza kompresszort is pakoljanak a segge alá. De most, 14 év után beérett a lecke, és az egész lemez szinte végig van énekelve. Ultradallamos refrének hada sorakozik fel, a Paralyzed dalban konkrétan alig van hörgés, ellenben annyira jól kigondolt ének van a bridge-ben és refrénben, hogy az ember sírva gondol vissza az elmúlt évekre, miért nem kapott több ilyen dalt. Továbbá a klasszikus In Flames szólóvilág itt jelenik meg a legkiütközőbben, egy igazi, Claymanről lepattant gitárvarázslást hallhatunk. A Throug Oblivion kissé pszichedelikus, Depeche Mode-ossága is szeretni való, továbbá ennél a dalnál meg kell jegyezni, hogy Anders ismét alkotói csúcson van a szövegeit figyelve, és ezeket most megfelelő hangszínekkel tudja előadni. Kíváncsi lennék, mi történt, mi indult be a tagok magánéletében, hogy ennyire kreatív és friss lett az anyag. Azt mondom, Reroute to Remain 2... Mert a régebbi munkáik nyomán, jó pár dolgot kikukázva ismét új utakat találtak ahhoz, hogy önmaguk maradjanak. Még a When The World Explodes popos refrénje is kellemesen hat, a női énekhangot most Emilia Feld kölcsönzi, és hál' istennek Anders itt screamekkel válaszol rá, nem úgy, mint a Come Clarity-s Dead End-ben... Úgy tűnik hagyománnyá vált a női vendég, ha ilyen dalok jönnek, semmi baj, valami morgósabb milfet is odapakolhatnának pár dalban.



A gitársound vastag, mint a bivalyszar, a basszus megfelelően röfög, Peter Iwers mindig megbízható alapot hozott a Flames dalokban, úgy tűnik jól megy a Björnnek közös éttermük. Engelin ismét bizonyította, hogy helye van a zenekarban Jesper kultikus figurája után. Svensson játéka a szokásos, habár kicsit vissza lettek fogva a vadabb témák, nagyon sok lassúbb, bontakozóbb, elgondolkodtatóbb cinezős rész jellemző a korongra, az egyedüli baj az, hogy a végére a Rusted Nail után az anyag ellaposodik. Talán a záró Filtered Truth még maradandó nyomot hagy, de a köztes két dal totálisan egybefolyik és nehéz bennük kapaszkodót találni.

Reméljük, a következő anyagon ismét egy újabb lépcsőfok lesz valami teljesen más felé, egy biztos, a Flames magára talált, rengetegen fognak fanyalogni, sokan fogják utálni ezt a lemezt, de pont az a varázsa, hogy ők már sehol sem olyanok, mint a '90-es évek göteborgi fenegyerekei. Elkalandoztak, stílusok alapításában voltak jelen, és most visszakövetelik a trón, ismét újat mutatnak, olyankor, amikor ez a fajta modern metal már rég begyűrűzni látszik Európában és a tengerentúlon is. Valahogy az élre kell állni, ha kell, mindent ki kell dobni, és első fecskéje lenni a változásnak. Anders Fridén saját kiadója gondozza az anyagot, a faszinak van ízlése, elég a Passangert meghallgatni, talán jópár hasonló zenekart felkarol majd, akikről itthon szart se tudunk.

Első fecskének kell lenni a változásban... Az In Flamesnek ez most szinte hibátlanul sikerült. Csak el kell vonatkoztatni attól, hogy ez már nem AZ az In Flames. Ez valami új, ami mégis valahol ugyanaz.

Engem megvettek kilóra. Napok óta mást sem tudok hallgatni, ismét azt érzem, mint régen, és alig várom, hogy élőben is lepörköljenek minket ősszel.
Egy zenekarral együtt öregedni... Lehet ebben van a titok. Nem viseled könnyen, ha más utakra lépnek, kísérletezgetni kezdenek, szelídülnek. Ám amikor te is megnyugszol, betalál. Lehet ez a titka?
Eddig nem értettük, mit akar mondani a szerző? Bullshit. Az előző anyag még ma is szar, a Sense-ről ne is beszéljünk. Sok változónak kellett passzolnia ahhoz, hogy ez a lépés ilyen pozitívan süljön el.
Szubjektív vélemény, tudom, sokan nem értenek ezzel egyet.

Ha nem is lesz több ilyen lemez, nekem eddig már megérte eljussanak.

siren charms

In Flames: Siren Charms
01. In Plain View
02. Everything's Gone
03. Paralyzed
04. Through Oblivion
05. With Eyes Wide Open
06. Siren Charms
07. When The World Explodes
08. Rusted Nail
09. Dead Eyes
10. Monsters In The Ballroom
11. Filtered Truth



http://inflames.com
https://www.facebook.com/inflames

yosha_ - 2014-09-19 (17:15)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4901)
2.Metallica (4867)
3.Ossian (3946)
4.Depresszió (3702)
5.Pokolgép (3694)
6.Nightwish (3634)
7.Kárpátia (3442)
8.Iron Maiden (3440)
9.Road (3357)
10.Rammstein (3296)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat