A Jukies rajongók már nagyon régóta várták ennek a lemeznek a megjelenését, hiszen az album piacra kerülése előtt már napvilágot látott két előzetes klipnóta, a „Csatornapatkány” és a „Rock and Rollból ötös”. Mindkét klip nagyon hamar a közönség kedvencévé vált, és hatásosan felhergelte a népet az új kiadványra, illetőleg arra, hogy milyen lesz a többi nóta. Az új kiadványon 13 vérbeli Junkies szerzemény található. A kiadványon megmaradtak a már jól ismert, szédítő tempók, de már találhatók rajta kissé melankólikus, pihentetőbb nóták is. A szokástól azonban most sem tértek el, hiszen Andris most sem mindig tett lakatot a szájára, és így kerekedett ki ismételten egy vérbeli, igazi Rock and Roll lemez „Degeneráció néven. A lemez az EDGE és a Hammer gondozásában jelent meg, és igazából nagyon örülök neki, hogy lehetőségem volt végighallgatni.

Nekem a korongról két szám tetszett kifejezetten a két klipnótán kívül. Az egyik az-az „Alagút”, mely lágy dallamvilágot sugall az elején, majd a szokásos módon nagyon bevadul. A zeneszám kezdését én nagyon úgy ítéltem meg, mintha a Piramis zenekart hallanám, de ez a képzet nem tartott sokáig a már említett pörgést követően. A másik a „Telefon” című szerzemény, amelynek bizarr szövege hamar felborzolja a kedélyállapotot. Odamondó szöveg, gyors tempó az-az egyszóval igazi Junkies dal.
A lemez dallamvilága kifejezetten jó, hangzásvilága pedig nagyon találó. Kifejezetten jól szól. Andris éneke pont annyira van elől, hogy jó összességet alkosson a zenével. A dobot nem nyomja el. Riki basszusa pedig, kellően odatesz a nótáknak. A lemez témája szerény megítélésem szerint a düh. Konkrétan haragszanak a világra a banda tagjai, ezt az ütős szövegeikkel hol finomabban, hol elég durván a hallgatóközönség tudtára is adják. Talán a harag az elmúlt négy évről szól, és talán már túl vannak ezen a kálvárián, hiszen itt az új nótákat összegyűjtő, hamisítatlan Junkies korong! A „négy év” fogalom alatt a csapattal kapcsolatos történéseket értem. Szerintem mindenki tudja az új dobos, Fenegyerek kálváriáját, és Riki magánéleti zűrjeit is. Ezek után azt kell, mondjam, hogy érdemes volt ennyit várni a lemezre.
A borító szerintem kicsit túl zöldre sikerült. A címoldalon egy földgömb látható, amiből a világ szennyei állnak ki torony magasan. A szövegkönyv is követi ezt a zöld árnyalatot, ahogy a hátlap is. Szerintem nagyon szépen kidolgozott munka, de bevallom kicsit sötétebb, mondjuk vöröses-barnás színben jobban el tudtam volna képzelni, persze csak az után, hogy meghallgattam a tartalmat. Hogy mi ennek az oka? Nem más mint hogy a harag színe nem a zöld, hanem a sötétebb árnyalatok. Mindezektől eltekintve tényleg egy kiváló albumot készítettek nekünk a srácok!