2012. Február 21.-én a ’90-es években legendává vált New Model Army frontembere, Justin Sullivan és zenésztársa, Dean White adott „akusztikus” koncertet Budapesten, a Gozsdu Manó klubban. Mint rajongó, nem hinném, hogy elfogulatlanul tudnék írni Justinról és Deanről, a zenéjükről, és egyáltalán a „New Model Army érzésről”. Mert azt gondolom (s szerintem ebben minimum a koncerten megjelent közönség osztozik velem), hogy a New Model Army nem csak egy zenekar és J. Sullivan nem csak egy énekes-gitáros frontember! Ez az egész egy érzéssel párosul. Egy hangulattal, amit igazán talán a mi korosztályunk (30-50) érezhet. Azok, akik a ’90-es években ( amikor a N.M.A. a csúcson volt), ismerték meg a zenéjüket.

Megerősíti ezt az, hogy minden magyarországi fellépésükön (ez elég rendszeresnek mondható, mivel Sullivan saját bevallása szerint nagyon szereti kis országunkat) ezeket, a sokszor ismerős arcokat fedeztem fel. Persze semmiképpen nem szeretném kizárni a fiatalabb korosztályt, sőt javaslom, hogy ássák bele magukat a New Model Army történetébe, de legfőképp a dalaikba, mert ez egy igazán őszinte zene! Azzal pedig nem vagyunk elárasztva manapság. Nem is meglepő, hogy a Gozsdu Manó klub kb. 250 fős koncertterme zsúfolásig megtelt.

Az este bevezetéseképp a Krapulax & Bellepomme elnevezésű két tagú formáció lépett színpadra, dalaikat szintén akusztikus formában tolmácsolva. Sajnálatos módon számomra ez a név semmit nem mondott, ezért utána kellett böngésszek cseppet, hogy kik is ezek a srácok. Ebből fakadóan a koncertjükön hallottakról kizárólag a saját szubjektív véleményem tolmácsolom, ami nem feltétlenül reális.

Mint kiderült (nem lepődtem meg :P ), az én ismereteimnek hiányosságából adódik a kérdőjel a fejemben a név hallatán. A fiúk hosszú és rangos zenei múltra tekinthetnek vissza. A Krapulax név Poniklo Imrét takarja, aki az Amber Smith zenekar frontembere, a Bellepomme név pedig Kőváry Zoltánt a The Trousers-ből. A srácok mindkét zenekar repertoárjából és Poniklo szólólemezéről játszottak, sőt még egy Talk Talk és egy David Bowie feldolgozás is belefért az időbe. Látszott és hallatszott, hogy a fiúk nem ma kezdték az „ipart”! Mindamellett sajnos nem éreztem a koncertjükön azt a magával ragadó érzést, amit böngészésem során pl. a videó-megosztó csatornákon fedeztem fel róluk. Mert ott bizony megszólalnak ezek a dalok úgy, hogy csak kapkodtam a fejem. Az eredeti zenekari hangszereléssel sokkal, de sokkal többet mondanak ezek a dalok. A The Trousers-től a „Blood for you”, a „Mortal Moon”, vagy az Amber Smith-től a „Hello Sun”. A zenészek általában nem szeretik ha kategorizálják a zenéjüket (megértem), de támpontként a The Trousers-t az indie/rock, az Amber Smith-t pedig talán az Angolszász pop-rock vonalhoz érezném közel. Mindenképp javaslom ezt a két produkciót, mert úgy gondolom, hogy bárhol a világon megállja helyét ez a két banda. Nem véletlen, hogy rendszeresen koncerteznek külföldön, és hogy a The Trousers „Doctor keep” c. Dala egy Belga rádió szavazási listájában a top 5-be került.

A Krapulax & Bellepomme produkciója és rövid színpadi „átszerelés” után kb. 21.30 körül, vastaps kíséretében lépett színpadra Justin Sullivan és Dean White. Nem a véletlen műve, hogy a bevezetőben az akusztikus szót idézőjelbe tettem, hisz ez a koncert nem volt tisztán az. Míg Justin elektroakusztikus gitáron játszott, addig Dean néha elektromos gitáron, néha pedig szintetizátoron kísérte. Mind emellett kiválóan támogatta Justin hangját vokáljaival. Az első dal a „Someone Like Jesus” volt. Justin mély, búgó hangja, személyisége azonnal magával ragadta a közönséget (ha Nőnemű lennék, a lábam közé vettem volna a mélynyomót :P). Van ebben a Justin fiúban és a zenéjében valami. Valami kisugárzás, ami elragadja az embert. Megmagyarázhatatlan ez számomra. Igazából egy sztár, de mégsem a mai értelmezés szerint. Talán egy sámánhoz, egy lelki vezetőhöz, egy indián varázslóhoz hasonlítanám. Egyszerűen érzed a közelében. Mindemellett közvetlen és barátságos.

Sorra jöttek a jobbnál jobb, régi és újnak mondható dalok. Többek között a „North Star”, „Mary The Sea” , „Green and Grey” , és az elmaradhatatlan „Ocean Rising”. Akusztikus koncerteken nem mondható megszokottnak, hogy a közönség egy emberként headbangel. Itt megtörtént, mert nem csak lassú és melankolikus, hanem húzós , tempós dalokat is tartogatott számunkra Justin és Dean. Dean torzított gitártémái, a mérnöki precizitással alkalmazott dinamizálás (amúgy is jellemző a New Model Army-ra), és a fölöttük úszó egyedi ízű refrének, melyeket a közönség együtt énekelt Justinnal, néha már elfeledtették, hogy nincs jelen a színpadon a ritmusszekció. Természetesen nem engedtük könnyen le Őket a színpadról. 4-5 ráadás dal után tudtak csak elszabadulni Tőlünk, Magyar New Model Army rajongóktól, akik csak remélhetjük hogy mielőbb újra látjuk Őket, vagy akár a teljes felállást.

Dícséret a Gozsdu Manó klub technikusának a kiváló hangzásért, és köszönet a Negative Art produkciónak, hogy elhozták nekünk Justint és Deant!!!


B. Karesz/Cain

(A fotókért köszönet Szóráth Gyulának!)

http://www.negativeart.hu
http://www.newmodelarmy.org
http://www.facebook.com/pages/Krapulax-Bellepomme/138506749585772?sk=info