Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
Kalózok, trollok és persze egy üveg rum - Alestorm, Brainstorm, Crimson Shadows, Troldhaugen \

Szeptember 27.-én igazi interkontinentális előadónégyessel találkozhattak azok, akik ellátogattak a Barba Negrába. Ugyanis, az este négy fellépő zenekara, a világ négy (nagyon) távoli pontjairól érkeztek, hogy szórakoztassanak minket egy estén át.

Troldhaugen



Kezdődött az esemény, az Ausztrál Troldhaugen zenekarral, akik az akkor még nagyon kisszámú közönség ellenére igen jól érezték magukat. Azt a körülöttem állókkal, teljes egyetértésben állapítottuk meg, hogy az avant-garde experimental/folk-metált játszó csapat frontembere, egyáltalán nem normális, viszont hatalmas showman. Pattogott, ugrált, pofákat vágott, egyszerűen uralta az egész színpadot. A szűk félórás koncertjük végén, az a maroknyi ember, aki addigra jelen volt, igen elismerően tapsolt nekik. Főleg az ABBA: Gimme Gimme Gimme klasszikusának feldolgozása alatt, amelybe, még egy kis dubstepet is belecsempésztek. Az előadás bónusza volt, hogy a banda gitárosának, pont aznap volt a születésnapja, így az előadás közepén megjelent a teljes Alestorm, pár papírcsákó kíséretében és a koncert közben fel is köszöntötték.

Crimson Shadows



Az őrült Ausztrálok után következett a kanadai Crimson Shadows, akikre nem pazarolnék sok szót, mert számomra igen felejthetőek voltak. A banda tipikus power metált játszik, és szerintem nem volt benne egyszerűen semmi különleges. Ezért aztán nagyon vártam az estét lezáró két „vihar” első felvonását, a Brainstorm személyében. Az idén huszonöt éves banda pedig jött látott és tarolt. Bár az Alestorm sokkal több embert vonzott, azért akadt szép számmal, aki a németek kedvéért érkezett. Akik pedig nem is akartak csalódást okozni, és egy igazi zúzós bulit csaptak a közönségnek. A két gitáros nagyon jól egészítette ki egymás játékát, úgy, hogy ezt igen nehéz kivitelezni, főleg egy ilyen stílusú bandánál, anélkül, hogy ne érezzük azt, hogy ugyanazt játsszák mindketten. Szerencsére itt nem volt ilyen probléma, sőt sem technikailag, sem hangulatilag nem lehetett kifogást emelni a csapat ellen. Még a kalózruhás, kifejezetten Alestormra váró rajongók is látszólag nagyon élvezték, a kalózoktól igen eltérő stílusú banda koncertjét is. A hangosítás egyébként egész este kiváló volt, pedig a Barba Negrának ezzel néha szoktak problémái lenni. Most viszont semmi panaszunk nem lehetett, mind a négy fellépő remekül szólt.

Brainstorm



A német srácok bő egy órás fellépése után pedig már szinte teljesen megtelt a nézőtér. A nézőtér, melyen a koncertjük kezdéséig meg lehetett találni az Alestorm összes tagját, akik szívesen fotózkodtak, pacsiztak, vagy csak beszélgettek bárkivel, aki odament hozzájuk, egyáltalán nem menekültek a rajongók elől. Aztán fél tíz körül bevitorláztak a kalózok a színpadra, és a nevükhöz híven kezdődött is a sörvihar, hisz a söröskorsók a Walk the Plank felcsendülésének pillanatában elhagyták az emberek nagy részének kezét, kissé ragadós zuhanyban részesítve az első sorban állókat. De ez senkit nem zavart már. A bő másfél óra alatt, ami közben a csapat felvonultatta az összes nagy slágerét (Drink, Shipwrecked, Nancy The Tavern Wench, Keelhauled, Captain Morgan’s Revenge, Rum) a hangulat több mint tökéletes volt. Chris Bowes énekes remekül kommunikált a közönséggel, akik szintén igyekeztek a banda kedvében járni, hisz majd minden számnál együtt énekeltek a csapattal, így tényleg visszarepítve minket egy párszáz évvel ezelőtti kalóztanya hangulatába. A koncert közepén Chris kezében még egy majombábu is megjelent, akit az énekes nemes egyszerűséggel, csak „legjobb majom”-nak hívott, és akivel megbeszélték, hogy mi legyen a következő szám. A banda még a legrövidebb számukkal is meglepte a közönséget, az alig hat másodperces Rumpelkomboval, melyet az emberek többsége alig vett észre, annyira beleolvadt a Keelhauled végébe. A koncert végére pedig elérkezett a teljes katarzis, amikorra is az estét lezáró Rum végére, már az összes eddigi fellépő a színpadon volt, és kórusban kántálta a dalt, miközben Christophert a tömeg az első pultig cipelte, hogy igyanak egyet közösen.

Alestorm002



Végezetül pedig néhány gondolat az Alestorm új albumáról, amely idén augusztusban jelent meg, Sunset on the Golden age címmel. Amióta ismerem őket, nekem mindig volt egy olyan félelmem, hogy a saját maguk által leszűkített téma miatt, nagyon hamar ki fog égni a zenekar és kifogynak az új ötletekből. Ez a félelmem tovább erősödött, mikor meghallottam az albumot nyitó Walk the plank című nótát, ami egy elég erős Keelhauled újragondolásnak tűnt. De szerencsére innentől az album színvonala, csak felfelé haladt, és bebizonyították, hogy még mindig van új a tarsolyukban. Példának okáért Elliot Vernon billentyűs néha hörgéssel tarkítja a számokat, amik meglepően jól illenek az alapvetően „partymetálba”. Vagy megemlíthetnénk a Battle of Cartagena „nintendós” kezdését is, ami szintén egy elég meglepő húzás. Szóval az Alestorm továbbra is tud újat és váratlant alkotni, ezeket az újításokat, pedig tökéletesen játsszák el a színpadon is nagyszerű hangulatot teremtve ezzel.

Alestorm



A képeket köszönjük Kieronnak (Rockvilag.hu)!
A teljes galéria ide kattintva érhető el

Kapcsolódó oldalak:
http://www.brainstorm-web.net/
http://crimsonshadowsmetal.com/
http://troldhaugen.net/

https://www.facebook.com/hammerconcerts
https://www.facebook.com/alestormband
https://www.facebook.com/officialbrainstorm
https://www.facebook.com/CrimsonShadowsBand
https://www.facebook.com/Troldhaugen

Pásztor A. - 2014-10-06 (10:35)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat