Hírek Tagok Chat Fórum Képtár Cikkek Koncertek Zenekarok BejelentkezésrssMagyarEnglish
Plakátok : \
Lowland Fest 2024

XXX. Rockmaraton

S8 Underground Club

[Tovább...]
Két évtizednyi mocskos rock´n´roll Rómeó Vérzik módra \

Megtörtént a visszatérés a Trackből, legalábbis nekem első körben idén ősszel, nem is kisebb bulira, mint a 20 éves Rómeó Vérzik a Zorallal és Black Jackkel karöltve. Szokás szerint nem értem oda az előzenekar, a Black Jack kezdésére, de amit hallottam belőlük az így is meggyőző volt. Biztos vagyok benne, ha ilyen nagy nevek mellett kaptak helyet, nekem is fel kellene tennem őket a zenei térképemre, ami a magyar palettát illeti.

Kicsit elnéztem a rajzot, így lecsúsztam a Zorall első számát, szóval újabb negatívum a dohányzás számlájára írva, de a második számtól sikerült felvennem a ritmust és együtt tombolni az örökzöldekre. Nézem is a lányokat a színpadon miközben a Valami bizarr dolog szólt, hogy milyen fura szoknyaszerű történet van rajtuk. A szám végére kiderült, hogy ennél jóval többről volt szó. Zsinegre kötött bugyik voltak, amit egy két szerencsés el is kapott mikor a közönségbe szórták, majd Szasza a földön maradó hupikék darabot azonnal nyaksálként hasznosította újra. Voltam már pár Zorall bulin, de ez még nekem is új volt. A hölgyek Bizarr feliratú bugyija sem hagyott kétséget a felől hogy valóban jó estének nézünk elébe, hiába a rossz idő. Ezt követte a hölgyek nagy kedvence, nem, nem a Zorallina, hanem a Krisztina, mindenkit örömtáncra gerjesztve. A koncert közepénél megkapták a srácok az emlékplakettet Cselőtei Lacitól, hiszen közben platina lett a Háztartási Rock’n’Roll. Volt még közönségtáncoltatás, a táncos lányok továbbra sem hazudtolták meg magukat. Majd egy rövid kitekintés, megemlékeztünk a napokban elhunyt Beatrice gitárosról, Lugosi Lászlóról, a Nagyvárosi farkas című számmal. Aki nem ismerte, az is próbált legalább a refrénbe bekapcsolódni, szép látvány volt az erős, összetartó közönség. Megkaptuk a koncert végén a beígért Primitív Babynket is mindenki nagy örömére, és az én vágyam is teljesült a már régen hallott Tűzvarázslóval. Itt a vége felé az ilyenkor szokásos Zorall eskütétel is elhangzott az első bálozóknak, majd a Valami Véget Érrel, véget ért a koncert is.

Rövid szünet és máris a színpadon volt a Rómeó Vérzik. Szép kezdővideó, rövid visszatekintéssel az elmúlt évek sikereire, majd bele is csaptak a lecsóba a srácok. Szó szerint arcon b*szott minket a lendület, amivel tolták az arcunkba a jóféle Felvidéki metálmuzsikát. Ügyesen szemezgettek a diszkográfiából a legnagyobb közönségkedvenceket felvonultatva, színpadra állítva a régi tagokat is. Mondanám, hogy nosztalgikus hangulatú volt a buli, de az mindenki fejében egy kötögető szakkört ültetne el, míg ilyesmiről szó sem volt itt. A számok nagyon jól szóltak, volt itt piros 19, Engedd belém, Ördög, isten, élet és halál, Keleti rock’n’roll, és minden mi szem-szájnak ingere. Kova is szenzációsan jól tolta, Püke szintén, végre őket is láttam élőben, Ermivel meg visszatért számomra a hőskorszak, ahogy megismertem a zenekart. Mindent összevetve fantasztikusan jó bulit toltak a srácok, megérte ott lenni mindenkinek.

Hiába a rossz idő, a Barba Negrában fantasztikus hangulat uralkodott szombat este, a sör hideg volt, a közönség tombolt, mi más kell még egy fasza kis bulihoz?

http://romeoverzik.sk
http://www.zorall.hu
https://www.facebook.com/BJZenekar
http://www.barbanegra.hu

Lanti - 2015-10-15 (11:14)

Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!
Üdvözöllek, vendég \
Felhasználónév

Jelszó

Jegyezd meg
Rejtett mód
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Partnerek : \
metalindex

Get Adobe Flash player

Crazy Mama

rockmaraton

hammer

Keresés \

 Tagok kedvenc együttesei \
1.Tankcsapda (4859)
2.Metallica (4820)
3.Ossian (3899)
4.Depresszió (3649)
5.Pokolgép (3644)
6.Nightwish (3591)
7.Kárpátia (3405)
8.Iron Maiden (3391)
9.Road (3302)
10.Rammstein (3267)
[Tovább...]

metalindex


Impresszum - Szabályzat - Médiaajánlat