Kettő bennem az én! –nel nyitott csütörtök este a Rockparton a Road zenekar, hasonlóképpen voltam én is, csak én a kettő bennem a sör! mentalitást szabadalmaztam, hiszen valami kellett az elviselhetetlen hőség ellen. A vasútállomásról felfele sétálva még éppen elcsíphettük kívülről a Rómeó Vérzik utolsó 20-30 percét, mint külső szemlélő, hallgató azt kell, mondjam, hogy ők is nagyon jó bulit toltak.

Rómeóékat sajnos ’csak füleltük’, míg kisebb fennakadás volt a beléptetésnél, de kívülről is tökéletesen lehetett őket hallani. Road Mátéék egy nagyon húzós, odavágós koncertet adtak a hatalmas hőség ellenére is. Miután végeztek, átmentünk a Borsodi színpadhoz, hogy az általam aznap legjobban várt Eluveitie előtt belehallgassunk a Delain-be is.

Charlotte-k sem finomkodtak, kellően felforrósították a talán már hűlő estét. Januárban hallottam őket egyszer már, azóta hozzák ugyanazt a szintet, és Charlotte öltözetével gyönyörködtette a férfi közönséget a hangja mellett. Az utolsó 15 percet sajnos már nem láttuk, hiszen siettünk vissza a Monster nagyszínpadhoz az Eluveitie kezdésére. Viszonylag régóta hallgatok Eluveitie-t, koncerten utoljára 2014 decemberében, s ez volt a harmadik alkalom, hogy élőben láthattam őket, de ezúttal egyáltalán nem voltam elégedett. Sejthető volt, hogy a távozó tagokkal sérülni fog az eddig megszokott összkép, de ha valaki megkérdezi a koncert előtt, hogy mi lesz a véleményem a koncertről, valószínűleg pozitívan nyilatkoztam volna. Most sajnos nem tudok. Anna Murphy hiánya érződött a legjobban a csapaton, hiányzott a nagyszerű énekhang, ami miatt sok közönségkedvenc dalt nem tudtak színpadra vinni Chrigel Glanzmannék. Az általuk választott megoldás, mely szerint akusztikusan játsszák el a dalokat, ha csak pár számra korlátozódik, nagyon jó megoldás is lehetett volna, de így, hogy a koncertnek minimum a fele akusztikus volt ének nélkül, nem hiszem, hogy azt kaptuk, amit vártunk. Elismerem, egy Anna Murphy tehetségű hölgyet nehéz lett volna ilyen rövid idő alatt keresni, de legalább megpróbálhatták volna. Még egy fele ilyen jó hangú hölggyel is nagyobb élményt nyújthattak volna a nagyérdeműnek. A koncertjük nem volt kimondottan rossz, de sajnos a jótól is nagyon messze állt. Nem tudom eldönteni, hogy ezért a jelenlegi felállás okolható, vagy esetleg a kilépett tagok hiánya, hogy nem húzták végig még legalább a már lekötött időpontokat. Ezt követően a lengyel barátainkkal a Vaderrel folytattuk az estét, nagyon kellemes kis koncertet hoztak el nekünk, minden death metal rajongó nagy örömére.

A pénteki napot a Kowalsky meg a Vega koncertjével indítottuk, szolidan árnyékból figyeltük a színpadot, hideg sörrel a kézben, megfelelő alkoholmennyiség nélkül még nem lehetett megmaradni a napon meg az árnyékban is alig. Ezt követően a Monster színpadon Paksi Endréék tettek meg mindent, hogy másnapra ne lehessen hangunk, hiszen az Ossian szokás szerint törekedett arra, hogy a rajongók egy pillanatra se állhassanak le. Endréék ügyesen zsonglőrködtek a régi és új számokkal, így minden rajongó tökéletesen elégedett lehetett a felhozatallal.

A finn Apocalyptica előtt még az angol Tesseract-tal kényeztettük magunkat, korábban csak a Marvel filmekben hallottam róluk, de kimondottan tetszett ez az új tartalom is, amit most már be tudok a sorolni a név mögé, mikor meghallom, hogy Tesseract. Az őket követő Apocalyptica szerintem senki számára nem okozott csalódást, pontosan azt a színvonalat kaptuk, amit jogosan elvárhattunk tőlük. Nagyon pozitívan érintett, hogy ugyanolyan jól szólt a közönség soraiban állva, mint mikor kicsit megfáradva leült az ember egy sör mellé a háttérben figyelve csupán.

Zárásként a német Caliban tette fel a pontot a nap végére. Ha szabad azt mondanom, hogy az Apocalyptica kicsit megfárasztotta, lenyugtatta, elálmosította az embert a komolyzene és a heavy metal ötvözetével, akkor mondhatom azt, hogy a Caliban volt a reggel kotyogós kávé, az ember pillanatok alatt visszarázódott a fesztiválhangulatba a koncertjük hatására. Korábban nem találkoztam velük, de, ahogy hazaértem az első dolgom volt a megismerkedni a diszkográfiájukkal, arcon vágtak minket hajnalban azzal az energiával, amit a színpadról árasztottak. Innentől, ha lesznek Magyarországon, biztosan a közönség soraiban fogok tombolni.

Elérkezett a szombat, a zárónap, ahol egy kellemes kis Leander Kills szolgáltatta számomra a napindítót. Leanderék egyre jobban összeszoknak, eddig is királyul szólt a Kills, de érződik a folyamatos fejlődés. Az egyetlen őket hátráltató tényező a nagy meleg volt, de szerintem azzal is tökéletesen megküzdöttek. A májusi koncertjükön is felcsendültek a régi Rising számok, ez most sem alakult másként, de régi rajongónak nem okozott problémát ezeknek a daloknak a dúdolása sem. Róluk 2 szám erejéig a Fesztivál Arénába mentem belehallgatni a Dorothy-ba, innen pedig ismételten a Monster nagyszínpad következett, a Tankcsapdával. Lukácsék ismételten arcbab*szós bulit adtak nekünk, ők is nagyon jól váltogatva a régi-új nótákat. A Fűrész főcímdalával kezdeni még mindig nagyon hatásos, nagyszerűen folytatja a Mi a f*sz van? majd a többi csemege, az Alföldi gyerektől kezdve egészen elbarangolva vissza 1995-be. Az alföldi gyerek élőben is nagyon jól szól, eléggé népszerűnek is tűnt már. A távolban gyülekező felhők azonban nem voltak szépek, de itt még reméltük a legjobbakat, így sétáltunk át Lost Society-re, akikből 3 számot sikerült elkapni mielőtt leszakadt az ég.

Az ember gyanútlanul áll a következő sörével kezében, és amikor megfordul, azt látja, hogy a szél éppen repíti a napernyőket, amiket 4 betonlappal rögzítettek le. Az első utunk egy sörsátorba vezetett, ahonnan hamarosan kivezényeltek az érkező biztonsági emberek, mely kezdetben nagy felháborodást keltett a még józan emberek körében is, hiszen felmerült a kérdés, hogy hova a fenébe menjünk, ha kiküldenek minket. Utólagosan azonban azt kell mondanom, hogy a security a rendőrséggel karöltve nagyon gyorsan és határozottan intézkedett, mellyel rengeteg esetleges balesetet előztek meg, a hőbörgések ellenére is. Így sajnos a Gamma Ray és a Charach Angren fő koncerteket, sok kisebb magyar koncerttel együtt elmosta az eső, pedig sok napi jegyes ember rájuk lett volna kíváncsi. Nagyon remélem, hogy ezek az elmaradt koncertek a jövőben be lesznek pótolva, hiszen én is szívesen írnám be őket a koncertlistámra.

(fotók: Rockpart / Kis Norbert)