Múlt héten koncertdömping volt külföldi előadói téren. Na, lássuk csak kedden itt volt az Opeth teltházas bulival másnap az Astral Doors félig telt házzal vasárnap pedig Tony Macalpine, hát mit is mondjak nézőszám tekintetében. Szavakat nem találok. Ez ma Magyarország. Oké, hogy rétegzene meg vasárnap meg kereshetné az ember a kifogásokat, meg minden, de ha ma Magyarországon közel száz embert se mozgat meg Tony Macalpine, akkor megértem én a koncertszervezőket, hogy nehéz dolguk van, és úgy döntenek, nem éri meg elhívni 1-1 zenészt. Mostanság egyre kisebb helyen lépnek fel zenekarok, mert sajnos a nagyobb helyeket nem lehet megtölteni nézőkkel. Akit érdekel 1-1 zenekar úgy is elmegy, de hogy egyre kevesebb embert érdekel, ez elég szomorú. Nálunk válság van, de a környező országokban nincs, hogy is van ez?:-( Sőt olyat is hallottam, hogy diákigazolvány felmutatásával 500 Ft volt a belépő. A Hammer is folyamatosan előrukkol szinte ingyenes koncertekkel. Még sincs teltház. Kiváncsi lennék az okokra. Ennyire érdektelen zenekarok jönnek hazánkba? Nem csoda, ha egy-két zenész úgy dönt, 20 évente jön, vagy épp elkerüli hazánkat.

Kis nézőszám ellenére pontos kezdés most se maradt el. Daniel Pique egy 23 éves Brazil fiú, aki negyed órás gitárjátékával akarta elkápráztatni az ott jelenlévő maroknyi közönséget. Nem volt kísérő zenésze se csak egy laptopról nyomta a háttérdobot. Egy 22 éves srác egy gitár és egy laptop ennyi volt a 15 perces produkció. Gitárra szerelt kamera viszont tetszett nagyon, a játéka már nem annyira, de meghallgattam, ha már ott voltam. Nem bántam volna ha ez a produkció kimarad, de 15 perc hírnév mindenkinek jár.
Kis szünet után Agent Cooper lépett a színpadra Atlantából. Első hallásra azt hittem ő is egy gitáros fiúka lesz, de a név mögött egy zenekar állt. Progressive Rock-ot játszott csapat tele volt energiával és lendülettel, de hogy miért pont ők lettek Tony Macalpane elé berakva, azt nem értettem, mert sem zenéjükkel, sem stílusukkal nem illettek ide a mai napra. Egy normális gitárszóló nem volt a produkcióba, csupa sablonos riffek. Rajongójuk kb két fiú volt elől, számomra teljesen ismeretlenek voltak és szerintem maradnak is, engem nem győzött meg zenéjük pedig 98 óta létezik ez a formáció, biztos oka van, hogy eddig nem hallottam róluk még. Azért érdekes, hogy a budapesti állomást egyik zenekar se említi hivatalos facebook oldalán, ennyire nem várták ők se, hogy szerény közönség előtt kell játszaniuk.

Agent Cooper közel fél órás produkciója után, következett a várva várt gitárvirtuóz Tony Macalpine. Néztem a neten épp kik lesznek a kísérő zenészei ezen a turnén, de álmomban se gondoltam volna, hogy egy bombázó fiatal csajszi fog a Tony jobbján gitározni. Tony Macalpine zenéjéhez sok kellemes emlékem fűződik. Amikor még nem nagyon voltak elterjedtek a CD lemezek és maga a formátum sem, akkor vásároltam meg első Cd-met, mely a méltán híres Maximum Security volt. Tony Macalpine az a fajta gitáros, aki Maximum Security, Premonition, Evoltution stb. lemezeivel simán ott lehetne Steve Vai és Satriani nyomában, de sajna mégsem játszik aránékban.

Amellett, hogy nagyszerű gitáros, zongorán is elég jól elboldogul, nem hiába töltött be korábban gitárosi és szintis pozíciót egyszerre Steve Vai csapatában. Most tíz éves kihagyás után úgy döntött ismét csinál egy szólólemezt a saját nevével és a szóló karrierjére fog koncentrálni. Úgyhogy Tony barátunk megragadta 8 húros Ibanezét, Bjorn Englen basszeros Urat, Aquiles Priester dobos Urat és a mindössze 22 éves hölgyeményt, alias Nili Brosh-t másodgitárosként és ellátogatott (ismét) hazánkba.
Aki nyomon követte a turné egyes állomásait, annak nem volt nagy titok, hogy az 1985-ös debütáló lemezt az Edge of Insanity-t egy az egyben eljátssza, ennek megfelelően kezdődött a koncert a Wheel of Fortune-nel. A lemez 8-as tétele sem maradt ki, az előre kikészített szintin a Prelude 16, Opus 28 tétele is előadásra került, hiszen Tony barátunk a billentyűk mestere is. Érdekes volt, hogy 45 percen keresztül egyik számból mentek a másikba, se egy taps lehetőség, se egy pár szó a közönséghez.
Az Edge of Sanity lemez után az új album 2 tétele az Angel of Twilight és az Ölüdeniz csendültek fel. Ezek után egy kis múltidéző az Evolution-ról a The Sage, a koncert fénypontja a Tears of Sahara a Maximum Security-ról, a Violin Song a Premonition-ről, a Stream Dream az Edge of Sanity-ről, majd rájátszásként a Hundreds of Thousand.

Tony-nak egy nem túl híres zenésztársakból összerakott csapatot sikerült itt felvonultatnia, de maximálisat nyújtottak. Az est fénypontja egyértelműen a Tears of Sahara volt, ahol a közönség reakcióját látva is egyértelmű volt, hogy inkább ezt a Maximum Security albumos vonalat kellene erőltetni.
Emiatt kicsit hiányérzetem volt, hogy azért egy key to the city vagy egy the vision beleférhetett volna, hogy a king's cup-ról ne is beszéljünk. Ha a következő albuma során kicsit ismét vissza tudna kanyarodni ebbe a világban, talán egy teltházas koncerttel térhetne vissza Magyarországra, ha egyáltalán át nem húzta ezt az országot már a térképén....
Összegzésként csak annyit tudok mondani, hogy én nagyon élveztem a gitármágus produkcióját. Sajnos kevés volt a nép, akit szintén érdekelt volna. Reméljük nem szegte kedvét a Mesternek, hogy jöjjön legközelebb is. Azon meg, hogy egy fiatal lány ilyen jól tud gitározni, azon nem tudok napirenden térni :-)

http://www.facebook.com/tonymacalpine