Lovrek Krisztián nevét egyre többet lehet hallani mostanában. Aki nem ismerné, az is találkozhatott nevével valamely tehetségkutató kapcsán. Vasárnap volt a Hangfoglalás keretein belül a Marshall gitárverseny döntője, ahol elhozta az első díjat. Erről és sok minden másról kérdeztem Krisztiánt.

Riana: Szia! Köszönöm, hogy ráértél erre az interjúra, gondolom, kapsz elég felkérést. Főleg most a Hangfoglalás után.

Krisztián: Nos, igen, érezhetően megnőtt az érdeklődés az elmúlt napokban, de természetesen mindig szívesen válaszolok!

Riana: Elég sok versenyen megfordultál már itthon és külföldön. Sportot űzöl, belőle vagy egyfajta kihívásnak tartod? Önmegvalósítás egyik formája?

Krisztián: Egyik sem. A fő ok, amiért ezeken a versenyeken elindultam, hogy a zenekaromat, a LOVRECK-et bevezessem egy picit a köztudatba, hogy mire elkészül az első lemez – amely decemberben jelenik meg a Metal HammerWorld Magazin mellékleteként - és a videóklip – amely már látható a YouTube-on és a Rock Tv műsorán - az emberek már tudják, hogy létezik a csapat. Emellett azok közül a versenyek közül, ahol megadott zenei alapra kellett szólót írni, több nagyon inspiráló volt, úgyhogy nem lehetett nem játszani rá. A kreativitást az emberben sok minden beindíthatja, egy jó zenei alap nálam mindenképp ez a kategória!

Riana: Gratulálok a most elért Marshall gitárverseny első helyéhez. Számítottál rá, hogy megnyered? Erős volt a mezőny?

Krisztián: Köszönöm! Egyáltalán nem számítottam rá, hogy én nyerem meg, nagyon meglepődtem, amikor kimondták a nevem. Talán még most sem fogtam fel a dolgot, mert ez egy nagyon komoly verseny volt, talán a legkomolyabb az összes eddigi közül, ami azt is jelenti, hogy a mezőny is rendkívül erős volt, a zsűri is igen illusztris, és a nyeremény is nagyon impozáns, úgyhogy külön öröm, hogy így sikerült győznöm!

Riana: Te hogy élted meg a versenyt? Verseny volt ez egyáltalán számodra?

Krisztián: Az esélytelenek nyugalmával indultam neki, mert már régen megtanultam, hogy soha nem mehetsz biztosra egy zenei versenyen, hiszen a zene minden, csak nem verseny. Bár évszázadok óta léteznek ilyenek, manapság azt hiszem nincs jobb módja annak, hogy valaki megmutathassa magát, és azt, amit tud, úgyhogy mindent összevetve azért hasznos dolog ez mindenki számára, az összes hátrányával együtt. Én soha nem versenyként élem meg ezeket a rendezvényeket, mert tisztában vagyok azzal, hogy egy-egy győzelmen vagy „vereségen” semmi sem áll, vagy bukik örökre, mert úgyis az nevet, aki utoljára nevet, vagyis az „nyer”, aki hosszútávon fent tud maradni zenészként, és aki 10-20 év múlva is a pályán lesz. Az „út” megkezdéséhez persze kiváló lehetőség lehet egy-egy tehetségkutató, de semmiképp sem lehet maga a végcél!

Riana: Mivel jár majd ez a Marshall hazai arca díj?

Krisztián: Egyelőre annyit tudok, hogy a jövőre 50. születésnapját ünneplő erősítőóriás hazai arca leszek 2012-ben. Hogy ez pontosan mivel jár, azt később, a szerződés aláírásakor tudom meg, viszont ami már biztos, hogy nyertem egy limitált szériás 100 W-os Yngwie J. Malmsteen Signature Plexi fejet, ami talán a legkomolyabb Marshall erősítő, amit valaha megalkottak.

Riana: Milyen gitárokat használsz? Miért pont ezt?

Krisztián: Sok éve az Ernie Ball Music Man John Petrucci modellek a fő hangszereim, amelyek számomra mindennél jobbnak bizonyultak, pedig tényleg mindent kipróbáltam, használtam ideig-óráig, ami valaha is érdekelt, sőt még olyan darabokat is, amelyek nem, csak hogy tudjam mit „veszíthetek”! (nevet) Használok más gitárokat is, más stílusokra, vagy a változatosság kedvéért, de abszolút a Music Man-ek a fő hangszereim, mindig örömmel térek vissza hozzájuk!

Riana: Ha eléd állna bármelyik gitárgyártó, hogy legyél az endorser-e hogyan reagálnál? A kedvencedtől eltérő gitármárka kérését elfogadnád-e?

Krisztián: Szerintem ez a veszély engem nem fenyeget! (nevet) Csak a legnagyobb világsztároknak adatik meg, hogy saját Signature modelljük legyen egy neves cégnél, kisebbeknél persze nem elképzelhetetlen, de nincs komoly realitása. Nem tudom, mit reagálnék, nyilván le kéne ülni, tárgyalni, mert elég határozott elképzeléseim vannak a számomra tökéletes gitárról! (nevet) De soha nem mondom azt, hogy soha!

Riana: Mi a véleményed azokról a zenészekről, akik egyszerre 3-4 zenekarban játszanak, és ez által lefedik szinte az egész zenei piacot?

Krisztián: Szerintem egy hátsóval több lovat nem lehet megülni tisztességesen, ugyanakkor megértem azokat a zenészeket, akik erre rákényszerülnek. Mindenki más és más indíttatásból zenél, valaki élvezi, hogy ezer helyen, ezer emberrel muzsikálhat, más pedig szereti ugyanazokat az arcokat látni maga körül. Én tudom, hogy egy zenekar működtetése teljes embert kívánó feladat, így én évek óta minden meghívást visszautasítok.

Riana: Mit szólsz Vörös Attilához, illetve ahhoz, hogy sikerült külföldön is elismerést kapnia egy elég komoly zenekarban?

Krisztián: Örülök neki. Az elsők között gratuláltam, amikor kiderült, hogy bekerült, noha a zenekart nem igazán ismerem, mert nem az én világom.

Látod, ez is indíttatás kérdése, számomra pl. roppant fontos, hogy részese lehessek a zenekari karrier felépítésének, nem lennék nyugodt, ha valaki korábbi helyét kéne betöltenem, mert zavarna, hogy nincs érdemem a zenekar sikerében, effektív csak „beleültem” a jóba, ami egyben azt is jelentené, hogy csupán egy bármikor pótolható session muzsikus vagyok. Mindezt azért mondom, mert nem örülök annak, hogy a mai magyar valóság, gyakorlat az, hogy vagy elmész egy évtizedek óta alkotó zenekarba sokadik zenésznek, vagy kb. elfelejtheted az országos ismertséget... És hangsúlyoznám: nem az a baj, hogy az egyik opció van, hanem hogy a másik nincs! A saját zenekar nekem sok minden miatt nagyon fontos, az egyik, hogy én tényleg magam akarom felépíteni az elejétől, meg szeretnék dolgozni minden apró sikerért, mert számomra annak van igazi értéke, amiért magam dolgoztam meg. Soha nem hullott az ölembe semmi, úgyhogy nekem ez a természetes.

Riana: Szerinted az X-Faktorban vannak a mai tehetségek, vagy te teljesen máshol keresnéd őket?

Krisztián: Teljesen lényegtelen, hogy vannak-e tehetségek, mert az a műsor mindenről szól, csak épp a benne szereplőkről nem! Ők mind csak naiv bábok, eszközök a csatorna kezében, akiket (ki/fel) használnak, majd rövid időn belül eldobnak. Most őszintén, ki emlékszik akár csak a tavalyi év összes döntősére? És az 5 évvel ezelőtti TOP 3-ra? Na, ugye...Egy-két ritka kivételtől eltekintve egyik sincs már sehol, mert egy énekes önmagában csak egy énekes, aki dal nélkül semmit sem ér. Azokból lett valaki, akik az éneklésen túl dalszerzők/szövegírók is egyben, és valami hangszeren is elboldogulnak, mint pl. Caramel. De ő a Megasztár nélkül is lett volna valaki, mert van akkora tehetség. Azért azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy 3 év fürdőszobai tapasztalattal majd hirtelen ő lesz az a „sztár”, akinek mindenki lemezeket akar írni? Jó pénzért ideig-óráig talán...Lesz egy-két lemeze, amíg annyira le nem csökken az érdeklődés iránta, hogy már ne érje meg bármit is beleinvesztálni a befektetőknek, aztán süllyesztő. Minden évben jön egy újabb adag friss arc, miközben ez a piac annyira kicsi, hogy a próbálkozók töredékét sem tudná „eltartani” normális körülmények közt, így evidens, hogy aki nem termel elég profitot, az rögtön megy is a levesbe. Számomra érthetetlen, hogy nem látják át az emberek, hogy ennek az egésznek semmi értelme, és évről-évre – állítólag egyre többen – jelentkeznek...Mégis mire fel? Amikor alig bírnak leénekelni 2 x 1,5 percet egy eleve letranszponált alapra, mert azonnal elordítják az összes hangjukat...mit csinálnának mégis egy 2 órás koncerten 40 fokban? Ott halnának meg mind! (nevet) Döbbenet, hogy emberek ezrei hisznek abban rendületlenül, hogy majd ők lesznek az új ügyeletes „sztárok”, miközben fogalmuk sincs a zenéről, amit éveken, évtizedeken keresztül kell tanulni, gyakorolni, tökéletesíteni, hogy az ember profin tudja művelni! Ha ezt a hitet bármi másba fektetnék ezek a tömegek – pl. a saját hétköznapi problémáik megoldásába -, nem lennének arra rászorulva, hogy ilyen gyermeteg tündérmeséket kergessenek a fél életükön keresztül...és nem mellesleg az igazi zenészeknek is több lehetőség maradna...

Riana: Neked vannak irigyeid? Mi kell a sikerhez szerinted?

Krisztián: Hogyne, de mindenkinek van, aki valaha is megpróbált elérni valamit az élete során, és netán még sikerült is neki, úgyhogy ez természetes. Mondhatni az irigyeid száma azt is jelzi, mennyire vagy jó abban, amit csinálsz! (nevet) Az irigység megint egy olyan energia, amit át lehetne fordítani például cselekvésbe, és akkor az irigy ember is érhetne el sikereket...Ugyanis nagyjából csak annyi kell hozzá, hogy az ember tegyen valamit a célja érdekében, ne az élete romjain ülve keseregjen, hogy milyen szerencsétlen, miközben mindent és mindenkit utál maga körül, aki többre vitte, mint ő! Hát, mindenkinek a saját döntése, hogy melyik utat választja...

Riana: Civilben dolgozol valamit vagy csak a zenének élsz?

Krisztián: 5 évig melóztam, többnyire multiknál, de a sok stressztől és irodai munkától teljesen tönkrementek a kezeim. 1,5 évig gyötört heveny ínhüvelygyulladás, ami teljesen megakadályozta, hogy gitározni tudjak. A végén már mindkét kezem állandóan sínben volt, hétköznapi dolgokat sem tudtam megcsinálni, nem hogy zenélni. Egy idő után elegem lett, kiléptem, és elmentem külföldre zenélni. Ott szépen helyrejött a kezem, pedig napi 5-6 órát voltam színpadon...Ha a lélek nincs rendben, az előbb-utóbb valami testi tünetben is megnyilvánul, és az én lelkem akkor van rendben, ha nem kell a civil szférában oly gyakori, szánalmas hatalmi harcok közelében lennem, ahol mindenki tapossa a másikat, hogy konchoz jusson...Annyira idegen tőlem minden efféle gyarló emberi megnyilvánulás, hogy hihetetlen. Emberek milliárdjai élnek úgy, hogy a saját kis materiális életük rabszolgái, miközben azt hiszik, hogy mennyire szabadok, pedig mi sem áll távolabb az igazságtól...

Riana: Szüleid büszkék az eddig elért sikereidre?

Krisztián: Nagyapám halála óta már csak a mamám és anyukám maradt nekem, ők most már szerintem büszkék rám, de sokáig nem gondolták, hogy sikerülhet, mert nem értették, hogy mit is akarok igazából. Egy átlag civilnek fogalma sincs a zeneiparról, de még a legtöbb zenésznek se – ezzel nem azt állítom, hogy nekem túl sok lenne (nevet) – ezért rajtam kívül a környezetemben szerintem soha nem értette igazán senki, hogy mit szeretnék, és talán ez még most is így van! A lényeg, hogy én tudom! (nevet)

Riana: Gondolom nem gitárosnak szántak?

Krisztián:Érdekes dolog ez, mert a mamám például gyönyörűen énekel, anno komoly énekesnői karrier is állt előtte, de végül a családot választotta. Amikor kicsi voltam, nagyon sokat énekeltünk együtt, ezért mire elkezdtem az általános sulit, anyu már zeneiskolába akart beíratni, a sors fintora, hogy épp gitár szakra, én viszont akkor még nagyon ellenkeztem, nem is lett belőle semmi! (nevet) Ezt ma már egy picit sajnálom, mert 8 év zenei általános biztos sokat segített volna, noha annak az eshetősége is benne van - ismerve a hazai zeneoktatás szörnyű helyzetét - hogy idő előtt megutálom a hangszert, és teljesen elfordulok a zenétől. Hát, ezt már sosem tudjuk meg! (nevet)

Riana: Milyen gitárosok voltak rád hatással és vannak a mai napig itthon és külföldön? Kiknek köszönhető a mai stílusod? Vagy változol folyamatosan?

Krisztián: Nagyon sokan hatottak rám bizonyos mértékig! A legfontosabb külföldi hatásaim kronológiai sorrendben a következők voltak: James Hetfield, Joe Satriani, Kee Marcello, Tony MacAlpine, John Petrucci, de percekig tudnám még sorolni azokat, akiket szeretek! Itthonról pedig Daczi Zsolt volt az Isten, és Mentes Norbi, de rendkívül szeret(t)em Maróthy Zoli, a Nagyfi-Kukovecz páros, vagy éppen Alapi Pisti játékát is. Az utóbbi évek nagy inspirációja számomra ifj. Tornóczky Feri barátom, akivel sokat járunk össze gitározgatni, tőle rengeteget tanultam és tanulok a mai napig, zseniális a fickó! Lukács Petával ma ők ketten itthon a legdurvább gitárosok!

A saját stílusa az embernek mindig a hozott hatásai és a saját ötletei összegyúrásából születik meg, ez alól nincs kivétel! Ha valaki csak egy gitárost hallgat, az nagyon hasonlítani fog arra az egy emberre, úgyhogy érdemes nyitottan hozzáállni a kérdéshez, és lehetőleg mindenkit meghallgatni, mert kb. bárkitől el lehet tanulni valamit! Éppen ezért azt gondolom, hogy folyamatosan fejlődöm, mert én mindig nyitott vagyok akárkire, aki jó!

Riana: Van egy LOVRECK nevű zenekarod. Nem olyan régen alakultatok és épp jön az első debütáló lemezetek a Hammer World mellékleteként. Az album munkálatai hol tartanak?

Krisztián: Hát igen, nem sokat szórakoztunk, szinte azonnal belevetettük magunkat a lemezkészítés munkálataiba, és az anyag már idén év elejére elkészült, rendes kiadót találni, és a kiadáshoz szükséges pénzt előteremteni volt nagyon nehéz, ugyanis mára az ingyen letöltögetősdi teljesen ellehetetlenítette a zenészeket, olyannyira, hogy ma már néhány nagy „öregen” kívül bárki, aki lemezt akar, kénytelen fizetni a felvétel és kiadás összes költségét, mert a kiadók nem tudnak annyi lemezt sem eladni, amiből legalább ezek a költségek megtérülnének...roppant szomorú dolog ez...mert ez a 22-es csapdája. Ha játszani akarsz – nem ingyen! - lemez kell - ami olyan, mint egy névjegy, anélkül nem vagy komoly tényező -, de a lemezhez meg pénz kell, amit zenélésből akkor sem tudsz összerakni, ha éppen tudsz játszani, de leginkább nem is tudsz, mert ugye nincs lemezed, szóval a kör bezárul...Nekem az összes spórolt pénzem benne fekszik az első lemezanyagban, amit nem érzek túl igazságosnak, mert azt gondolnám, hogy az én felelősségi köröm maximum a hangszereim megvásárlásáig kéne terjedjen – vagy addig se, mert arra meg jó esetben ott kéne lennie a hangszer szponzoroknak -, de másképp meg nem menne...Néhány segítőkész barát pedig kölcsönökkel segíti a megjelenést, amit ezúton is nagyon köszönök nekik! Ezek közül az egyik a Stic-ker Kft. (http://www.stic-ker.atw.hu), aki gépi hímzésekkel foglalkozik, ők fogják készíteni pl. a LOVRECK-es baseball sapkákat, de pl. a honlapunk is (www.lovreck.hu) egy felajánlásnak köszönhető (http://i-honlapkeszites.hu), amiért szintén nagyon hálás vagyok!

Riana: Mesélsz egy picit a zenekarról? Mióta van ez a felállás?

Krisztián: A jelenlegi felállás kb. fél éve van együtt, és reméljük, hogy ez már nem változik! Emberileg most nagyon egységes a csapat, mert közösek a zenei gyökerek, és a célok is, és a mostani ritmusszekción érzem azt a fajta elkötelezettséget és lojalitást, ami egy csapat működéséhez elengedhetetlen! ZZ-vel (másik gitáros) ketten mi vagyunk a motor, szépen lassan kezdenek kialakulni a felelősségi körök is, és ki-ki annak megfelelően tesz a zenekarért.

Riana: Van már saját Managered? Van, aki kézbe tartja a dolgaidat, vagy még nem érzed szükségét?

Krisztián: Még nincsen sajnos, pedig elkelne, mert így is tizensok ember munkáját végzem egy személyben, ami tök jó, csak éppen gyakorolni, zenélni nem marad már időm és energiám. Ha belegondolok, hogy hány lemezanyagot megírhattam volna, amíg zenekari ügyeket intéztem, rögtön elborzadok...(nevet) Ráadásul az én kapcsolati tőkém nem promóciós irányú, hiszen főként zenészeket ismerek. Olyan emberre van szükségünk, aki kvázi a zenekar 5. tagjaként mindenekelőtt hisz abban, amit csinálunk, plusz meg is van a kapcsolati tőkéje, és kiállása, hogy érvényesítse a zenekar érdekeit! Ha netán ismersz ilyet, azonnal küldd hozzám! (nevet)

Riana: Rendben, remélem sokan olvassák soraid. Hol léptek fel legközelebb? Mik a jövőbeni terveitek? Turné lesz az új lemez kapcsán?

Krisztián: A lemezmegjelenésig nem terveztünk semmi különösebb akciót, de már van egy meghívásunk december 9-ére a Crazy Mamába, több zenekarral csapunk egy közös bulit, mint pl. az EGO project, Sub Zero, Lake of Mind, Crazy Granat, úgyhogy érdemes lesz eljönni!

Ha addig érkezik még újabb meghívás, és megfelelők a feltételek, akkor persze állunk elébe!

Turné jó lenne a jövő év tavaszán, amikor már eljutott az emberekhez a lemez, de ez megint anyagi kérdés. Én annak látnám értelmét, ha el tudnánk menni egy ismertebb zenekar elé elő zenekarnak, de az mindig pénzbe kerül, amit zsebből már aligha tudunk kifizetni, úgyhogy szponzorok jelentkezése erősen támogatott! (nevet)

Magam részéről pedig gondolkozom egy gitárstúdió indításán, ahová várom a tanulni vágyó jelentkezőket, akik a zenekari oldalon keresztül tudnak elérni!

Riana:Mit üzennél annak, aki most kezd el gitározni, hogy kezdjen bele?

Krisztián: Mindenekelőtt keressen egy nagyon jó tanárt, aki képes megtanítani mindenre, ami érdekli a hangszeren, és még annál többre is! Érdemes résen lenni, mert rengeteg a sarlatán, aki még maga is évekig oktatásra szorulna, de már boldog-boldogtalant „oktat”. Az internet világában már mindenki leinformálható, érdemes gyanakodni, ha az illető nevére semmit nem dob fel a kereső, nincsenek zenekari, színpadi, netán stúdiós referenciái, videói, ahol látni lehet, hogy milyen szinten áll – persze egy kezdő számára bármi tűnhet nagyon jónak, ami valójában nem az, ezért érdemes tapasztaltabb ismerős segítségét kérni. Az olcsóság is árulkodó lehet, az ilyen „1000 Ft-ért házhoz megyek, minden stílust oktatok” arcok biztos, hogy semmihez sem értenek! A diploma sem minden, számos diplomás zenetanár van, aki egyébként kutyaütő módjára muzsikál, szóval nem egyszerű...Egy jó tanárral az ember éveket spórol meg magának, egy rosszal viszont éveket veszít ahhoz képest, mintha magától próbálna rájönni minden apró dologra!

Riana: Végül adjunk meg néhány elérhetőséget!

Krisztián: A www.lovreck.hu és a www.facebook.com/LOVRECK oldalakon érdemes leginkább követni minket.

Riana: Köszönöm az interjút és Sok sikert Kívánok a továbbiakban!

Krisztián: Köszönöm a lehetőséget! Sziasztok!