Élet tört fel dalaikból,
Lángolt szívükben a harag,
Iszony csengett szavaikból,
S testükbõl emeltek falat.
Nézték gyermekek halálát,
És csak sírtak tehetetlen.
A Halál ölelte aráját, s
Népük maradt temetetlen.
"Élõ smaragdot kér a Haragos Úr,
Rám néz most minden,
Családom gyászba borul.
Egy éj, és elvégezve…
A csendet nézem, érzem
Lelkem messze szabadon száll,
Eggyé válok népem büszke õseivel
S véremtõl gyógyul a Föld."
Az Õsök Õsének eljöttekkor
Nem létezett még szó,
Csak hit, amely halált kívánt:
Szíveket faló.
Két erõ vívta örök harcát
Téren innen és túl:
Az egyik tanított és épített,
A másik áldozott vadul.
"Tollas Kígyó, mondd, hogy létezhetsz,
Ha nem táplál a vér?!"
"A bölcs tudás, s a béke
A vérnél többet ér."
"Márpedig én Füstölgõ Tükör,
Én voltam itt elõbb,
S tudásod már semmit sem ér
Ha vérzel színem elõtt."
"Taníts, érlelj, kutasd az újat
Békés-vértelen,
Mert az Ötödik Napban jár a világ,
S az idõnk nem végtelen."
"Épp' ezért kell gyilkolni,
Ezért ember-szívet falok,
Életben kell tartani
Az Ötödik Napot.
Letépett testrészekkel,
Ürülékkel díszítem magam,
Belekkel, zsigerekkel
Fonom be lobogó hajam.
Lenyúzott emberbõrbe öltözve
Éltetem a Napot,
Mert így õrizhetjük meg,
Mit a teremtõ ránk hagyott."
"Elmegyek hát, de emlékezzetek:
Visszatérek még!
A Keleti Tengeren túlról jövök,
S velem lesz az ég!
Hagyjatok fel a gyilkolással,
S teremtsetek jövõt,
Az utat megmutattam,
És most gyûjtsetek erõt!"
Távoli kéklõ hegyek között,
Magasan, tenger felett
Tovább élt a nép, amely
Áldozat szívet evett.
Tudásuk lassan elveszett,
És a múlt ködébe merült,
Véres templomaik árnya maradt csak,
A többi sírba került.
Élet tört fel… |
