Szép Erdélyországnak földje
nagy vészben vala,
jő, közelg az rút pogánynak
szörnyű sok hada.
Dúl, rabol, és pusztít, gyilkol,
vassal, és tűzzel,
harmincszor ezernyi rab
már láncokat visel.
Báthory, hős, jó vezér,
ki menten útra kel,
had dúlását, nép futását
karddal hogy felel.
Székely falvak népe is jő,
végek harcosa, de
harmadannyi,
mint az ellenségnek tábora.
Lóra, lóra jó vitézek,
irtsad a pogányt, hol éred,
vérben fürösszük ma mind a kardunkat!
Girbe-gurba fejfedője,
ne téveszd, hasíts közéje,
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
"Veszett csata, veszett ország!"
hős Báthory hangja hallik,
ám nyíllal többhelyt veretvén,
lóról szédül, földre hullik.
Felvirradni látszik már a
pogány szerencsecsillaga, de
ekkor tör fel bősz sietve,
hadával Kinizsi maga.
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Lóra, lóra jó vitézek,
irtsad a pogányt, hol éred,
vérben fürösszük ma mind a kardunkat!
Girbe-gurba fejfedője,
ne téveszd, hasíts közéje,
Kontyosból hírmondó sem mar
Mint víznek árja,
(nincs csatába' párja),
úgy rohan hű Kinizsi,
rontva, tépve, vágva.
Pogány porba hullva, a
megmaradtja futva,
meg sem áll 'Sztambulig,
lába se ér útra.
Megszáll a sereg éjszakára,
Kinizsi bort vész, mulatságba,
húzzák a talpalávalót igen,
a vezér aprázza, nem pihen.
Két-két török holttal kezében
azzal járja, a hold fényében,
még kettőt foga közé szorít,
síríti fényes virradatig. |
