Jönnék, hogyha várnának, ha keserű- kínos vártának
Keserű- kínos rabja nem lennék…
Maradnék, hogyha hagynának, és tüze lépteim szárnyának
Ellent nem állhatna az ég…
Ha eljő az éj, leszállok csendben, ajkam fagyba-, hóba dermedten súgja:
Eljött újra a dermesztő sötét.
Ősi a kéj, de így van rendben, túl soká, s magam szenvedtem, s ismét lesz,
Ki csendben lehunyja két szemét…
Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt- hideg fények
Ha eljő az út vége, hol talál?
Jégvirágon járok én…
Sűrű ködben, télben, erdő rejtekén…
De napsütésben újra élnék, lázban tart, s a
Tavasz dala is felzeng majd! |
