Mikor a bús pesti utcák,
Magyar hősök vérét itták,
Szabadáguk véres véget ért.
S tán végleg sírba tért.
Akkor tombolt a vérszagú,
Ádáz és elvakult bosszú
Nem kimélve a honfi vért
Ölt munkást és vezért.
Csak a por lett porrá újra
És a teste szállt a sírba
Hős lelke mindig köztünk él
Hős lelke mindig köztünk él
Hős volt náluk az áruló
És bölcs minden megalkuvó
Kegyelmet ő akkor se kért
És meghalt egy szent ügyért.
Az álma, amelyért harcolt
Egy jobb, testvéribb világ volt
Ezért áldozta mindenét
És adta életét.
Csak a por lett porrá újra
És a teste szállt a sírba
Hős lelke mindig köztünk él
Hős lelke mindig köztünk él
Megállt egy büszke magyar szív,
Népéhez a bitóig hív,
Ezért is lett sorsa kötél
Mely vádol és itél. |
