Az otthonunk, a mindenünk – szép szülőföldünk
Itt fakadtunk, itt elveszünk
Árnyék, ha volt, földre láncolt, utcakő csiszolt
Őseink vére, mi értünk folyt
Láng volt, vad ér, s az a tűz most is él
Az éledő szikra felszítja még
Összetartozunk
Piszkos háború dúl
Összetartozunk
A parton innen és túl.
Más lett a táj, új gazda szánt apáink földjén
Élesre fenve kapát és ekét
Hiába volt küzdelem, baj és oly sok kétség
Ha elszakítjuk a fától a gyökért.
Láng volt, vad ér, s az a tűz most is él.
Az éledő szikra felszítja még.
Összetartozunk
Piszkos háború dúl
Összetartozunk
A parton innen és túl.
Összetartozunk
Piszkos háború dúl
Összetartozunk
A parton innen és túl.
„És most – ez új lét, új regg hajnalán
Indulsz-e újra veszni, én hazám?
Állásod, oh hon, aggalomra költ;
Ingóbb alattad, mint tán volt, a föld.
Ön táborodban a vész mételye,
A süllyedésnek megkapott csele:
Félig kivívott szép babéridat
Még föl sem tűzted jól, saját fiad
Saját magadtól megirigyli
Egymás fejéről dühvel tépdeli,
S részeg tanyákon ittas kortesek,
Közé hajítja. Őt más érdekek
Vonják, nagyobbak, mint a szent hazáé –
A hivatalkór, s kártya-asztaláé…
Isten! Ne hadd, hogy kit oly sok vihar
Nem dönthetett meg eddig, a magyar,
Tanuljon végre hazaárulást,
S magának adja meg a végcsapást!”
(Garay János) |
