Elgyötört testek felett lépsz át naponta
sokszor,
pedig te magad is lehetnél.
Élettelen életterek közt őrlödve játszuk el,
hogy a távolságtartás modern erény.
Börtönökbe zárkózunk, hogy elkerüljük a
csalódást
nem segítünk, és nincs, 'ki segítsen.
Az áldozatok hangja átszűrődik a zárt
ajtókon,
és mi hátradőlünk a karosszékben.
Félelem, vagy közöny: a kettő egyre megy.
Végig nézzük naponta, ahoyg ezrek halnak
meg.
Megnyugtató kifogásnak ott a távolság,
de ki ment meg majd minket,
ha utolér ez a valóság...
Ez a világ rossz irányba tart!
De mondd te miért tartasz vele?
Ez a világ rosz irányba tart!
Csak tudnám, hogy mi miért tartunk vele?
Együtt építjük ezt a borzalmas művet.
Együtt építjük, a miénk a gyűlölet.
Egymástól való félelmünk menekülésre
kényszerít,
de hová is futhatnánk? Mondd hová is futhat-
nánl? |
