néha rám telepszik újra
az a szörnyű-szürke érzés,
hogy elveszítem mindazt
amiért igazán élni tudnék
valamit nem vettem észre
és az már rég lesben állt,
hogy akkor sújtson le rám,
amikor a legjobban fáj
valahol elveszett a lényeg
minden súlytalanná vált,
de megtalálom újra
már átléptem azt a határt
ahonnan nincs visszatérés
veszteség nélkül
veszteség nélkül...
minden reggel ugyanaz az érzés
őröl lassan fel,
hogy azt amit biztosnak hittem
harc nélkül vesztem el
félek hibáztam:
mindent egy lapra tettem fel
a legrosszabbtól tartva...
mégis küzdenem kell! |
